Jane Hawking filmje
Ha az ALS betűkombinációt halljuk, akkor a többségnek saját magukra vödörnyi jeges vizet öntő, lekamerázott celebek ugranak be, ami jól jelzi, mennyire öncélú volt ez a tavalyi jótékonysági sorozat. Az ALS egy betegség, melynek következtében az ember központi idegrendszerének mozgató idegsejtjei teljesen elpusztulnak, így képtelenné válik a saját teste feletti irányításra. Pont ez történt az angol Stephen Hawkinggal is még egyetemista korában. A film nagyjából az előtt csatlakozik be Stephen életébe, mielőtt a betegsége elhatalmasodna rajta. Akkor még volt lehetősége megismerkedni későbbi feleségével, a bölcsész és istenhívő Jane-nel. Bár szokás azt mondani, hogy A mindenség elmélete Stephen Hawking életrajzi filmje, ez nem teljesen igaz. A film a felesége, Jane kettejük kapcsolatát bemutató könyve alapján készült, az eseményeket a nő szemszögéből láthatjuk, így a történetben is ő a dominánsabb figura.
Feleségből ápolónő
A betegség nem sokkal az után jelent meg Stephen életében, hogy ők ketten összejöttek, és Jane a diagnózis ismerete után is kitartott a friss kapcsolat mellett. Az orvosok alig két-három évet jósoltak Stephennek, aki sokszor járt közel a halálhoz, de csodával határos módon még ma, 73 évesen is boldogan él, három gyermek apjaként és három unoka büszke nagypapájaként. Jó ideje már bőven jut pénzük a legjobb főállású ápolókra, de nem volt ez mindig így. A kapcsolat elején Jane ápolta beteg férjét. Ő öltöztette, mosdatta, helyezte át egyedül a kádból az ágyba… Jane az évek során szerető feleségből szép lassan ápolónővé lett egyre híresebbé váló férje oldalán, és ez óriási megpróbáltatások elé állította a házasságukat. Legfőképpen erről az időszakról szól ez a film.
Egy részben igaz mese
Hawking elméletei az univerzum kezdeteiről ugyan briliánsak, de filmen nagyon nehéz volna visszaadni őket. A mindenség elmélete nem is nagyon próbálkozik ezzel, persze azért felszínesen, a laikusok számára is érthetően kitér rájuk, de itt nem ez a lényeg. Ez a film azért különleges, mert ragyogóan fogja meg, hogyan képes a mindent elsöprő szerelem a körülmények és az eltelt idő hatására törődő szeretetté szelídülni. Szemtanúi vagyunk egy kapcsolat fellángolásának, majd a végnapjainak is, és egy szerető is megjelenik mind Stephen, mind pedig Jane oldalán, de valahogy egyikükre sem lehet haragudni. A zseni szárnyalni akar, Jane pedig egy idő után már csak arra vágyik, hogy végre nyugodt élete legyen egy másik férfi oldalán, és ezt meg lehet érteni. Biztos vagyok abban, hogy a házasságuknak voltak a filmben bemutatottaknál jóval sötétebb pillanatai is, de A mindenség elmélete nem az emberek negatív, hanem inkább a pozitív oldalát akarja bemutatni, így eshet meg az, hogy ebben a részben biztosan igaz mesében mindenki rendkívül szimpatikus.
Igazi színészmozi
A filmben nyújtott alakításáért Eddie Redmayne már Golden Globe-ot kapott, méghozzá nem véletlenül. Az Egy hét Marilynnelben feltűnt fiatal színész elképesztő átéléssel mutatja be Hawking leépülését, és különösen akkor jó, amikor a már teljesen a betegség által uralt tudóst játssza, mert ekkor már csak a tekintetével játszhat. Minimális eszköztárral képes érzelmek hosszú sorát visszaadni, és ebben a feleségét alakító Felicity Jones is kiváló partner. Amikor könnyek nélkül sír, miközben a szerelmét először látja betegen, az felejthetetlen pillanat. Leginkább ők ketten töltik meg élettel ezt a már kicsit túl szép filmet, ami kapcsán az egyetlen kifogásom, hogy lehetett volna kissé bevállalósabb és őszintébb. Mivel azonban Jane és Stephen Hawkingnak vétójoga volt az alkotás fölött, valahol természetes, hogy egy őket jó fényben feltüntető filmet akartak látni.
