Újra pasizik Demi Moore

TóCsa | 2012. Július 19.
Túltette magát a válásán, és egy fiatal rendőrrel kavar Demi Moore. A gond csak az, hogy ez az ideális állapot csak új filmjére, a héten mozikba kerülő LOL-ra jellemző.

LOL

A LOL-ban Demi Moore élete olyan, amilyennek a valóságban is lennie kéne. Lassan túl van a válásán és kezd nyitott lenni egy új kapcsolatra, miközben tökéletesen helytáll anyukaként, és nemcsak anyja, de egyben legjobb barátnője is gyerekeinek. Különösen furcsa ez a felállás annak fényében, hogy a sajtó még mindig azzal van teli, hogy a sztár még nem tette túl magát a válásán, és a gyerekei lassan már szóba sem állnak vele a depressziója miatt. A LOL forgatása valószínűleg még a bajok előtti időkre esett, ugyanis Demi itt még kicsattan az életerőtől, és egyszerűen fantasztikus formában van. Kár, hogy a film nem ér ennyi erőfeszítést. A LOL amúgy elsősorban nem Demi, hanem Miley Cyrus (őt hívják Lolának a filmben, innen a cím…) mozija, aki a Hannah Montana után a csábító álnév nélkül is próbál színészkarriert befutni. Ehhez egy alig pár éves Sophie Marceau-film amerikai remake-jének elkészítését választotta, és még a film rendezőjét is magával hozta. Próbáltuk felfedezni a LOL-ban a történetet, de sajnos nem találtunk olyat. Apró életképeket láthatunk egy tipikus amerikai gimis lány nem túl fajsúlyos problémáiból (anyu beleolvasott a naplómba, féltékennyé akarom tenni az exemet…) látszólag komolyabb összefüggés nélkül, de ha mindez szórakoztató vagy tanulságos volna, egy rossz szavunk sem lenne. Sajnos azonban a film nem vezet sehová. Hiába van benne szerelmi szál (több is), hiába van anya-lánya nézeteltérés és egy párizsi osztálykirándulás, ha egyetlen valamirevaló konfliktus sincs, amit később fel kellene oldani. A LOL még egy gimis sorozat pilotjának is harmatgyenge volna, mozifilmként pedig egyszerűen nem értjük, mi is ez. Olyan, mintha nem is volna.

 

 

Rendezte: Lisa Azuelos
Szereplők: Miley Cyrus, Demi Moore, Thomas Jane
Eredeti cím: LOL
Korhatár: 12
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelésünk: 1/5

Harmadnaposok

Szinte hihetetlen, hogy az év talán két legrosszabb filmje egyszerre fusson be a mozivásznakra, most mégis ez történt. A Harmadnaposok című ausztrál vígjáték nyilván a Másnaposok rajongótáborának éhségét hivatott csillapítani, nem sok sikerrel. Ehhez képest a Másnaposok második része kifinomult, ízléses komédiának tűnik. Az ausztrálok láthatóan sűrűn forgatták a Legelhasználtabb vígjátékpoénok kézikönyvét, és minden ott olvasott információt igyekeztek művükbe sűríteni. Mindezt úgy, hogy szinte egyszer se sikerüljön a poénokat jól időzíteni. A sztori néhány angol haverról szól, akik elutaznak barátjuk esküvőjére Ausztráliába, ahol egy kelleténél puccosabb lakodalom várja őket, lévén a lány apja egy helybéli, befolyásos politikus. A bulizásra kiéhezett srácok közül az egyik folyamatosan részeg a szerelmi csalódása miatt, a másiknak Hitler-bajusza van, a harmadik pedig egy helyi dílertől vesz némi kokót, hogy feldobja vele a nagy eseményt. Közben véletlenül lenyúlják a díler egyik táskáját, részegen ellopják az após szerencsehozó birkáját és bekokszoltatják az anyóst, aki ettől igazi partiállattá változik. Nem újdonság, hogy egy vígjáték a hőseit folyton kínos szituációkba sodorja, és mi ezen nevetünk, csakhogy itt nem ez történik. A szituációk a nézők számára is legalább annyira kínosak, mint amennyire a szereplőknek. A hatvan fölötti, agyonbotoxolt Olivia Newton-John kokós ámokfutása vagy a birka seggében könyékig turkálás egyszerűen már túl sok. A jó ízlés egyszerűen hiányzott az alkotókból. Ízlésficamos komédia ez, ami cseppet sem vicces.

 

 

Rendezte: Stephan Elliott
Szereplők: Xavier Samuel, Olivia Newton-John, Kris Marshall
Eredeti cím: A Few Best Men
Korhatár: 16
Forgalmazza: Fórum Hungary
Értékelésünk: 1/5

Exit mobile version