Amikor a férfiból eltűnik minden, amitől FÉRFI
Ha szeretünk valakit, azért mindent megteszünk. Egyetértek, de hol van az a határ, amikor már a “szereted, ezért megteszed neki” átcsap abba, hogy nem a párod társa vagy, hanem a beosztottja, aki kiszolgálja az urát?
Egy utazás miatt hosszabb időt töltöttem együtt egy házaspárral. Az éjszakai úton a férj volt az első, aki átnyújtózva a többi utason, pofátlanul végigdőlt az üléseken. Álmában pedig oldalról bele-belerúgott egyet a nejébe, vagy a mellette ülő idegenbe – ez már a suttyósság és nemtörődömség netovábbja.
Az ilyen embertől ébredés után sem nagyon várhatunk mást. Amint “apu” felébredt, közölte “anyuval”, hogy tolja vissza az ülést, amin aludt, mert ő még nincs igazán magánál. Anyu, aki egész éjjel nyomorgott, hogy hites ura elférjen, már ugrott is, és csinálta a dolgát. Én pedig magamban üvöltöttem, hogy “VAN KÉT LÁBA, ÉS KÉT KEZE! NE CSINÁLD MEG!”.
Anyu gazella módjára ugrik
Apu ezután kitörölte a csipát a szeméből, és közölte, hogy éhes. Anyu gazella módjára ugrott fel újra az üléséből, és vette elő a hűtőtáskából a kekszet meg a szendvicset. Apuci kapott enni, majd megjegyezte, milyen remekül aludt – “Ja, az asszonykád kárára”, gondoltam –, majd visszarakatta anyuval a táskát. Alig tíz perccel az érkezésünk előtt apu ismét bejelentést tett. A csicskáztatás királya megszomjazott. Így anyu újra pattant, és kiöntött egy pohár jeges teát, és egy pohár ásványvizet apunak. Mert ki tudja, melyiket kéri…
Ha annyira szeretünk valakit, hogy teljesen kiszolgáljuk, és persze az a mi döntésünk, ahhoz senkinek semmi köze. De miért is kell egy FÉRFINAK – értitek, a nagy, erős, gondoskodó és őserővel megáldott férfinak – ezzel visszaélnie? Azt mondják, hogy ezt azzal a nővel lehet megtenni, aki “alávetett”, nem lát a szerelemtől, fél, hogy egyedül marad, vagy terrorban él. Így lenne? Esetleg én vagyok “túlságosan emancipált”?