Athénban a sportlövésben nem annyira járatos magyar szurkolótábornak óriási meglepetést okozott Igaly Diána 2004-ben elért aranyérme, pedig nem a semmiből jött. 2000-ben Sydney-ből már egy bronzzal tért vissza, és mindenki azt várta, hogy Pekingben és Londonban is dobogós esélyekkel indulhat. Előbbinél elmaradt az eredmény, utóbbira pedig nem jutott ki, Riót pedig már meg sem próbálta. Hogy ez így alakult, nem feltétlenül az ő hibája volt. A szülei által sokáig gondozott (édesapja, Igaly József a magyar skeetlövészet egyik meghonosítója, a lőtér az ő nevét viseli), mondhatni családi lőtér körül évekig jogi csatározások folytak a helyi önkormányzattal, és ez ellehetetlenítette a rendes felkészülést. Mára a helyzet sokat javult, és újra aktív sportlövői élet folyik Budaörs határában, ahol meglátogattam Igaly Diánát, hogy elmesélje, mit kell tudni kedvenc sportágáról, és persze hogyan él ma 2004 aranyérmes bajnoka.
“Részben véget ért a konfliktusom a helyi önkormányzattal, és most már normálisan tudjuk használni a lőteret, bár tény, hogy korlátozásokkal. Csak hétköznaponként lőhetünk délelőtt tíz és dél, valamint délután három és öt között. Ez a hely már lassan ötven éve lőtér, és az önkormányzat részéről végre tisztázódott, hogy nem is lehet más. Az édesapám és édesanyám munkája is benne van abban, hogy ez a lőtér most így néz ki, ahogy.”
“A lőtér kitölti minden időmet. Nemcsak elméleti órákat és edzéseket tartok, hanem hetente kell nyírnom a füvet, most épp a sövényeket nyestem meg, aztán ott a sok papírmunka, és mindezt ketten a párommal csináljuk. Ez egy nehéznek mondott pálya a háttér miatt, mivel nagyon erdős, és egy hegyoldal optikailag megtöri a sík területrészt, nehezen láthatóvá téve a korongokat.”
“Egy ideje már ökokorongokra lövünk, amelyek aztán elbomlanak a természetben. Ezeket régebben még agyagból gyártották. Az újakat a gyártó úgy mutatta be nekünk, hogy evett egy darabot belőle, ezzel is demonstrálva, hogy mennyire környezetbarát. Nemcsak ebben vagyunk jobbak, hanem abban is, hogy már nem ólommal lövünk.”
“Én nem szeretem a fegyveremet másoknak odaadni, de ez általában jellemző a profi lövészekre. Az ember nem szívesen adja ki a puskáját a kezéből. Íratlan szabály a sportlövők körében, hogy nem nyúlunk hozzá más fegyveréhez anélkül, hogy megkérdeznénk. Ez nem az olimpiai fegyverem, hanem a másodpuskám, amivel már lőtt más is, de az olimpiai puskámat rajtam kívül más még nem sütötte el.”
“A lőálláson kívül mindig megtört, töltetlen fegyverrel közlekedsz. Csak a lőállásban töltesz és csukod a lőirány felé. Ezeket a szabályokat mindig nagyon szigorúan vesszük. A tanulókat folyamatosan segítjük és instruáljuk, sőt ha kell, akár határozottan rájuk is szólunk emiatt, mert nem mindenki érti meg rögtön, hogy milyen veszélyes eszközt tart a kezében.
Én a szigorú fegyvertartási törvények és szabályok híve vagyok,
sőt bizonyos szempontból tovább szigorítanám őket. A vadászokat például arra kötelezném, hogy évente bizonyos mennyiségű lövéssel gyarapítsák lőtudásukat a biztonságos fegyverkezés mellett. Az 50 százalékuk leteszi a vadászvizsgát, aztán úgy gondolja, hogy már tud lőni, és onnantól már csak az állatokon gyakorol.”
“A sportlövészet egy technikai sport, és minden technikai sport drága. Egy jó minőségű fegyver egy-két millió forintba kerül, de ezt jó esetben évekre vásárolod. A lőszer az, ami igazán drága, de a korong sem olcsó. Egy darab kirepülő korong majdnem harminc forint.”
“A közhiedelemmel ellentétben nem vonultam vissza, csak az olimpiai számomat nem csinálom tovább. Továbbra is lövök, csak egy másik lövészszámban (Compak Sporting), és járok versenyekre barátokkal és klubtagokkal. Bár ez nem olimpiai szám, de Európa- és világbajnokságot is rendeznek. Tavaly Ausztriában, idén pedig Galgamácsán sikerült megnyernem a Grand Prix-t. Az olimpiára olyan felkészülési menet kellene napi szinten, amit a pálya limitált használati idejében nem tudok teljesíteni. Így is évekig készültem más pályákon, ráadásul ez nagyon sok pénz. Egy rendes olimpiai felkészülő edzés egy napja számomra vendégségben olyan ötvenezer forintba kerül.
Aki el akarja kezdeni ezt a sportágat, kezdetben kénytelen önerőből finanszírozni az edzéseit és a versenyeit, amíg nem ér el valami eredményt. Egy bizonyos szint után van esély arra, hogy a szponzorok felfigyelnek rád, de ez nem futball, ahol sorban állnak a támogatók, szóval ezért rendesen meg kell dolgozni.
“Én vagyok a Magyar Sportlövők Szövetségének alelnöke, de a napi munkába nem tudok belefolyni a lőtérvezetés és az oktatás mellett. Ez inkább reprezentatív munka, de bízom benne, hogy ha közvetetten is, de segíteni tudom a szövetség munkáját.”
“Az olimpiai csapatban idén nincs egy koronglövő sem, de attól még nagyon szurkolok minden sportlövőnek. Sidi Petinek és Péni Pistinek nagyon drukkolok. Remélem, Petinek az ötödik olimpiáján sikerül legalább egy dobogót összehozni, de nyilván az arany lenne a cél. Pisti pedig nagy meglepetést is okozhat, mivel az utóbbi években nagyon szépen fejlődött.”
“Nemcsak az athéni arany, hanem már a sydney-i bronz is sokat dobott a sportág népszerűségén itthon. Az első tanítványom például pont Sydney után jött. Az aranyérem után tanítványok garmadája jelentkezett, de sajnos pont akkoriban kezdődött a konfliktusom a városvezetéssel a lőtér területe miatt, és abban a légkörben nem tudtam ezt kihasználni.
Hirtelen, negyven év után hangos lett a lövészet…
Szerencsére három éve már nyugodtabb a légkör, de az időbeli korlátozás azért még mindig megkeseríti az életemet. Múlt héten például országos bajnokságra készültünk, esett az eső, és konkrétan két edzés kimaradt az eső miatt. Ez vicc kategória. Ez a napi 2×2 óra pont az én pályafutásomba került.”
“Nem öregedtem még ki, tőlem idősebb ellenfeleim máig ott vannak a világ élvonalában. Ha 68 évesen még olimpiai bronzérmet lehet szerezni – ahogy ez már megtörtént –, akkor azt mondom, hogy amíg van motivációd, jó az idegrendszered, jó a szemed és jó a reflexed, addig van esély. Minél kevesebbet versenyzek skeetben, annál messzebbre kerülök az élvonaltól, de
kimondani nem akarom, hogy abbahagytam, mert amíg nem magamtól mondhatom ki, hanem presszióból kéne, addig én nem vonulok vissza. Méltatlan lenne a pályafutásomhoz, az eredményeimhez és a 35 évemhez, hogy egy ember kénye-kedve miatt mondjam ki, hogy befejeztem.
“Ha Athén meg tudta rendezni, akkor egy olimpia Budapestnek sem okozhat gondot. Most mindenki a riói problémákkal jön, de könyörgöm: ne hasonlítgassuk már Budapestet Rióhoz. Ott alapvető problémák vannak, és már az is csoda volt, hogy Rió megkapta ezt a lehetőséget.
Szerintem reális esélyünk lehet 2024-re.
Ha sikerülne, az minden szempontból egy hatalmas elismerés lenne az országnak.”