Regényt írt Fabricius Gábor

nlc | 2016. Október 17.
Megjelent Fabricius Gábor első regénye, a Más bolygó, ami az Európa Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot.

A Margó-fesztiválon mutatkozott be a neves kommunikációs szakember, Fabricius Gábor első regénye. A Más bolygó című könyv két utazásról szól, melyek főszereplője ugyanaz a személy, akárcsak a hőn áhított úti cél, a Nyugat is, csak időközben mind a főszereplő, mind pedig vágyainak álma megváltozik. Az első utazás a vasfüggöny lehullása utáni első időkben, a mámoros szabadság rózsaszín ködében telik, míg a második már egy megsemmisült karrier után, számkivetetten, ugyancsak magányosan.

Karafiáth Orsolya költő, műfordító, publicista ezt írta Fabricius Gábor első regényének olvasása után: “Költői és kegyetlen próza, csupa érzelem és csupa cinizmus – őrület, trip, suhanás Európán át és ugyanakkor józan számvetés arról, mi lett belőlünk, a reményeinkből, az illúzióinkból. Mindez egyszerre. Egy főhős, akit egyszerre szerettem és utáltam. Egy világ, ami egyszerre ismerős és ismeretlen. Egy író, aki még keresi hangját, de ez a hang már így is gyomron vág az erejével.”

Exit mobile version