Aktuális

Gábor és László – 32 éve élnek együtt

Egyikük 72, másikuk 59 éves. Harminckét éve élnek együtt, hat éve hivatalosan is összekötötték az életüket, és ez boldogabbá tette őket, mint egy lottónyeremény. Nagyon eltérő személyiségűek, mégis félszavakból értik egymást. Húsz éven át még a munkájuk is közös volt: együtt adták ki az emblematikus Mások magazint. Bencze Gábor és Láner László a Nemzetközi Coming Out Nap alkalmából beszélt többek között arról, mi értelme az előbújásnak, és hogy mi közünk is van nekünk mindehhez.

Ma az ember, ha “coming outolni” akar, vagyis “előbújni”, beszélni a külvilágnak énje egy alapvető részéről, akkor mondjuk ír egy posztot a közösségi oldalra. Évtizedekkel ezelőtt nyilván más eszközökhöz kellett folyamodni. Hogyan zajlott a ti coming outotok?

Gábor: Az igazán széles körben történő előbújásunk egy Tilos rádiós rendezvényen történt 1992-ben. A rendőrség egy nyomozásra hivatkozva megpróbálta megszerezni tőlünk a magazin (a Mások című, első magyar, meleg közösség számára készülő újság – a szerk.) előfizetőinek listáját. Ebből elég nagy botrány lett, ennek kapcsán hívtak meg minket. Tele volt a terem, vagy százan eljöttek. Ez volt az első olyan “külsős” közeg, ahol nyíltan úgy jelentünk meg, mint egy meleg pár.

László: Nekem korábban több coming outom is volt, anyám előtt, nővérem előtt, pár barátom előtt, de ez mindig egy folyamat. Nem olyan, hogy egyszer megteszed, és attól kezdve le van tudva, mert az ember mindig új helyzetekbe kerül. Mindig el kell döntened, akkor és ott épp vállalod-e. Itt viszont nem válogathattunk, nem tudtuk, kik vannak ott, szóval nem volt könnyű, de hihetetlenül kedvesen fogadtak. Persze azért ez nem “a társadalom” volt, nem olyan, mint ha bementünk volna egy nyolcadik kerületi kocsmába, és egymásba karolunk.

Ilyesmit próbáltatok valaha?

Gábor: Nem, de nekem valahogy fiú-lánynál is furcsa például az összebújás, csókolózás nyilvánosan, úgyhogy valószínűleg akkor sem tennénk, ha heterók lennénk. Persze egy kézfogás az más. Nemrég vonattal utaztunk, és két fiú fogta egymás kezét. Mikor szálltunk le, Laci kérdezte: láttad? Hú, mondom, ha észrevettem volna, legalább valami biztató jelet küldtem volna…

László: Annyira váratlan volt, főleg egy vonaton, zárt helyen, ahol nem tudnak arrébb menni, ha valaki beléjük köt. Ennek ellenére ismerünk néhány párt, akik kézen fogva járnak.

Ők mit meséltek, mit tapasztalnak?

László: Nem tudok róla, hogy beszóltak volna nekik. Csak hát az a baj ezzel, hogy ha te mész a pároddal kézen fogva, azért teszed, mert szeretitek egymást, és felszabadult vagy. Ha én, akkor az mindig harc: fel kell készülni rá, hogy valakinek esetleg nem tetszik, vagy te érzed magad valamiféle egyenlőségi mozgalom részének. Szóval mi nem lehetünk nyilvánosan, látványosan, idilli módon egymás párjai úgy, mint egy fiú és egy lány.

Pedig az elmúlt pár évtized alatt rengeteg minden változott. A 90-es évek elején kezdtétek el kiadni a lapot, amikor ez meglehetősen forradalmi dolognak számított. Nem voltak még támogató felvonulások, ez a szubkultúra nem jelent meg a közbeszédben. Ugyanakkor a büntető törvénykönyv büntetni rendelt bizonyos cselekményeket, amelyeket heterók között nem, és a fajtalanság szót használta az azonos neműek együttlétére. LMBT ember nem választhatott bizonyos foglalkozásokat. Volt napilap, amely uszító cikket közölt, sőt olyan sajtótermék is, amelyik felszólított a meleg művészek “jelentésére”, az országos rendőrfőnök pedig azt nyilatkozta, hogy “megtisztítja a budapesti belvárost a homoszexuálisoktól”.

László: Nem volt jogegyenlőség, rengeteg dologban diszkrimináltak, de ezt a saját bőrünkön nem tapasztaltuk. Volt néhány buziverés, amiről hallottunk, de minket vagy a barátainkat nem bántottak. A rendszerváltás előtt elég jellemző volt a rejtőzködés, a külvilág nem látott “élő meleget”, vagy legalábbis nem tudtak róla. Ha nagy ritkán elmentünk egy meleg szórakozóhelyre, óvatosan mentünk be. (Sokan nehezen vették meg a Másokat, háromszor is körbejárták az újságost, mire meg merték szólítani, kértek hat másik lapot, és mellékesen odacsúsztatták azt is.) 1988–89 után viszont már aktívan részt vettünk a mozgalomban, az elsők között vállaltuk a nyilvánosságot, sőt esetenként az védett meg minket, például mikor beidéztek a rendőrségre.

A munkahelyeteket sosem féltettétek?

László: Attól nem tartottam, hogy kirúgnak, de megalázó helyzetektől igen. Téeszben voltam üzemgazdász, és elég kínos volt, hogy mindig ugyanaz a férfihang keres telefonon. Egyszer az esti programunkat egyeztettük a párommal, és én úgy szorítottam a fülemhez a kagylót, hogy eltörött a kezemben…

Gábor: Én üzemi lapoknál dolgoztam, először mint fotós, később újságíró. Ott ez egyszerűen nem volt téma.

Hat éve hivatalosan is egy pár vagytok: elsőként léptetek regisztrált élettársi kapcsolatra, amint jogilag lehetőség nyílt rá.

Gábor: Előre bejelentkeztünk, és mikor mentünk, az ajtókon kikukucskáltak az ügyintézők, hogy “na, milyenek ezek a buzik?”. Biztos kíváncsiak voltak arra is, hogy vagyunk felöltözve, van-e menyasszony, vőlegény… amúgy kockás ingben voltunk.

Gábor és László házassági fotója

Ez a jegygyűrűtök?

László: Igen, együtt vettük meg Kölnben. Az ékszerész sok boldogságot kívánt, nagyon jólesett. Ugyanez Magyarországon nem biztos, hogy így zajlott volna.

Mindkettőtöknek egyértelmű volt, hogy megkötitek a házasságot? (Ti annak mondjátok.)

Gábor: Én azelőtt házasságellenes voltam (elég sokáig tartott a “heteró” korszakom). De gondold el, csináljuk az újságot, küzdünk a jogegyenlőségért, és amikor lehet, épp mi nem lépjük meg? Hiszen részben a mi munkánk eredménye volt ez.

László: Ezen kívül sok praktikus hozadéka van. Továbbra is hátrány ugyan, hogy bár a fiatalok közül egyre többen szeretnének gyereket vállalni, ez legfeljebb kiskapukkal megy, de az már adott, hogy a felek özvegyi nyugdíjat kaphatnak egymás után, és örökölhetnek. Mi több mint harminc éve élünk együtt, mindenünk közös, és bár a család mindkét fél részéről elfogad és szeret minket, azért ez mégis ad egy biztonságérzetet.

Gábor: Én csináltattam egy másolatot a házasságlevélről, mindig nálam van. Ha netán rosszul leszek, és kórházba kerülök, nehogy ne engedjék be hozzám a Lacit, vagy ne adjanak neki információt.

Az egy újabb coming out lesz…

László: Sokféle szintje van a felvállalásnak. Mi például gyakran megyünk vásárolni. Egy idő után az eladók kiszúrják, hogy ez a két pasi mindig együtt megy. Ha véletlen egyedül indulok a piacra, már kérdezik, hogyhogy, hol van a párja?

Így fogalmaznak?

László: A párja vagy a barátja, vagy a… a… a… és akkor zavarban van az illető, de egyértelmű, hogy tudja, és nincs vele baja, vagy ha igen, azt magában tartja. És ez nekem elég. Tőlem bárki utálhat akár, de ez ne nyilvánuljon meg felém megalázó módon, és ne zárjanak ki bizonyos dolgokból, csak ennyit szeretnék.

Úgy tűnik, a mindennapi élményeitek pozitívabbak, mint amire számítana az ember az alapján, ami olykor a heterók közötti vagy az interneten zajló kommunikációban tapasztalható.

Gábor: Lehetséges, csak hát ezeket mi is halljuk, olvassuk. Úgyhogy amikor új lakásba költöztünk, azért rendesen be voltunk csinálva.

László: Végig én tárgyaltam a tulajjal, egyedül néztem meg a lakást, és írtam alá a szerződést, de mindig többes számban beszéltem, hogy majd jövünk, satöbbi. Ő is mondta, hogy “ha majd jönnek a feleségével…” Mondtam, hogy nem a feleségem. “Jó, akkor a barátnőjével.” De nem a barátnőm. Az élettársam, aki egy férfi. Szemrebbenés nélkül tudomásul vette. Öt perc múlva az egész ház tudta, de nem bántam. Ez jobb helyzet, mint ha az utolsó pillanatban azt mondják, hogy nekünk nem adják a lakást. Vagy elkezdenek suttogni, találgatni… Egyszerűbb, ha előre tudják, hogy beköltözik ide két buzi, kész.

Gábor: Volt egy srác a házban, akivel sokat beszélgettünk irodalomról, filozófiáról, kultúráról… az édesanyja időnként becsöngetett, hogy: “most már haza kéne jönnöd” – féltette a fiát (mosolyog). Egyébként gyorsan elfogadtak minket. Volt, aki meghívott magához, kedvesen mosolyogva köszönnek, apró szívességeket kérnek… Pedig itt mindenféle ember lakik.

László: Lehet, hogy tényleg jobban félünk az előítéletektől, mint indokolt lenne. Nem tudom. Hol így érzem, hol úgy. Például egy felvonulás után úgy. Vagy mondjuk a főiskolán… Volt egy nagyon jó barátom, rengeteg dolgot csináltunk együtt. Ő heteró volt, és előfordult, hogy gúnyosan odaszóltak nekünk, sőt az évfolyamgyűlésen is felhozták a témát. Megszégyenítő volt. Azt mondtam neki, inkább ne barátkozzunk. Azt mondta, te tiszta hülye vagy, egy pár bunkó miatt? Őt nem érdekelte, de nekem bűntudatom volt, mivel én akkor már tudtam, hogy meleg vagyok.

gallery item
Megnézem
Összes kép (10)
gallery item

Bencze Gábor és Láner László

Bencze Gábor és Láner László

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Otthon meddig volt ez titok?

László: Egy barátom mondta, hogy bemutat a mamájának. Nem értettem. Hogyhogy bemutat? Hát tudják? Náluk láttam, milyen fantasztikus nyíltan élni. Elmondtam én is otthon, ezután a nővérem egy évig nem beszélt velem.

Gábor: Pár negatív élményem azért nekem is volt. A legrosszabb talán, amikor kockakővel dobáltak 2006-ban. Vagy mikor vittük az újságot a lapterjesztőhöz, egy hatalmas csarnokba, és valaki elkiáltotta magát, hogy “megjött a buzilap”! Szóval hiába vállaltad magad, mindig újrakezdődött.

László: És erre nem leszel immunis, nem “vagy edzésben”. Minden alkalommal ugyanolyan stressz.

Mégis azt érzem, ez nem azt jelenti, hogy megbántátok volna, hogy bárhol is vállaltátok magatokat.

László: Ha az ember boldog akar lenni, kiegyensúlyozott, és önmaga életét szeretné élni, akkor nincs más választása. Bujkálva nem lehet. Aki titkolja, hogy meleg, óhatatlanul távolságot tart a családjától, az ismerőseitől, hiszen van egy területe az életének, amiről nem beszél, mások pedig érzik ezt, de az okát nem tudják. Szóval nem is kérdés, fel kell vállalni.

Gábor: Egyébként a heteroszexuálisok is folyton coming outolnak, azt mondják, megyek, találkozom a barátnőmmel, hordják a jegygyűrűt vagy kiteszik a feleségük képét a munkahelyükön. Csak épp amit ők mondanak, az az átlagos, a szokványos. Egy heteró esküvőre boldogan megy mindenki, de például egy ismerősünk házasságkötésére egy rokona sem jött el.

László: Mi sem azt mondjuk, mit csinálunk az ágyban, csak azt, hogy ő a párom, együtt élünk. A társadalom egy része (szerencsére egyre kisebb része) azt várná tőlünk, hogy maradjunk bezárkózva, senki ne lássa a valódi életünket, és akkor nem lesz baj. Csak nekünk lesz bajunk azáltal, hogy egyfajta rabságban kell élnünk.

Több mint harminc éve együtt vagytok. Ez elég szép idő.

László: Kevés, a mienkéhez hasonlóan boldog párkapcsolatot ismerek. Olyan összhang van köztünk, hogy naponta mondja ki az egyikünk, amit a másikunk épp gondol. Vannak persze konfliktusok, de már a kezelési technikákat is ismerjük: hogyan kell lecsendesíteni a másikat, minek nem örülne… Mikor Gáborral megismerkedtem, jó párkapcsolatban éltem, de hát jött ez az erős érzés.

Gábor: Mint mikor két hullám összeér. Bemutattak bennünket egymásnak, rögtön elkezdtünk hülyéskedni, rajzfilmekről beszélgettünk, mint két gyerek. Körülöttünk ott volt a társaság, de nem is hallottuk őket. Már akkor eldőlt minden.

László: Egy idő után Gáborékhoz költöztem a kutyámmal együtt, ő az apukájával élt. A papa nyilván látta a helyzetet, de csak annyit kérdezett kissé beletörődötten: “kutya is van?” Onnantól ott működött a Mások szerkesztősége, ott zajlottak az értekezletek.

Gábor: Hatalmas élet volt, hajnalig tartott a lapindító, mint egy házibuli… Hát, ezek nagyon hiányoznak. Húsz év alatt mindent dokumentáltunk, nem volt egy meleg témájú könyv, film vagy rendezvény, amiről ne írtunk volna.

László: Jó rá visszagondolni, de befejeződött. Mint mikor az ember levizsgázik valamiből, és becsukja a könyvet.

Miért lett vége?

Gábor: Már hatvanöt éves elmúltam, amikor még mindig magam vittem az újságot az éjszakai bárokba. És egyszerre azt éreztem, hogy már túl nagy a szakadék köztem és a fiatalok között.

László: Ma már mindenki netet használ, a társkeresés is ott zajlik, az újságot inkább csak az idősebbek vették. Nem volt olyan fiatal sem, akinek a munkát átadhattuk volna.

Meg hát közben a legfontosabb jogi kérdések – élettársi kapcsolat lehetősége, beleegyezési korhatár, diszkrimináció tiltása – sok területen rendeződtek.

László: Csaknem teljes a jogi emancipáció, bár az a “csaknem” azért ott van, és a jogi szabályozás mindig üzenetértékű. Ha valamit büntet vagy megkülönböztet a törvény, azt bünteti vagy megkülönbözteti a társadalom is. Ahol viszont azonos nemű párok is köthetnek házasságot, ott nehéz azt mondani, hogy “ezek nem érnek annyit, mint a többiek”. Az általános szemléletben sokat segített, hogy lassanként a filmekben, színpadon, tévében megjelentek LMBT karakterek, és már nem bűnözőfigurák vagy nevetséges alakok voltak, hanem szerethető, hétköznapi emberek.

Oli úr a Szomszédokból?

László: Meg mások a Barátok köztből, vagy a Való Világból.

Gábor: Ma meg egyszerűen megy egy sorozat a tévében, meleg szereplőkkel… Nincs olyan nap, hogy ne látnék ilyet.

Van, akit épp ez zavar.

László: Még mindig jobb, ha zavarja, mint mikor tabu volt. Akkor félt, mert az ismeretlentől félnek az emberek. Most meg bármit gondolhat, a magánügye, míg nem megy az utcára követ dobálni.

Mások szerint a szexuális irányultság is magánügy, amíg nem viszik az utcára.

László: Igen, mi is megkaptuk, hogy miattunk van ez az egész, ha nem csináltuk volna a felvonulásokat, nem lettek volna a támadások (Lászlóék ott voltak az első Meleg Büszkeség Nap és annak elődje, a Pink Piknik szervezői közt – a szerk). Ez számomra abszurd. A felvonulás nem valamiféle provokáció, hanem egy fesztivál, ugyanolyan, mint amit bármilyen csoport rendezhet magának a nagycsaládosoktól a bélyeggyűjtőkig. Másrészt amíg nincs jogegyenlőség, addig van létjogosultsága. Hiszen mi nem a nemi identitásunkat vagy a szexuális szokásainkat “visszük az utcára”, hanem mindazt, ami ebben a társadalomban abból következik. A tabu pedig, ami évszázadokig élt, nem változik meg egyik évről a másikra.

Volt olyan pillanat, hogy elképzeltétek magatokat apaként?

Gábor: Fiatalkoromban ez nagyon távolinak tűnt. De lehet, hogy tudat alatt halogattam ezt is, az esküvőt is – ma azt mondom, szerencsére. Később pedig egyszerűen nem fért volna bele az életünkbe.

László: Abban az időben ez olyan elérhetetlen volt, hogy nem foglalkozott vele az ember, ahogyan nem foglalkozik egy űrutazás lehetőségével sem. Mert arra, hogy nyerek a lottón, és milliomos leszek, még gondolhatok. De hogy két pasi felneveljen egy gyereket a hetvenes–nyolcvanas években, az kizárt dolog volt. Viszont ha azt kérdezed, mit éreznék, ha most egy unoka itt totyogna? Hát iszonyatosan boldog lennék. Ha fiatalabbak és tehetősebbek lennénk, biztosan beszélnénk róla, de ez a vonat elment. Korábban volt bűntudatom, de most már, hogy inkább mögöttem áll az élet, mint előttem, úgy érzem, jól csináltam.

Gábor: Olykor beszélünk erről a lottónyereményről. Aztán egyszer egymásra néztünk, és azt mondtuk: a mi életünk teljes volt, és annyira csodálatos most is, hogy tényleg kell az a lottó? Változtatna valamit? Hát kell a fenének!

Olvass még a témában!

Október 11. – Coming Out Day

A nemzetközi Coming Out Day-t két éve tartják meg Magyarországon, hogy felhívják a figyelmet az előbújás fontosságára. A napot 1988-ban Robert Eichberg pszichológus alapította. A dátum azért esett erre a napra, mert október 11-én tartották Washingtonban a felvonulást a melegek és leszbikusok jogaiért.

“Az előbújás önmagunk előtt ugyanolyan fontos, mint mások előtt. Társadalmunkban általában minden embert heteroszexuálisnak és ciszneműnek feltételeznek, tehát olyannak, aki az ellenkező neműek iránt érez vonzalmat, illetve a nemi identitása megegyezik a születési nemével. Az LMBTQ embereknek ezért minden szituációban döntést kell hozniuk, hogy kinek javítják ki a téves feltételezését” – írják a Budapest Pride szervezői.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése