Megvan az az idegesítő, zsémbes arc a lakógyűlésekről, akinek igazából tök mindegy, hogy a negyedik emeleti szomszéd télikertté alakítaná az erkélyét, mégis ő az egyetlen, aki megvétózza, valami teljesen barom indokkal a dolgot? “Hát nem szeretném, hogy az újonnan felkerülő üvegtáblákon megcsillanó fény rásüssön a tévémre délután 3 és 4 között.” A kérést előterjesztő lakó szomorkodik, az érzékenyebb lelkű lakótársakat meg a guta üti, hogy mégis hogyan lehet valaki ekkora suttyó…
Magyarország és Lengyelország most ennek a suttyónak a szintjére tudott lemenni…
Mert hát mi történt? Arról szólt volna a kezdeményezés, hogy az azonos nemű párok nyugodtan fajtalankodhassanak a nyílt utcán? Nem. Arról szólt a kezdeményezés, hogy az azonos nemű kapcsolat mától kötelező érvényű? Nem. Arról szólt a kezdeményezés, hogy az azonos nemű párok fogadhassanak örökbe gyereket? Nem (bár nem egy kutatásból kiderült már, hogy mennyivel jobban járnak azok a gyerekek, akikkel ez történik, de ezt majd egy másik cikkben). Arról szólt a kezdeményezés, hogy ha van két ember, akik történetesen azonos neműek és hosszú, stabil párkapcsolatban élnek sok-sok éven át, majd az egyik meghal, akkor a másik esetleg lehessen már a törvényes örököse. Na ez az, amiből Magyarország és Lengyelország nem kért, mert hát mégiscsak a mocskos buzik ugye…
De ezek a torzszülöttek meggyalázzák a házasság szentségét!!!!!
Már az előző bekezdésben is igyekeztem olyan példákat felsorolni, amelyekkel a szellemi sötétségben az internet segítségével tapogatózó, úgynevezett honfitársaink szoktak hitet tenni amellett, hogy az ember színe fehér, a házasság pedig férfi és nő szent egységét jelenti, függetlenül a válások számától, a félrekeféléstől, hogy az asszonyverés és családon belüli erőszak nemzeti sportját ne is említsem. Annyira nem akarnék belemenni a politizálásba, annyit azért szeretnék megjegyezni, hogy az úgynevezett keresztény értékrend, amit manapság illik teli torokból hangoztatni a vasárnap bezárt boltok előtt elsétálva, speciel pont a válásról, a félrekefélésről és a családon belüli erőszakról nem rendelkezik túl támogatóan. Mondjuk úgy, nem illik.
Fontos szó ez, ugyanis ma, 2015-ben, Magyarországon nagy divatja van megmondani, hogy mit illik és mit nem illik. Már elnézést kérek, de milyen alapon?!? Az lenne a szép világ, ahol nem ILLIK beleszólni a mások életébe, amíg az nincs negatív hatással mások mindennapi életére (még mielőtt: a csutka hangerőre tekert zenét ordíttatni ebbe a kategóriába tartozik, az, hogy ki ki után örökölhet, az nem tartozik ide). Vagyis nekem ne mondja senki, hogy őt zavarná, ha a melegek örökölhetnének egymás után, mert amikor otthon töffed a tévé előtt, tolja a körömpörit és jóízűt böffent utána a hideg sörtől, akkor baromira nem arra fog gondolni, hogy a három emelettel feljebb lakó két férfi (akikre gyanakszik is ám, hogy ezek biztos a gőzben huncutkodnak, hogy a pokol tüzén rohadna meg mindkettő) mit ír majd a végrendeletébe. Amennyiben mégis erre gondolna, ott már inkább üldözési mániára kell gyanakodni, és az illető honfitársunkat mielőbb pszichiátriai rendelésre beutalni, mielőtt kárt tesz magában vagy másokban.
A mi kis országunkban egyébként is az a hozzáállás (az engedékenyebb hazafiak részéről legalábbis), hogy amíg ezek kussolva, diszkréten csinálják, amit csinálnak, addig végül is oké, csak ugye otthon, a négy fal között. Nem kéne, de egy pillanatig most tekintsünk el attól, hogy ez is mennyire gáz, már eleve, de kérdezem én, pont az, hogy ki örököl kitől, nem tökre a magánügye az adott embereknek? Ugye hogy de. Szóval minden habzó szájú, a házasság szentségét féltő állítólagos honfitársamnak mondom: nyugika, nem fognak Örökség Pride-ot rendezni az Andrássy úton, nem fognak kamionon vonagló melegek a transzparensekkel tüntetni a Parlament előtt sem, hogy “egy Bösendorfer zongorát örököltem imádott Sándoromtól/Klárámtól!”.
Persze szomorú, hogy egy ilyen kitételt meg kellett fogalmaznom, de az még szomorúbb, hogy ezt az egész cikket meg kellett írnom. Picit talán jobb lenne a világ ma, ha a lengyel–magyar suttyópáros inkább hallgatott volna, nem is tudom, mondjuk ihattak volna egy pálinkát, amíg a többiek szavaznak. Az úgyis olyan hazafias. Vagy ehettek volna kürtőskalácsot, ha már hungarikum lett. Így viszont a homofóbiát és az intoleranciát is besorolhatnánk nemzeti értékeink közé. Megszabadulni ugyanis ezek szerint nem fogunk tőlük egyhamar…
(És most hívom a szabadkőműveseket meg a gyíkembereket, hogy utalják a jussomat…)