Íme Leonardo önarcképe, amit Hitler elől kellett rejtegetni

Kun Gabi | 2014. Október 31.
A világ egyik legnagyobb ritkaságát, Leonardo leghíresebb önarcképét csodálhatja meg Torinóban, Olaszországban a közönség. Leonardo da Vinci rendkívül sérülékeny, 500 éves vöröskréta-rajzának sokak szerint földöntúli ereje van.

A mítoszokat szeretjük, Leonardót még inkább, úgyhogy amikor azzal találkozunk, hogy az ő önarcképe körül valamilyen varázslat lebeg, akkor azt muszáj közelebbről is megvizsgálnunk.

A különleges kép a legenda szerint emberfeletti erővel és hatalommal ruházza fel azokat, akik a közelébe kerülnek. A miszticizmusban kételkedők szerint azonban nem rejt magában bűvös erőt a kép, hanem inkább a története csodálatos.

Hitler hatalmat remélt tőle

Ugyanis a második világháborút és Hitler érdeklődését úgy úszta meg épségben, hogy átmenekítették Torinóból Rómába akkoriban. Hitler nagyon is pályázott volna a képre, épp a neki tulajdonított hatás miatt, kutatott utána, hogy saját magán kipróbálja varázslatos erejét, hátha ettől még nagyobb hatalma lesz. Nem tudjuk meg most már, hogy ez is csak a legenda része vagy igaz történet, mindenesetre ezt az egy képet távolították el a háború alatt a Biblioteca Realeból, Torinóból.

Leonardo da Vinci vöröskréta-rajza azért is különleges a misztikus tölteten túl, mert a művész híresen rejtőzködő volt, nem maradt fenn róla bizonyíthatóan arckép. Ez az egyetlen olyan munkája, amiről azt gondolják a szakértők, hogy tényleg ő készíthette saját magáról 58 éves korában.

Háború, titkos rejtekhely, romló állapot

A torinói könyvtár, a Biblioteca Reale igazgatója, Giovanni Saccani mesélt arról, hogy milyen viszontagságokon ment át a kép. Sokáig senki sem tudta, hol van pontosan elrejtve Leonardo munkája, mivel hogy megvédjék a náciktól egy titkos akció keretében szállíttatták Rómába, egy titkos helyre. Az igazi probléma az, hogy akkoriban sem a tudásuk, sem pedig a lehetőségeik nem voltak elegendők ahhoz, hogy megfelelően gondját viseljék ott a képnek. Ezért nincs is olyan jó állapotban, mint amennyire vigyázó kezek között meg tudták volna őrizni.

A torinói könyvtárba visszakerülve aztán természetesen megkapta a megfelelő bánásmódot Leonardo önarcképe: külön teremben tartják, állandó 20 fokon, miközben semmilyen természetes fény nem jut be a képhez. A vitrin üvege pedig olyan anyagból van, amit Saccani csak úgy ír le, hogy “anti-minden”, hogy semmilyen káros anyag ne juthasson be hozzá. És persze az egész terület be van kamerázva és riasztózva.

Restaurálni vagy sem, ez itt a kérdés

A rossz bánásmód azonban nyomokat hagyott Leonardo önarcképén, egy speciális lámpával jól látni az öreg papíron a kis vöröses-barnás foltokat. Saccini szerint elég rossz állapotban van a kép, leginkább azt fájlalja, hogy a bal sarkában lévő Leonardus Vincius felirat mára már teljesen eltűnt, mert megfelelő eszközökkel megmenthető lett volna az idők folyamán.

A restaurálás a papír kora és a sérülés mértéke miatt rendkívül bonyolult folyamat lenne. A világ nagy szakértői dugták össze a fejüket mit lehetne tenni a képpel, de végül arra jutottak, hogy csak a jelenlegi állapot megóvása a cél. A jó hír az, hogy úgy tűnik, ez sikerül is, mivel nem romlott tovább az állapota, amióta visszakerült az őt megillető helyre.

Ne feledjük, hogy ez a kép 500 éves, ha csak a gyerekkorunkban készült rajzainkra gondolunk, már azok sem látszanának rendesen a megfakult papíron, pedig csak 20-30 éve készültek. Úgyhogy ez az állagmegóvás hatalmas munka és teljesítmény egy ilyen korú képnél.

Elképesztő összeg Leonardóért

Az is érdekes, hogy a kép hogyan került Torinóba: Károly Albert szárd–piemonti király gyűjteményének része volt 1839-ben, aki szenvedélyesen gyűjtötte a festményeket. Egy műkereskedőtől, Giovanni Volpatótól vásárolta, az azonban máig rejtély, hogy Volpato hogyan jutott hozzá Leonardo képéhez. A király 50 000 piemonti lírát adott Leonardóért, ami akkoriban hatalmas összegnek számított, egy jól menő orvos is csupán 1000 lírát keresett egy év alatt. A király sem tudta kirántani ezt az összeget mellényzsebből, 8 évig fizette a részleteket a kereskedőnek.

Volpato azonban nem az a szőrös szívű pénzember volt, mint aminek látszik. Alkudozásaik során ugyanis a 70 ezres irányárból engedett 20 ezret azért cserébe, hogy a Biblioteca Reale tiszteletbeli kurátora lehessen, fizetés nélkül. A felbecsülhetetlen értékű, kalandos életű kép mára már a legjobb helyen van.

Exit mobile version