Táblagép kontra könyvek: “Akkor nem kellene cipekednünk”

Baranyai Enikő | 2013. Szeptember 27.
Kínában, a skandináv országokban, az Egyesült Államokban és Anglia egyes iskoláiban is jól működik az a rendszer, mely szerint könyvek és munkafüzetek helyett táblagépeken tanulnak a gyerekek. Itthon egyelőre ellenzői és támogatói is akadnak az újításnak.

A külföldi minták

Táblagép kontra könyvek: „Akkor nem kellene cipekednünk”

Nézzük, hogyan is működik külföldön a digitális tanulás. A Hír24 híradóból kiderült, hogy Finnországban például a gyerekek nemcsak a táblagépen olvassák a könyveket és tanulnak az órán, de ezen írják a házi feladatot is. A skandináv nebulók szerint sokkal élvezetesebb így tanulni. „Ráadásul a digitális könyvekben mozgóképek, hanganyagok, riportok és szövegek is lehetnek, így jóval sokoldalúbb média kerül a tanárok kezébe” – mondja egy finn iskola igazgatója. De nem csak ennyivel járnak előrébb a témában más országok. Már speciális alkalmazásokat készítenek a táblagépen tanuló gyerekek és a szülők (!) számára. Létezik például olyan alkalmazás, ami megtanítja, milyen formai követelményeknek kell megfelelnie a házi feladatnak.

Hollandiában idén ősszel speciális iPad-iskolákat indítottak 4 és 12 év közötti diákoknak. A Der Spiegel beszámolója szerint az intézet 7.30 és 18.30 között tart nyitva, a tanulóknak csak 10.30 és 15 óra között kötelező az iskolában tartózkodniuk. Itt minden gyerek saját táblagépet használ, erre letöltheti a tantárgyakhoz szükséges tananyagokat, és a tanárok is ezen üzennek és adnak felvilágosítást a szülőknek arról, hogyan halad a csemete a tanulásban. Azok a szülők, akik nem tudják megvenni az eszközt, támogatásban részesülnek.
A Nők Lapja Café egyik Angliában élő olvasója elmondta, gyermekei az idei évnyitón már táblagépet kaptak tankönyv helyett. „A tanárok külön kiemelték, hogy ha megtámadják őket az utcán, adják át az eszközt, és ezt az iskola pótolni fogja” – utalt egy másik felmerülő kérdésre Péter. Sokak szerint ugyanis egy táblagép túl értékes ahhoz, hogy a gyerekek ezzel rohangáljanak az utcán. 

Mi a helyzet itthon?

Nemcsak túl értékes, de egyes szülők szerint drága is. A finnek – átszámítva – 120 ezer forintot fizetnek egy ilyen táblagépért, ugyanakkor gondoljunk bele, mennyi könyvet, munkafüzetet stb.-t helyettesíthet évek alatt az eszköz. „Aranyos dolog, de komoly munkára nem alkalmas” – ezt már Vetor Péter számítástechnika-tanár mondta a Hír24 híradónak. Szerinte biztosan bántja a szemet, ha hosszabb távon egy intenzíven világító, pici dolgot figyel a gyerek. „Gépelni sem tanulnak meg rajta, ugyanis a profi ergonomikus klaviatúrák íveltek, hogy az emberi kéztartást felvegyék. Ha pedig a tanár nincs éppen a diák mögött, akkor a gyerek azonnal átvált egy másik alkalmazásra, és már játszik is. Ez tehát olyan helyen működhet, ahol kőkemény a fegyelem. Ez a magyar iskolák 99 százalékában nem így van” – folytatja a tanár.
Itthon tehát a tanárok még számos érvet tudnak felhozni a könyvek mellett, vagy inkább a táblagépek ellen, de a diákok estig tudják sorolni a változás pozitívumait. Például azt, hogy nem kellene cipekedniük, hiszen egy táblagép mindössze fél kiló. De a megkérdezett gyerekek érveik között felsorolták azt is, hogy nem kapnának beírást azért, mert otthon maradt valami a felszerelésből, valamint azt, hogy soha nem lenne helyesírási hibájuk, mert a gépeken futó helyesírás-ellenőrző program figyelmezteti őket a tévesztésekre.

Mi lenne ha?

Egyelőre a magyar oktatási rendszer távol áll ettől az újítástól. Érvek, ellenérvek hangoznak el a médiában és az iskolákban egyre gyakrabban. De mi lenne, ha egy köztes megoldásban gondolkodnának a szülők és a pedagógusok, valamint a politikusok is? Egy e-Book olvasó ugyanis számos problémát megoldana. Egyrészt olcsó egy táblagéphez képest, hiszen akár 20-30 ezer forintért is hozzájutnak a szülők, és a gyerek évekig használhatja. Ha azt nézzük, hogy ennyibe kerül átlagosan a gyerek összes könyve egy tanítási évre, akkor máris itt egy érv az e-Book olvasó mellett. Nem kellene könyveket cipelni, hiszen erre ugyanúgy fel tudják tölteni a gyerekeknek a tankönyveket. Hátránya, hogy munkafüzetre és füzetre szükség van. A reformot nem támogatók is nyugodtak lehetnének, hiszen a gyerek tollal, ceruzával írná meg továbbra is a házit…

Exit mobile version