Anyukám mondta: “kortársaimnak ajánlom Kern új filmjét”

nlc | 2016. Január 29.
Nemrég került a mozikba Kern András legújabb játékfilmje, a Gondolj rám című, amelynek alapjául Vámos Miklós egy novellája szolgált. Édesanyám mindkét művészt kedveli, így arra gondoltam, mi lenne, ha nem én írnék kritikát a drámai és vígjátéki elemeket keverő alkotásról, hanem ő. Így is lett, a véleményt az alábbiakban olvashatjátok.

Bár tartottam tőle, hogy a Gondolj rám olyan lesz, mintha korábbi Kern-filmekből (A miniszter félrelép, Sztracsatella, stb.) gyúrták volna össze, ez szerencsére nem így lett. Egy barátnőmmel néztem meg a filmet, szerintünk kifejezetten jól sikerült, szórakoztató, de drámai is, ez utóbbi szálat a vicces jelenetekkel jól feloldják. A színészi játék hiteles, nincs benne a magyar filmekre sokszor jellemző ripacskodás, vagy ha van, az olyan helyen, ahol belefér. Az após figurája van talán eltúlozva egy picit, de például a Kern feleségét alakító Eszenyi Enikő is tökéletes, pedig nekem ő sokszor túl nyafogós, nem is szeretem kifejezetten. A Kern idős, alzheimeres anyját alakító Elekes Emma pedig egyszerűen tökéletes – őt korábban még nem láttam semmiben, de lenyűgöző volt. A mellékszereplőket is jól eltalálták, a barátnők, a takarítónő, az orvostanhallgatók mind jók.

Külön ki kell emelnem az operatőri munkát, ami egészen elképesztően szép. Jók a beltéri képek is, de a tájképek, illetve az utcán forgatott jelenetek is gyönyörűek. A film elején pont nem láttam, hogy ki az operatőr, aztán, amikor megláttam a stáblistában Ragályi Elemér nevét, csak bólogattam, tőle pontosan ezt is vártam volna. A zene is jól illik a filmhez, ez sem csoda, Presser Gábor az Presser Gábor. Az orvoszenekar meg édes volt, megmosolyogtam.

Kern 1997 óta először rendezett filmet

 

Szerencsére bújtatott reklámból nincs túl sok a filmben, ez már nem olyan, mint A miniszter félrelép volt 1997-ben. Persze itt-ott van néhány termékelhelyezés, de nem bántó vagy zavaró módon. Az idősek otthonáról picit talán sokat beszéltek, de legalább megmutatták azt is, hogy még a legjobb idősotthonban sem foglalkoznak megfelelően az öregekkel, ha ők maguk vagy a rokonaik nem tudnak tiltakozni.

Összességében szerintem az utóbbi idők talán egyik legjobb, szórakoztató magyar filmje a Gondolj rám, ami picit még el is gondolkodtatja az embert. Ajánlom minden kortársamnak és a fiatalabbaknak is, így talán egy kicsit érthetőbbé válnak számukra a szüleik 🙂

További cikkek filmekről az NLCafén:

Exit mobile version