“Az a munkám, hogy beleártsam magam a párkapcsolatokba. Legyen szó szeretői viszonyról, szakítás után bizonyítékgyűjtésről a bíróságnak, egy új udvarló lenyomozásáról vagy egy rég eltűnt családtag felkutatásáról, én ott vagyok. Persze jobban szeretem az olyan megbízásokat, amikor segíthetek újraegyesíteni egy-egy családot, de többségében olyan esethez kérnek fel, amikor meg kell figyelnem egy hűtlen házastársat. Megszámolni sem tudom, hányszor kaptam rajta affér közben az embereket.
Senki sem gondolná, egyesek mennyire óvatlanul bánnak a magánügyeikkel, engem legalábbis mindig meglep, amikor valaki az orrom előtt kezd szexelni.
Sokan nem tudják a saját hálószobájukat használni erre a célra, úgyhogy maradnak számukra a motelek és az irodák, az én dolgom pedig az, hogy rögzítsem, mikor mennek be, mikor jönnek ki, és kész is vagyunk. Vannak köztük olyanok is, akiknek csak az autó jut egy légyottra, őket a legkönnyebb lebuktatni.
A közösségi oldalak és számítógépek világában már bárki képes nyomozni valamennyire, ha gyanú ébred benne, hogy a párja megcsalja. Ahogy látom, az én klienseim is már mind úgy érkeznek, hogy találtak terhelő bizonyítékokat a hűtlenségre, de szükségük van arra, hogy fizikailag is lássák videón, mi történik, mielőtt lépni mernének. Az egyik leggyakoribb, hogy a kliens már megvádolta a hűtlen felet, hogy szeretőt tart, de persze az letagadja az egészet, és pszichiáterhez küldené a kliensemet, hogy vizsgáltassa ki magát. Ekkor lépek én a színre, bizonyítékot adok a megcsalt fél kezébe.
Néha engem is lebuktatnak, hiába vagyok magánnyomozó, láthatatlanná válni még nem tudok.
Legtöbbször nem is maga a célszemély figyel fel rám, hanem egy járókelő vagy szomszéd. Attól függ, hogy milyen meleg a helyzet, vagy beadom nekik az előre kitalált fedősztorimat, vagy beismerem, hogy ki vagyok valójában. Ez utóbbi esetben az emberek hirtelen segítőkésszé válnak és minden információra kíváncsiak. Ha viszont a célpont rájön, hogy követem, akkor felfüggesztem a megfigyelését, félreteszem a megbízatást bizonytalan időre, mert lehetetlen úgy követni valakit, hogy tudja, hogy követik. Nyilván vigyázni fog akkor minden lépésére, hogy ne kövessen el semmi rosszat.
Megfigyelésre mindig sötétített ablakos, jellegtelen autóval megyek. Van nálam egy váltás ruha, és – bármilyen banálisan is hangzik – viszek magammal álruhát is. Amikor napokig követsz egy embert, akkor muszáj, hogy időről időre változtass a külsődön, hogy ne vond magadra a figyelmét. Ha hosszabb távú a megbízás, akkor gyakran több ügynökünk is dolgozik egyszerre ugyanazon az ügyön emiatt.
A törvény erőteljesen szabályozza, hogy magánnyomozóként meddig mehetek el: nem poloskázhatom be a megfigyelt személy telefonját, nem törhetem fel az e-mailjeit, Facebookját vagy más közösségi profilját. Vannak trükkjeim, amelyekkel képes vagyok információt szerezni a telefonokról, még a törölt adatokat is ki tudom nyerni belőlük, de ehhez szükségem van a telefonra pár órára, ami ritkán adatik meg. Így leginkább abból áll a munkám, hogy követem a célpontokat és figyelek, hogy hova mennek, mit csinálnak és kivel, miközben mindent levideózok.
A videó különösen fontos a hűtlenségi ügyekben, a kliensek még a fotóknak sem hisznek, csak ha mozgóképen látják a konkrét megcsalást.
Az elmúlt 20 évben érdekes helyeken kellett ülnöm az autóban megfigyeléskor, az ötcsillagos hoteltől és étteremtől kezdve a kihalt sikátorig mindenhol. Volt olyan is, hogy egy hetedik emeleti lakásban kellett valahogy lefülelnem a hűtlenkedőket.
Az épület egy öbölben állt, ahol a lezárt, veszélyes, omladozó kikötőépületben kellett bűvészkednem, hogy lássak valamit és le tudjam videózni őket. Ebben az épületben, egy létra tetején töltöttünk a csapatommal váltva egymást egy hetet, körülöttünk galambok és denevérek, mire valahogy sikerült bizonyítékot szereznünk. De nem ez volt a legveszélyesebb munkám, hanem az, amikor egy hónapig követnem kellett egy profi bicikliscsapat vezetőit. Sok részletet nem árulhatok el róluk, de annyit igen, hogy ez volt a legijesztőbb munkám.
A sikereket ebben a szakmában nehéz egzaktul mérni. Azt mondanám, hogy a megbízóim 80 százaléka megkapja a hűtlenségről a bizonyítékot. A fennmaradók nagyjából 10 százalékának is tudnék bizonyítékot szerezni, hogy a partnerük nemcsak egyszer, hanem folyamatosan csalja őket, ha több időm és több pénzük van.
A klienseimnek csak 10 százaléka feltételezi tévesen a hűtlenséget, és a másik fél teljesen ártatlan.
A legtöbb megbízóm felkészül lelkileg, hogy terhelő bizonyítékokkal térek vissza – hiszen már jó ideje azon rágódik magában, hogy megcsalták –, úgyhogy jól fogadja a rossz híreket. Régebben mélyen érintett, ha valakin láttam, mennyire összetörik a bizonyosságtól, de 20 év után már ez is csak a munkám részévé vált. Nagy szomorúságok, tönkrement kapcsolatok, szívszakadások szemtanúja vagyok minden harmadik nap.
Az én dolgom ott véget ér, hogy átadom a megbízónak a bizonyítékot, ritkán látok bele, hogy mi történik a kapcsolattal utána, hogy együtt maradnak vagy szakítanak. De azt hiszem, sok kliensem benne marad a kapcsolatban ezek után is, nem buktatja le a hűtlen társat. Tudják, hogy szerető van a képben, és ez elég nekik. Mintha úgy állnának hozzá, hogy a tudás hatalom, és a megfelelő pillanatra várnának.
Amikor valaki megtudja, mi a munkám, az első kérdés általában az, hogy emiatt nem vesztettem-e el a hitem a szerelemben és hűségben, de rám ez nincs hatással. Egy szilárd és boldog párkapcsolatban élek. Nem mellesleg pedig imádom a munkámat.”
Olvass többet a szeretői viszonyokról:
- Ha a nő szerető: “Sohasem másznék bele egy boldog házasságba”
- Te voltál már szerető? Ha nem, akkor ne ítélkezz!
- “Kedves ribanc!” – nyílt levél a férjem exszeretőjének