“Anya, ne a királyfiról mesélj, hanem a munkagépről!” – interjú Mechler Annával

A kisgyerekes szülők gyakran akkor is felsóhajtanak egy-egy szebb darus autó vagy betonkeverő láttán, amikor teljesen egyedül ülnek az autóban… így látta meg először Bartolót, a markolót is?

Amikor este odaguggolok a fiaim (Marci 10, Jácint 8, Donát 5, Nándor pedig majdnem 3 éves) mellé, és belekezdek a mesébe a királyfiról, sokszor félbeszakítanak: “Anya, ne a királyfiról mesélj, hanem a munkagépről!” El kellett fogadnom, hogy őket nem a tündérmesék érdeklik. Sokáig keresgéltem, de nem találtam kedvemre valót gyerekkönyvet. Sok járműves mese van, de egyik se mesél úgy, ahogyan én szeretek. Márpedig a fiaim minden nap tűzoltós meg markolós meséket kérnek…

Kénytelen volt tehát írni egyet.

Igen, bár Bartoló, a markoló kalandjait valójában egy meseíró-pályázat miatt vetettem papírra. Sajnos az eredeti kiadó végül anyagi nehézségek miatt nem tudta megjelentetni a gyerekkönyvemet, ekkor jött a klasszikus kilincselés a kézirattal. A Manó Könyvek Kiadó sem bólintott rá elsőre, kellett hozzá egy főszerkesztőváltás, hogy kiderüljön: ez a történet jó!

Innentől viszont már nem volt megállás.

A kiadó eleve sorozatban gondolkodott, ráadásul a kis sárga markoló élményeit nagyon szerették az olvasók. A Kerék Mesék sorozat következő kötetében a szívemnek igazán kedves témát, a tűzoltóságot választottam helyszínül. Bevallhatom: Pedró, a tűzoltóautó karaktere áll hozzám a legközelebb. Pont olyan pörgős, dinamikus, mint én.

Gondolom, már az anyaggyűjtés is egy élmény lehetett.

A férjem a Keleti pályaudvarnál található metróállomás építkezésén dolgozott munkavédelmi felügyelőként, és Bartoló, a markoló mindennapjaihoz ő szállította az ötleteket. Ezt a belső szemet megőriztem a többi mesénél is, mindig van egy kapcsolatom az adott világhoz, ettől lesz hiteles a történet. Szerintem egy igényes gyerekkönyvben az összes szakkifejezés legyen a helyén. A legelevenebb impulzust a tűzoltólaktanyában kaptam: a kedvemért riadót fújtak, lecsúsztak a rudakon, és megmutatták a feszítő-vágót, valamint a légzőálarcot működés közben. Innen már nem volt nehéz ihletet meríteni.

Azért elsőre nem ezt várnám az egyházzene doktorától…

Sokan meglepődnek, ha megtudják, hogy eredetileg zenész vagyok, az írás csak a második nyelvem. Mindkét terület jelen van az életemben, az egyik nem zárja ki a másikat. Zeneművészeti szakközépiskolát végeztem, majd a Zeneakadémián diplomáztam, később ugyanitt doktoráltam. De közben folyamatosan írtam, eleinte főleg íróasztallírát. Ami biztosan megkülönböztet sok más írótól: én füllel írok. Mindig hallom, amit írok, elképzelem, ahogy felolvassák, ahogy megszólal, ahogy a nyelv is zenél benne.

A gyerekkönyvek mellett oratórium és gyerekkar szövegét is jegyzi zenészként. Négy fiú mellett mikor jut erre ideje?

Anyaként annyira oda kell adnunk magunkat a gyerekeinknek, hogy nagyon értékessé válik az idő. Ha bármennyi időm is marad, az egy kincs. Amikor a két fiam iskolában van, egy óvodában, egy pedig alszik, akkor én nem mindig a vasalót kapom fel, hanem azt mondom: most írnom kell! Az írásban az a jó, hogy ha van ihlet, akkor 20 perc alatt is létre lehet hozni valamit. Szerencsére az írásra nagyon könnyen rá tudok hangolódni, ha írok, akkor semmi más nem érdekel.

Feltölti az írás?

Igen, ahogy a zene is. Szerintem jobb anya az, aki nem fárad bele az anyaságba, hanem igenis van valami, ami feltölti őt. Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan dolgokkal foglalkozom szakmai szinten, amik feltöltenek.

Esetleg máris egy újabb gyerekkönyvön dolgozik?

Mint a legtöbb író, én sem szeretném, ha beskatulyáznának. Nem lenne szerencsés, ha elkönyvelnének annak a nőnek, aki mindig a munkagépekről ír. Szívesen kipróbálnám magam más műfajokban, a következő időszak az útkeresésről szól.

Bartoló, Pedró és Tóbiás még együtt is karácsonyoznak az utolsó kötetben. Lehet, hogy többet nem találkozunk velük?

Ha igen, akkor feltétlenül darukkal fognak barátkozni! Imádom a darukat ugyanis, ilyen gyerekkönyv pedig tudtommal még nincs a piacon!