Minden televíziós tehetségkutató műsor után elégedetten állunk fel a fotelből, kész ez is, ha maradt még felfedezetlen tehetség Szentgotthárdtól Záhonyig, az most biztosan meglett, mehetünk tovább, a virágok pedig hadd virágozzanak, teljenek meg a stadionok, de minimum a falunapok. De ha eljön az ősz, és kezdetét veszi a fűtési szezon, valamelyik kereskedelmi csatorna újra és újra meggyőz minket, hogy nem, folytatnunk kell a keresést, nem kallódhat el egyetlen kígyóbűvölő állomásfőnök vagy dalos kedvű gyámügyi előadó sem. Most az RTL Klubon volt a sor, hogy előbányássza szorgos népünk eddig rejtve maradt talentumait. A csatorna az X-Faktor elfáradása után új formátum után nézett, és rá is lelt a világszerte népszerű Got Talentre, amely közeli rokonságot mutat a négy évadot megért Csillag születikkel.
Nagy önbizalom, csekély önismeret
A képlet egyszerű, jönnek a vélt vagy valós tehetségek minden létező és nem létező műfajból, a négytagú zsűri pedig gombot nyom, vagy szavaz. Van, aki esélyt kap a folytatásra, más meg a 1-2 perc hírnévvel a zsebében visszaülhet a 33-as buszra a Campona oldalában.
A tehetségkutatók első, válogató adásaiban a kiragyogó csillagok általában nagy önbizalmú, ám csekély önismeretű honfitársaink tengeréből emelkednek ki. A Hungary’s Got Talentnél ez a tenger szokatlanul mély lett, szótlanul pislogunk, amikor egy derék ember poharat eszik, vagy amikor egy dekoratív henteskisasszony produkció gyanánt kicsontoz egy pulykát. És miközben elismerjük, hogy színpadra tévedt jó bolondokból nem nehéz nézettséget kovácsolni, valahogy erősödik bennünk a hiányérzet, és vágyunk a megindító, nagy pillanatokra. És akkor megjön a kislány, aki a Mama, kérlek, meséld el nekem című Koncz Zsuzsa-dalt készül énekelni édesanyjának, aki lemondott róla. Sírni akarunk, gyönyörre készülünk, de a kislány úgy énekel, mint Leblanc Győző influenzajárvány idején. Szerencsére nem marad benn kegyelemből, de a rossz érzésünk csak nő. Feloldozásra várunk, katarzisra, de ehhez jó produkcióra, igazi tehetségekre áhítozunk. És szerencsére akad egy pár, de ott meg a sztori nincs meg: tátott szájjal nézzük az orosz légi utaskísérő szépségű hölgyek virtuóz táncprodukcióját, de azonosulni nem sikerül velük. Hát nincs valakinek egy valamirevaló beteg nagymamája? Vagy egy Disneylandről álmodó nehéz sorsú unokahúga?
Linczényi Márkó, a televíziós tehetségkutatás Fördős Zéje
Mi, realityn nevelkedő magyarok igényelnénk az ilyesmit, kell nekünk a dráma, különben szomjas marad a lelkünk. De nem pengeti az érzelmi húrokat a zsűri sem. Horgas Eszter testtartásával is távolságot tart a megméretésre váró önjelöltektől, pedig egyelőre nem kell attól tartania, hogy valaki kicsavarja kezéből a fuvoláját. Nem telik meg könnyekkel Kovács Patrícia szeme sem, szívét egyelőre belül hordja a színésznő. Érezhetően jobbak a férfi zsűritagok. Csuja Imre a legszerethetőbb az ítészek közül, jó légkört teremt maga körül, még ha kissé suta is ebben a szerepben. Linczényi Márkó jelenléte visz színt és leplezetlen, de nem bárdolatlan őszinteséget az ítészek munkájába, ő a televíziós tehetségkutatás Fördős Zéje. A hiányérzetünk a szakmai értékelésekkor is megmarad, ki tudna érvényeset mondani mondjuk egy táncprodukcióról? És vajon ki itt a magyar Simon Cowell?
Brillírozik a talán legjobb szezonját élő Sebestyén Balázs, aki a Balázs Showban már bebizonyította, hogy jól bánik a furcsa alakokkal, könnyedsége, viccessége ellensúlyozza a zsűri fakó humorát. Dombóvári István személyében remek untermannt kapott maga mellé, a műsor legjobb momentumait nekik köszönhetjük.
A Hungary’s Got Talent első része még nem indította be a könnycsatornáinkat, nem dolgoztatta meg a nevetőizmainkat, de mi drukkolunk, hogy megtörténjen a varázslat. Mert nagyon szeretnénk egy kis helyet Magyarországon, ahol valóban tehetséggel lehet érvényesülni.
