Kepes András igazi családregénye

Vida Virág | 2013. Október 09.
Világlátott, művelt, udvarias - ezek a szavak jutottak eszembe Kepes Andrásról, amikor a 1O. Jameson CineFest Filmfesztiválon leültünk beszélgetni. Pontosan ugyanez volt a benyomásom Julian Morson operatőrről is, akivel pár évvel ezelőtt Londonban találkoztam először. Nem csoda. Kepes András ugyanis Julian nagybátyja.
Fotó: Rory Muirhead

Kedves Olvasók!

Vida Virág vagyok, egy Los Angelesbe keveredett magyar újságíró. Ha hét évvel ezelőtt nem ismerem meg a miskolci Cinefest Filmfesztiválon (ezúton is hála és köszönet a szervezőknek) amerikai filmes férjemet, akkor talán minden másképp alakult volna… Most viszont évek óta rendszeresen belekóstolhatok a kaliforniai életérzésbe, és testközelből figyelhetem Hollywoodot és az angyalok városának filmes forgatagát. És – szakmai ártalom – meg is írom nektek!

Véletlen találkozások sorozata

Nyár végén, ősz elején kicsit elhagytam a kaliforniai partokat, és az óceán zúgását a balatoni habokra és a magyar borokra cseréltem. Szeptemberben már szinte csak féllábbal – útban London felé – ugrottam be a miskolci filmfesztiválra, de a három remek film és egy nívós szakmai kerekasztal-beszélgetés emlékezetessé tette az Avas lábánál töltött huszonnégy órát. Vendégként érkezett az eszmecserére a sokoldalú tévés személyiség, Kepes András is, akit ezúttal nem a fesztiválrészvételéről és nem is aktuális munkájáról kérdeztem, hanem személyes témáról: a filmes körökben jó nevű unokaöcséről, férjem gyerekkori barátjáról, Julianról. A sors fintorának tartom, hogy amíg majdnem minden járókelő tudná, ki is Kepes András, addig senki nem sejti, hogy a nálunk is nagy sikerrel vetített brit filmekben unokaöccse remekel operatőrként. Az angol filmes minden találkozásunkkor elismerően beszél nagybátyjáról, ezért érdekelt annyira, hogy milyen kép élhet Andrásban róla. Ahhoz viszont, hogy kérdéseket tudjak feltenni, először nekem kellett visszaemlékeznem egy régi londoni találkozásunkra Juliannal…

“Jó reggelt” – szólalt meg az angol fiú

2007-ben szintén filmes férjemmel látogattam meg őt és feleségét, Sonját angliai otthonukban. Sonja dekoratőrként Spielberggel dolgozott akkoriban, míg Julian a Csillagpor (Stardust) című mozi egyik operatőre volt. Emlékszem, egy reggel tipikus londoni sorházuk konyhájából a szűnni nem akaró esőt bámultam, amikor Julian belépve váratlanul azt mondta, hogy “Jó reggelt!”. A magyar szavakra felkaptam a fejemet, és faggatni kezdtem a gyökereiről. A szerény, nem túl bőbeszédű férfi mesélni kezdett (angolul) magyar édesanyjáról, gyermekkori emlékeiről, végül kibökte, hogy “Talán ismered András Kepest, na ő a nagybátyám!” – elkerekedett a szemem, Julian pedig látható érdeklődésemre folytatta: „Valójában András sikeres televíziós karrierje inspirált arra, hogy én is a filmes pályát válasszam hivatásul.” Igaz, ő a kamera túloldalára állt, a képernyőt sosem szerette. Tisztelet és elismerés érződött ki hangjából; büszke volt magyar rokonára, pedig a képlet fordítva is igaz: Kepes Andrásnak is jó oka lehet büszkének lenni londoni unokaöccsére, aki nemrég például a legújabb James Bond filmben a Skyfallban forgatott. Az óta a bizonyos esős londoni reggel óta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy vajon András figyelemmel kíséri-e Julian munkáját. Nem emlékszem, hogy bárhol említette volna a keresett angol operatőr nevét…

Beszippantotta Nagy-Britannia filmipara


A választ hét évvel később, idén szeptemberben kaptam meg, a már korábban említett miskolci filmfesztiválon, egy közös ebéd alatt. “Mi a véleménye a londoni unokaöccse, Julian filmes karrierjéről?” – szegeztem neki a kérdést váratlanul, ahogy asztalhoz ültünk. Kepes András ekkor rám nézett, és láttam, sikerült meglepnem! Majd felajánlotta, hogy tegeződjünk. “Julian édesanyja, Zsuzsi a testvérem. Julian kisfiúként járt nálunk többször a Balatonnál… A Wimbledon Művészeti Főiskolán tanult színház és 3D design szakon, majd beszippantotta Nagy-Britannia filmipara. Kitanulta a kameraman szakmát, és lépésről lépésre vált egyre foglalkoztatottabb operatőrré. A karrierje szárnyal, állandóan dolgozik, nagyon elfoglalt – különösen a képstabilizációs rendszerű (steadicam) kameramunkában kiváló szakember. Ez a terület fontos része a filmgyártásnak. Talán egyszer a fia is a nyomdokaiba lép.”

Julian Morson munka közben

“Három kontinensen végeztem az iskoláimat”

Úgy látszik tehát, hogy a legfiatalabb generáción is kiüt a Kepes-tehetség. George Kepes (vagy Kepes György) a XX. századi művészettörténet kiemelkedő fotográfusa. „Nem gondoltál arra, hogy róla készíts egyszer dokumentumfilmet? Mondjuk Juliannel…?” – érdeklődöm. „Juliannal egyszer már dolgoztunk együtt, amikor még nem volt ilyen híres! Azt viszont nem gondolnám, hogy nekem kellene filmet készítenem Kepes Györgyről. Túl sok lenne a személyes érintettség, ami az objektivitás rovására mehet” – meséli András, aki ezután szivarra gyújt, rákot rendel, valahogy nem illik az újjá varázsolt gyárvárosi közegbe; egy valódi kozmopolita, aki fölötte áll koroknak és földrajzi határoknak. „Tudod, a mi családunkban egy összejövetelen legalább három nyelven kell perfektül beszélni ahhoz, hogy mindenki megértse egymást. Édesapám diplomata volt, három kontinensen végeztem az iskoláimat. Ma is a világ legkülönbözőbb pontjain élnek közeli rokonaim, akik már nem is beszélnek magyarul. Julian is a családnak ehhez a részéhez tartozik. De soha nem feledkeztem meg róla, mindig is figyelemmel kísértem a pályafutását. Ha Pesten jár, mindig telefonál nekem, és legalább egy kávéra összefutunk. És, amit mondtál… hogy Julian miattam választotta a filmezést… nos, ez meglepett. Nekem sosem említette. Szemérmes, angol fiú, büszke vagyok rá” – mondja a tévés, aki egy nappal később már egy London felé tartó repülőn ült, hogy íróként a Tövispuszta című regényének angol nyelvű kiadását népszerűsítse.

Exit mobile version