Balaton Sound: friss hírek a DVBBS öltözőjében talált ájult lányok ügyében

nlc | 2016. Július 12.
Gyanús ital okozhatta a lányok ájulását a Balaton Soundon a DVBBS öltözőjében, és azt is, hogy alig emlékeznek valamire a történtekből...

Az index információi szerint nem is az DVBBS tagjai választották ki a színpadra, majd az öltözőbe vitt lányokat, hanem egy magyar nő és egy külföldi férfi. Már a színpadon kaptak egy üveg vodkát, majd a koncert után egy ismeretlen eredetű italt feles poharakban, feltételezhető. hogy gina volt.

A rendőrség, kábítószer birtoklása miatt gyanúsított meg három külföldi férfit, egy negyediket pedig tanúként hallgatott ki. A portál forrásai szerint az említett négy ember közé tartozott – a fellépőkön, a kanadai testvéreken kívül – egy szürke pólós srác, akiről azt gondolják, szintén a zenészeket kísérte, a negyedik pedig menedzsernek tűnt.

Úgy tudni, hogy az első hírekkel ellentétben az ájult lányokra a Balaton Saundon nem takarítók találtak rá, hanem fesztiválozók, akik az egyik lányt keresve riasztották a biztonságiakat, és velük együtt bementek a backstage-be. Ekkor még ott voltak a DVBBS tagjai a konténerben, és egy fehér pólós lány volt velük. Miután a mosdóból elvitték a síró lányt, a biztonsági főnök visszament a többiekért, de ekkorra már eltűntek az együttes tagjai, ott hagyták eszméletlenül a fehér pólós lányt, akit később mentő vitt el.

 

Exit mobile version