Helen Mirren negyedszer is királynő lesz

nlc | 2012. Június 12.
Ha valamelyik angol királynőt kell eljátszani, jó eséllyel Helen Mirren kapja a szerepet.
A királynő
A királynő

A 66 éves brit színésznő először 1994-ben, a György király című filmben játszotta el Charlotte királynét, majd 2005-ben I. Erzsébet királynőt alakította egy életrajzi drámában. Következő évben aztán II. Erzsébetet formálta meg A királynő című filmben, melyért a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat is elnyerte. Hamarosan pedig negyedszer is brit uralkodónő bőrébe bújhat – írja a Daily Mail.

Ezúttal újból II. Erzsébetet alakítja majd, azonban színpadon. Peter Morgan a londoni Westenden bemutatásra kerülő színműve a királynő és az uralkodásának ideje alatt egymást váltó miniszterelnökei kapcsolatát dolgozza fel.

Mirren a HELLO! magazinnak nemrégiben úgy nyilatkozott, meglehetősen félelmetes volt számára II. Erzsébetet alakítani, hiszen a királynő egy világszerte ismert ikon. Elárulta azt is, hogy bár II. Erzsébet sohasem kommentálta nyilvánosan a róla készült filmet, de vélhetőleg nem utálta, mivel a film bemutatását követően egyszer meghívta teára a színésznőt a Buckingham-palotába.

Exit mobile version