Emmy 2016: 23 jelöléssel a Trónok harca letarolt mindent

nlc | 2016. Július 15.
Az HBO folyton rekordokat döntögető fantasy sorozata az Emmy-szavazók szívét is elnyerte: 23 (!) jelölésével messze vezeti az idei Emmy-jelöltek mezőnyét.

A Trónok harca ugyan már tavaly agyonnyerte magát az Emmy-gálán, sőt a legjobb drámai sorozat lett, ez nem akadályozta meg a jelölőket abban, hogy idén is kitüntetett figyelemben részesítsék a westerosi kalandokat.

Azt hihetnénk, hogy az Trónok harca 23 jelölése (tavaly amúgy 24-et kaptak, szóval ez semmiképp nem új rekord) közelébe senki sem érhet, csakhogy ez nem teljesen így van. Az FX igaz történetet bemutató, és hazánkban a FOX csatornán futó minisorozata, az American Crime Story – Az O.J. Simpson ügy is 22 jelölést tudhat magáénak.

Ezután a Fargo következik 18 jelöléssel, és az első komédia csak a negyedik helyen futott be. A szenzációs Julia Louis-Dreyfuss főszereplésével készült, és tavaly az Emmyn nagyot nyerő Az alelnöknek idén 17 jelölés jutott. A tévécsatornák versenyében az HBO 94 jelöléssel vezeti a mezőnyt (tavaly 126-tal ennél is jobban taroltak), mögötte második helyen az FX áll 54 jelöléssel, az NBC 42 nominációja pedig a dobogó legalsó fokára volt elég.

A díjátadóra egészen szeptember 18-ig kell várnunk, a gála házigazdája pedig a parádés showman, Jimmy Kimmel lesz.

Ezek pedig a legfontosabb kategóriák jelölései:

Legjobb drámasorozat:

Legjobb vígjátéksorozat:

Legjobb férfi főszereplő, dráma

Legjobb férfi főszereplő, komédia

Legjobb női főszereplő, dráma

Legjobb női főszereplő, komédia

Legjobb férfi mellékszereplő, dráma

Legjobb férfi mellékszereplő, komédia

Legjobb női mellékszereplő, dráma

Legjobb női mellékszereplő, komédia

Legjobb minisorozat

Exit mobile version