Hátrányos helyzetű gyerekekkel ad ingyenes koncertet a BFZ

nlc | 2017. Január 31.
Több száz hátrányos helyzetű gyerek közreműködésével koncertezik idén nyár elején a Budapesti Fesztiválzenekar. A különleges előadást ismét ingyenesen nézhetitek meg a budapesti Hősök terén. Érdemes máris följegyezni a dátumot, nehogy lemaradjatok.

Több mint ezer táncos láb, közel száz zenész és egy karmester – június 10-én újra a Hősök terén ad ingyenes koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar. Az esemény főhősei azok a roma és nem roma, hátrányos helyzetű térségekből érkező és szerencsésebb sorsú gyerekek, akik éppen ezekben a napokban kezdték el a felkészülést az ország legkülönbözőbb pontjain.

A nyár elején tehát újra TérTáncKoncert Fischer Ivánnal, a BFZ-vel és több mint ötszáz gyermekkel a tolerancia jegyében. A zenében és a táncban nem létezik hátrányos helyzet, a koncerttel ezt szeretnék a szervezők érzékeltetni. A különleges esemény nagykövetei Lackfi János és Zwack Sándor.

A nagyszabású ingyenes koncertre a gyerekek 27 iskolából érkeznek, a Harangozó-díjas Vári Bertalan koreográfiájának próbáit pedig máris megkezdték. A TérTáncKoncert projektet 2015-ben indították útjára, a szervezők úgy gondolják, ezek nélkül a kitartó és elhivatott gyerekek nélkül nem érhetett volna átfogó programmá.

A Budapesti Fesztiválzenekar és a több száz hátrányos helyzetű gyermek koncertjét 2017. június 10-én a Hősök terén – egymás elfogadása jegyében – ingyenesen nézhetitek meg.

 

Exit mobile version