Bocsánatot kértek a felháborítóan rasszista mosóporreklám készítői

nlc | 2016. Május 30.
A nagy felháborodást keltett rasszista reklám készítői belátták, hogy nem a legjobb döntés volt egy fekete férfit dugni a mosógépbe. Elnézést kértek.

Úgy látszik, a kínai Qiaobi mosószergyártó cég, amely az elmúlt napokban nagyot ment döbbenetesen rasszista reklámért felelős, végre felismerte a PR fontosságát: miután az összes nagyobb média lehozta a reklámot, az internet pedig egy emberként háborodott fel rasszista tartalma miatt, a cég hivatalosan is bocsánatot kért.

 A reklámban egy fekete férfi szimbolizálja a piszkos ruhákat, akit barátnője a mosógépbe dug, majd a mosószer használata után, egy kínai fiút húz ki a gépből. A Qiaobi május 27-én kiadott közleményében leszögezi, hogy elutasít mindennemű rasszizmust, és nem ért egyet a bőrszín alapján való ítélkezéssel, diszkriminálással. A cég beismeri ugyan, hogy hibás, de azt állítja, nem volt célja rasszista üzenetet közvetíteni. Külön bocsánatot kérnek az afrikai származásúaktól, amiért megsértették őket méltóságukban. Ezenkívül remélik, hogy az internet leszáll a témáról, és ők, illetve a kínai márkák továbbra is sikeresek lesznek a nemzetközi piacokon.

Ha lemaradtál volna a reklámról, itt tudod megnézni:

 Forrás: Shangaiist

Exit mobile version