Az Átvételi Bizottság feladata, hogy műsorpolitikánknak megfelelően politikailag hasznos, szórakoztató és gyönyörködtető külföldi filmek átvétele, bemutatása felől döntsön
– írták le egy 1952-es ügyrendi tervezetben a leendő Filmátvételi Bizottság alapfeladatát. A fentiekből természetesen mindenkinek a “politikailag hasznos” szókapcsolaton akad meg a szeme, és ezt az elméletben szépen hangzó elvet maguk a bizottsági tagnak kiválasztott elvtársak is sokszor voltak kénytelenek felülvizsgálni a gyakorlatban, mivel a nézőktől rengeteg kritikát kaptak azért, mert nem került elég szórakoztató film a magyar mozikba. A szocialista országokban a színtiszta szórakoztatás szinte már bűnnek számított, de a magyar mozikat hosszú távon képtelenség volt megtölteni nézőkkel, ha csak szovjet, jugoszláv, csehszlovák és lengyel filmeket tartottak műsoron, amit valahogy meg tudok érteni.
Ugyan kimondatott, hogy “Magyarországon a szovjet film kultúrpolitikai és nem üzleti vállalkozás”, de az ürességtől kongó filmszínházakat mégis csak el kellett tartani valamiből, és hiába az éves kvótára hozott szocialista filmek a baráti országokból, anyagi okokból elkerülhetetlenül bejöttek a képbe a nyugat-európai és az amerikai filmek is, melyek bemutatását a bizottsági tagok sokszor megvető kommentárok kíséretében hagytak csak jóvá. A hatvanas években az egyetlen hazai filmforgalmazónak számító Mokép évente 22 millió forintnyi összeggel (ami akkoriban sokkal többnek számított, mint most) fizetett rá a népi demokratikus filmek hazai bemutatására, és ezt a veszteséget mindenképp ellensúlyozni kellett. Bors Ferenc egy 1970-ben íródott jelentésében az alábbi sorokat vetette papírra a magyar filmforgalmazás helyzetéről:
Tekintettel arra, hogy sem a Szovjetunió, sem a népi demokratikus országok nem foglalkoznak szórakoztató jellegű filmekkel, így rá vagyunk utalva, hogy a magyarországi műsor színesítéséhez a nyugati országokból pótoljuk a könnyű műfajú alkotásokat… ez a munka is mind nehezebbé válik. A kapitalista országokban eluralkodott az ízlésromboló szex, illetve pornográf filmek gyártása, a korábbi színvonalas szórakozást nyújtó francia, olasz vígjátékok az olcsó kommersz színvonalára süllyedtek.
A rendszer hozzáállásának megváltozása már azon is látszott, hogy 1972-ben a Művelődésügyi Minisztérium Főigazgatósága külön felhívta a figyelmet a színvonalas szórakoztatás fontosságára az új irányelvei között:
A magyar filmforgalmazás legfontosabb feladata az ideológiai, politikai és kulturális fejlődés elősegítése és színvonalas szórakoztatás biztosítása a megfelelő alkotások bemutatásával.
A nyugati filmek közül azokat kellett átvenniük, “melyek politikai és művészi hitelességgel lehetővé teszik, hogy népünk a kapitalista rendszer ellentmondásait, problémáit, fejlődését és a haladó társadalmi mozgalmak tevékenységét megismerje”.
Számtalan legenda keringett a Film-főigazgatóság Báthory utca 10. címen működő Kádár-vetítőjéről, ahol a bizottság zártkörű vetítéseit tartották. Gál Mihály A vetítést vita követte című könyvének egyik legfőbb erénye az, hogy tisztázza, hogyan is működött ez a korabeli társadalom legfontosabb – persze a párt által legitimnek tartott – rétegeit képviselő szervezet. A külföldi filmfesztiválokra és filmvásárokra kijáró delegációk is tettek javaslatokat az egyes filmek átvehetőségére, de a legtöbb esetben a bizottság vetítőtermében egy már-már demokratikus vita keretében döntöttek a filmek későbbi sorsáról, amit csak elvétve bíráltak felül a párt nagykutyái.
Ha egy filmet a bizottságnál egyszer elutasítottak, még nem volt veszve semmi. Néhány évvel később újra megpróbálhatták átvinni a döntnökökön, vagy a Filmmúzeum mozi bérletes előadásaiban – szinkrontolmácsolással, baráti országból kölcsönkért kópiáról – is vetíthették afféle kuriózumként. Viszont a rendszer fogaskerekei olyan lassan őröltek, hogy sokszor a bizottság jóváhagyása után is évek teltek el, mire egy film a magyar mozikba került. És ugyan a horrorfilmek és a nagyon erőszakos, vagy túl sok szexet tartalmazó filmek többsége tényleg áldozatul esett a cenzúrának, de sok híres film egyszerűen csak azért nem érkezett meg soha a magyar mozikba, mert a külföldi forgalmazója túl sok pénzt kért érte, netán a filmről azt gondolták, hogy nem hozna elég nézőt nálunk, vagy azért, mert az alkotói egyszerűen nem szerették volna, ha a filmjüket egy szocialista országban bemutatják (Híd a Kwai folyón, Stanley Kubrick filmjei…). A filmek nemzetközi piaci árait akkoriban a nyugaton megszokott jegyárakhoz szabták, így a hazai, ennél sokkal olcsóbb jegyárakkal sokszor nehéz volt kitermelni a befektetett pénzt. Egy film minél régebbi volt, annál lejjebb ment az ára, és többek közt ez is az egyik oka volt az évekig tartó késéseknek.
Álljon itt néhány példa híres filmek Filmátvételi Bizottságos jegyzőkönyvéből. A könyv közel négyszáz hasonlót tartalmaz, persze a lentieknél sokkal bővebben kifejtve:
Az ördögűző
“Az a meggyőződésem, hogy egy olyan filmnek, amely a XX. században a szó legszorosabb értelmében komolyan veszi az ördögök létezését, s ezt a hitet a misztikus hatáskeltés minden eszközével igyekszik a nézőbe is átplántálni – bármilyen jól megcsinált: nincs helye a magyar mozikban!”
Rózsaszín párduc
“A film első órája kifejezetten unalmas. A második részben van némi feszültség és ötlet, Sellers ismét jó figurát teremt a csetlő-botló, de magabiztosságát egy percre el nem veszítő felügyelő szerepében. A nevetésre azonban igen kevés alkalom adódik, és Sellers viszonylag keveset látható a képernyőn. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a film nem alkalmas a bemutatásra.”
Butch Cassidy és a Sundance kölyök
“A filmből a két főszereplő igyekezete ellenére a jó westernekre jellemző feszültség hiányzik.”
Taxisofőr
“…nem rokonszenves a film egyik mellékszála sem, amikor a fiú merényletet kísérel meg egy elnökjelölt ellen, mert a rendező ezáltal szinte bizonyítani kívánja azt a hamis állítást, hogy az amerikai elnökök és politikusok elleni merényleteket mindig magányos emberek követték el. (…) Nem helyes a rendező azon megoldása sem Hegedűs Tibor szerint, mely egy bizonyos ideig kétséget ébreszt a nézőben, hogy az iszonyú bosszú megtörtént-e, avagy csak a főszereplő álmodta meg.”
És megint dühbe jövünk
“A két színész a tőlük megszokottat nyújtja, de a forgatókönyv sajnos nem sok eredetiséget csillant meg, s így a film nem éri el a Különben dühbe jövünkben felállított mércét. (…) A vitát vezető Andorkó József szerint sem láttunk színvonalas alkotást, de a hazánkban is rendkívül népszerű színészpáros szereplése miatt várható közönségsiker, s az a tény, hogy a film politikailag sem kifogásolható, a kalandfilm átvétele mellett szól.”
Elfújta a szél
“Adorján József szerint az Elfújta a szél túl nagy giccs ahhoz, hogy bemutassuk. Kuczka Péter véleménye az volt, hogy a film a közepétől kezdve kimondottan unalmas. A családját lebeszélné róla, hogy megnézze.”
Rambo – Első vér
“Akciódús kalandfilm, amely nagy sikerre számíthatna nálunk is, ha nem lenne egyúttal a zöldsapkások és az amerikai hadsereg felmagasztalása is.”
BMX banditák
“A Fifő képviseletében Kozma Ilonának az volt a véleménye, hogy a film címét változtassa meg a Mokép, mert az eredeti cím az MX rakétát juttathatja a néző eszébe, valamint nézzünk utána, nincs-e összefüggés az MX rakéták és a BMX kerékpár neve között.
Gombár elvtárs!
A következőket tudtam meg BMX-ügyben:
– Az MX a Missile Experimental (kísérleti rakéta) rövidítése.
– A BMX a Bycicle Multiple Expediency (többszörös hasznosságú bicikli) rövidítése, tehát semmi köze sincs az előzőhöz.”
Poltergeist
“A film, melynek Spielberg a producere, nagy visszhangot váltott ki Nyugaton. Mi az E. T. és a Csillagok háborúja után nem tartottuk elég színvonalasnak, viszont túlságosan visszataszító mozzanatokat is tartalmazott (pl. felkelnek a halottak a sírokból).”
Az országút fantomja
“Az elég kegyetlen és véres történet ugyan nincs híján az izgalomnak, de az általában hatásvadász és erőszakos jelenetek minden logika nélkül követik egymást, a filmből hiányzik a belső ésszerűség. (…) A filmet hagyjuk meg a feketepiacnak, ahol már amúgy is többé-kevésbé lefutott.”
A cikkben található idézetek és információk az alábbi könyvből származnak:
Gál Mihály: A vetítést vita követte; Gondolat Kiadó, Budapest, 2015