Család

Túlzsúfolt órarendek: már panaszkodnak a szülők

Sok szülő már most panaszkodik: nem értik, miért kell – szerintük – túlzsúfolt órarenddel terhelni az iskolásokat. Túlzás vagy nem a napi hét tanóra?

Korábban már írtunk róla, hogy milyen változások lesznek szeptember elsejétől az iskolákban. Az iskolarendőrtől a relaxáción át a délután négyig maradásig leírtunk mindent, ahogy az iskolakezdés napjára a Nők Lapja Café fórumozói közül is egyre többen megfogalmazták a véleményüket.

A tény az, hogy a köznevelési törvény előírja, hogy az iskola köteles délután négyig foglalkozásokat szervezni a gyerekeknek, nekik pedig kötelező részt venni ezeken. Persze kivétel van: a szülő kérhet engedélyt az iskola igazgatójától, hogy a gyereke előbb eljöhessen.

Túlzsúfolt órarendek: már panaszkodnak a szülők

„Felháborító így túltömni az órarendet, még gimiben is, 15-16 órakor végeznek, kinek lesz már kedve ezután iskola utáni tevékenységekre?” – írja felháborodva Bibone a Nők Lapja Café fórumára.

Van olyan szülő, aki inkább a mindennapos testnevelésóra miatt háborog. Shatti azt írja, hogy már tavaly is minden nap háromra ért haza a középiskolás lánya, idén rosszabb lett a helyzet. „Reggelente 5.20-kor ébresztem, és iskola után még tanulnia is jó lenne. Gratulálok annak, aki ezt kitalálta.”

Heti két testnevelésórát egyébként kiválthat a diák iskolai sportkörben való sportolással vagy például táncórákkal a törvény szerint.

A(z) “Szerinted túlterheltek az iskolások?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, egyre több teher hárul rájuk

„Szerintem ez beteges – írja Catilina. – A gyerekek jobban meg vannak terhelve, mint a felnőttek: ugyanis nekik még otthonra is van feladatuk” – teszi hozzá felháborodva a hozzászóló. Ugyanakkor sokan nem értik, miért baj, hogy a gyerekeknek négyig bent kell maradniuk, hiszen sok szülő sem szabadul előbb a munkahelyéről.

„Ne legyenek már cukorból ezek a gyerekek, könyörgöm – írja a másik oldalról Cabron. – A gimisek már nem kicsik. Az anyukáknak is muszáj lesz tudomásul venni.”

„Ha olyan a suli, hogy erre jó megoldást talál (leckeírás, különböző kreatív foglalkozások), és nem csak ülnek csendben a gyerekek a könyv felett kókadva egész délután, akkor van értelme” – reagál a sok panaszkodó hozzászólásra egy szülő, aki szerint a tanárokon is sok múlik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top