Így báloztak Bécsben…
A tényleges udvari társaságot Ferenc József idejében a Habsburg-monarchia valamivel több, mint 300 főnemesi családja alkotta. A legtöbb európai királyi udvarba ekkor már beengedték a “pénzarisztokráciát” még akkor is, ha nem volt nemesi címük. A bécsi udvar így Európa egyik legelőkelőbb és legexkluzívabb udvarának számított. Az volt az alapszabály, hogy minél régebbre nyúltak vissza egy nemesi család gyökerei, és minél régebben voltak saját birtokai, annál magasabb rangban állt az udvarnál. Még így is az udvari kancellária egy teljes részlege csak azzal foglalkozott, ki hol ülhet, állhat, hova mehet az udvarban rendezett eseményeken, tehát az udvari szertartásrenddel.
Bécsben akkoriban egymást érték az estélyek, a bálok és a thés dansants, a teatáncok, azaz kisebb, a kora esti órákban rendezett bálok. Ezek a társasági események azonban nemcsak a kellemes együttlétet szolgálták, hanem egyfajta házassági piac helyszínei is voltak. Ilyen alkalmakkor vezették be a fiatal hölgyeket a társaságba, a még nőtlen vagy megözvegyült férfiaknak pedig lehetőségük nyílt bármiféle kötelezettség nélkül megismeri őket.
Egy tánc semmit nem jelentett, kettő már felért egy eljegyzéssel.
Egy szezon akkor volt sikeres, ha sok eljegyzés köttetett. A legkedveltebbek azok a bálok voltak, amelyeket az uralkodóház tagjai szerveztek. Zsófia főhercegné például számos bált adott már az udvar gyermekeinek is, aztán felséges fiának, amikor még nőtlen volt, vagy az ismerőseinek.
|
“Zsófia főhercegné a farsangi időszakban minden szerdán táncos összejövetelt rendez, hogy az oly keményen dolgozó császárnak egy kis kikapcsolódást nyújtson, amit az magának nem engedélyez, míg a polgárháború mély sebei be nem gyógyultak. Elengedhetetlen, hogy a 19 éves ifjú uralkodó időnként korához méltó módon élvezze az életet, és ki gondoskodhatna erről jobban, mint szerető édesanyja.” (Az egyik udvarhölgy, Scharnhorst bárónő levele – Bécs, 1850. január 3.) |
A báli szezon csúcspontja az udvari bál és a “bál az udvarnál” volt. Az udvari bál számított a hivatalos ország bálnak, így a mai operabálok előfutára volt. Mindenki részt vehetett rajta, aki bejáratos volt az udvarhoz, tehát a főnemesek és diplomaták mellett a bécsi hadsereg aktív tisztjei is. A bált általában január végén rendezték, a pontos dátumot a császárné tűzte ki. Ez gyakran próbára tette a főudvarmester idegeit, akinek mégiscsak majd kétezer embernek kellett estélyt szerveznie, mert Erzsébet császárné igen szeszélyes volt és a hirtelen változtatások híve.
Az öltözködési rend vagy egyenruhát, vagy frakkot írt elő az udvari bálra, és minden érdemrendet is viselni kellett. A hölgyek mélyen kivágott ruhában és fedetlen vállal jelenhettek meg és mindent megtettek azért, hogy a legelőnyösebb oldalukról mutassák meg magukat – ami a bécsi kereskedők nagy örömére igen nagy költséggel járt. A hatalmas tolongás miatt táncolni aligha lehetett egy ilyen udvari bálon, de nem is ez volt a cél. Az est fénypontja az volt a vendégek számára, hogy bemutatták őket a császárnak, aki váltott velük néhány szót. Negyed órával éjfél után eljátszották az utolsó keringőt, majd a császár távozott, ezzel a bál véget is ért.
Még az udvari bálnál is előkelőbb esemény volt a rá két hétre megrendezett “bál az udvarnál”. Erre csak az udvari méltóságok viselőit és magas rangú tiszteket hívták meg. Ez nem hivatalos bál volt, hanem személyesen a császár bálja, úgymond az ő “házi bálja”. Maximum hétszáz ember volt hivatalos és minden sokkal elegánsabb volt, mint máskor. Büfé és tolongás helyett itt vacsorát szolgáltak fel gazdagon díszített asztaloknál. Szigorú rang szerinti ülésrend mutatta ki, hol foglalhat helyet, mindez embert próbáló feladat volt a főudvarmesteri hivatalnak. A tánc után pontban éjfélkor a császár véget vetett a bálnak. Sisi soha nem vett részt ezen a bálon, utálta az effajta nyilvános szereplést, bár fiatalon nagyon szeretett táncolni, és még maga is adott kisebb bálokat.
Így báloztak Budán…
A kiegyezés és a koronázás előtti esztendő magyarországi farsangja a felejthetetlen események közé tartozott a pest-budai polgárok számára, mivel a Vigadó termében tartandó bált ekkor, 1866. február 6-án a császári pár nyitotta meg. A Vasárnapi Újság részletesen beszámolt az ünnepélyes eseményről, sőt az azt megelőző lázas készülődésről is. “A városban is egész nap észrevehető volt a készülődés a fényes estélyre. A divatkereskedések termei talán soha nagyobb ostromnak nem voltak kitéve, mint éppen e napon … Kilencz óra után jelent meg a fejedelmi pár, s a mennyezet alatt helyet foglaltak, s néhány perc múlva körsétát tettek a teremben. Ott mulatásuk rövid, alig egy negyedórát-tartó volt, de a fejedelemasszony nyájassága e rövid időt feledhetetlen emlékűvé tette mindazok előtt, akik őt láthatták. A Császárnénak ez alkalomból átnyújtott tánczrend igen díszes kis album alakú volt, kék bársonyba kötve és gazdagon aranyozva…. A táncz csak a felséges pár eltávozása után indult meg, de ezután hosszan és vidáman folyt. … Szóval az idei farsangnak ez volt a legvidámabb estéje, melynek párja messze földön nem lesz, heted-hét farsangon.”
1882-ben már a meghívókat, illetve a táncrendeket is magyar nyelven, tehát nem németül és nem franciául bocsátották ki. Ebből kiderült, kinek mit kell viselnie. “A hölgyek kerek ruhában jelennek meg ékszerrel. Az urak díszegyenruhában vagy díszöltönyben, a tábori öv nélkül” – állt például egy meghívón, melynek visszautasítása amúgy sértésnek számított, főleg ha Sisi is részt vett valamelyik magyarországi bálon, ami igen gyakrabban elfordult, a bécsi, került társaság nagy bosszúságára.
A budai várbeli fogadások rendszerint nyolc órakor vették kezdetüket, az esemény apróra szabályozott rituáléiról az újságok is gondosan tudósítottak: “A kitűzött órában a nagyúri hintók és fogatok hosszú sora robogott a várlak elé. A vendégek kettesével szálltak ki a járművekből és így léptek a várlakba. A főlépcsőn a koronaőrök, a várcsendőrök és magyar gárdisták képeztek sorfalat.” Az uralkodópár fél kilenckor jelent meg a főudvarmester pálcájának jelzésére. Ferenc József a legtöbb esetben – kivételt csak valamely magas rangú külföldi vendég, illetve követének fogadása jelentett – magyar huszártábornoki egyenruhát viselt.
Sisi is általában valamely magyar elemeket is tartalmazó ruhában jelent meg, s öltözékének egyes darabjait a lapok kezdték nemzeti utalásként értelmezni: “A királyné fehér uszályos ruhát viselt, annak rövid ujjai végén piros rózsákkal, nyakában gyémánt és smaragd-ek, haja gazdag fonatokban hullt a vállára, s kezében bokréta, melyben a vörös és fehér rózsákat zöld levelek szegélyezték: tehát nemzeti szin” – írta a Vasárnapi Újság.
Erzsébet a bálok kezdetekor az egyik mellékterembe – rendszerint az úgynevezett “Fehér Terembe” – vonult, ahol a szokásoknak megfelelően bemutatták neki azokat a hölgyeket, akik először jelentek meg az udvarban. Nehézségeket okozhatott a bemutatásra váróknak az is, hogy amint a Vasárnapi Újság írta: “A császárné nagyon halkan beszélt és ajkait szorosan összefogta. Akik Erzsébetet közelebbről nem ismerték, csak legnagyobb figyelemmel voltak képesek beszédét megérteni. Miután senki sem merészkedett szavai ismétlésére kérni, így többször komikus kérdés-felelet játék volt társalgása idegenekkel.”
Ezalatt Ferenc József a báli forgatagot szemlélte, bár gondolatban teljesen máshol időzhetett, melyre magánlevelezésében is utalást tesz Schratt Katalinnak, jó barátnőjének: “Miközben elnéztem a táncoló párokat, gondolataim Önhöz szálltak – egyáltalán, sokkal többet gondolok Önre, mint ahogy időm és elfoglaltságom engedné.” A bálok résztvevői e magatartásának magyarázatát fejedelmi távolságtartásának tudatosításában vélték felfedezni. Egy bálozó írja: “A király nem táncol az udvari bálokon soha. A magyar mindenekelőtt méltóságteljesnek szereti a királyt és nincs a pezsdülő hévnek az a kábulatos ujjongása, a mely alatt oda ne adná a világ minden kincsét azon tudatért, hogy méltóságteljesen nézi az ő tánczát az ő koronás királya!” Ezzel szemben Erzsébet általában az első táncot követően – főleg a nagy meleg miatt – a “Kék Terembe” vonult vissza teázni kíséretével.
Sisi halála után Ferenc József öccsének, Károly Lajosnak a harmadik felesége, Mária Terézia, Braganza hercegnője lett hivatalosan az udvar első hölgye, így rá hárult az uralkodó melletti reprezentációs kötelességek ellátása. A bálozásnak, csakúgy, mint a boldog békeidőknek, az első világháború vetett véget. Ferenc József 68 éves uralkodása után az új uralkodópár, Károly és Zita a háborús helyzetre való tekintettel nem tartott udvari bálokat. A monarchia felbomlásával pedig végleg megszűntek…
Forrás:
- Gudula Walterskirchen: “A Franci kissé illetlen volt” – Mesélnek a Habsburgok udvarhölgyei
- Vasárnapi Újság
- Vér Eszter Virág: Udvari reprezentáció a Budai Királyi Palotában (1867–1916). Az udvari bálok és fogadások