Így néznek ki most a Jurassic Park sztárjai

TóCsa | 2013. Május 03.
Húsz éve mutatták be a Jurassic Parkot, most pedig mozikba kerül a 3D-s verzió. A sztárok közül volt, aki átnyergelt a tévésorozatokhoz, volt, aki borásznak állt, de olyan is akad köztük, akiből menő festőművész lett.

Tim Murphy (Joseph Mazzello)

 
 

A srác, aki kétszer is Steven Spielbergnek köszönheti a karrierjét, alig tízéves volt az első Jurassic Park forgatásakor. A film feltette a gyerekszínészek térképére, amiből egy ideig elég sokat profitált. Meryl Streep kisfiát játszotta a Veszélyes vizeken című filmben, szerepelt a Jurassic Park folytatásában és a Simon Birch, a kisemberben, de a kilencvenes évtized végére felnőtt, és ezzel valahogy nem tudtak mit kezdeni a szereposztók. Joseph ekkor beiratkozott egy filmes iskolába, ahol a színészmesterség helyett inkább rendezőnek tanult, de úgy tűnik, a sors egyelőre nem akarja, hogy a kamerák mögé álljon (bár 2007-ben jelentkezett egy kisfilmmel). Steven Spielberg újra szerepet adott neki A hős alakulat című sorozatában, és azóta újra foglalkoztatott színész. A magyar mozikban is láthattuk őt a Social Network című Facebook-filmben és a legújabb G. I. Joe epizódban.

Lex Murphy (Ariana Richards)

 
 

Ariana már hat éve színészkedett, amikor tizennégy évesen szerepet kapott a Jurassic Parkban, és az ezzel járó világhírnév az ő esetében inkább arra volt jó, hogy rájöjjön: nem neki való ez az életforma. Furcsa módon pont az őslényes film után kezdett el új utakra lépni, és bár hébe-hóba feltűnt egy-egy, főleg tévés produkcióban, inkább a képzőművészetre fókuszált. Oregonban elvégzett egy művészeti egyetemet, és pár éve már elismert festőként/litográfusként/grafikus művészként dolgozik, és az egyik munkáját maga Steven Spielberg vásárolta meg, hogy kiállíthassa az otthonában. A színészetre ma már inkább csak hobbiként tekint, és még idén is vállalt szerepet egy kisebb tévéfilmben.

Dr. Ian Malcolm (Jeff Goldblum)

 
 

Szükséged van egy kattant tudósra? Szólj Jeff Goldblumnak! Furcsa módon ezt a skatulyát nem a dínós mozi aggatta a ma már hatvanegy éves sztárra, hanem A légy című horror, és Steven Spielberg csak kihasználta a már akkoriban kialakult imázst, ami később A függetlenség napjával és a Jurassic Park – Az elveszett világgal tetőzött. Kevesen tudják róla, de két éven (1995 és 1997 között) át jegyben járt Jurrasic Park-béli szereplőtársával, Laura Dernnel. A kilencvenes évekbeli sikerfilmjeiről így nyilatkozott: „Ezek a kasszasikerek egy csomó stresszt vettek le a rólam, és be kell vallanom, igazából nagyon jó móka dinoszauruszokat és űrlényeket gyilkolászni.” Mostanában ilyesmire nincs lehetősége, de mellékszerepekkel még mindig gyakran megkeresik. Szerepet kapott a nekünk kedves című, de sajnos nem hazánkban forgatott The Grand Budapest Hotelben is.

Dr. Ellie Sattler (Laura Dern)

 
 

Laurát Nicolas Cage ezzel a szöveggel beszélte rá a Jurassic Park elvállalására, amikor együtt forgatták a Veszett a világot: „Nincs olyan színész, aki nemet mondhat egy dinoszauruszos filmre.” Az ötvenhat éves színésznőn alig látszik az idő múlása, és éppen másodvirágzását éli. 2005-ben összeházasodott a zenész Ben Harperrel, és a frigyből két gyerek is született, de a pár sajnos 2010-ben elvált. A Megvilágosultam című sorozat főszerepével komoly szakmai sikereket aratott, és Golden Globe-bal is jutalmazták. Szerepelt a nemrég a magyar mozikban bemutatott The Master című filmben is.

Dr. Alan Grant (Sam Neill)

 
 

Nem sokan gondolnánk, de a kilencvenes években a Jurassic Park után Sam Neill is komoly esélyes volt James Bond szerepére, de végül Pierce Brosnan elhappolta előle a lehetőséget. Az ír születésű, de magát ausztrálnak valló színész a dínós siker után sorra kapta a szerepeket, de fura módon főleg nem túl szimpatikus, adott esetben akár gonosz alakokat bíztak rá. A nevét sokan ismerik, mégsem számít sztárnak. Máig foglalkoztatott karakterszínész, akinek az élete értelmét leginkább a családja (1989 óta házas, és ebből a frigyből született egy gyermeke, míg egy korábbi kapcsolatából egy másik) és a borászata adja. A kilencvenes évek első fele óta borászkodik, és a Pinot Noirja, a Two Paddocks kifejezetten elismertnek számít.

Dinoszauruszfajt neveztek el egy kilencéves kislányról
Mellvillantás 40 felett a Golden Globe-on

Exit mobile version