Napfényben is fürdőzik Kapás Boglárka

nlc | 2017. Február 21.
Kapás Boglárka nemcsak az úszómedencében fürdőzik, ezúttal Florida napfényében teszi ezt. Olimpiai bronzérmes úszónőnk mégsem csak nyaralni utazott Amerikába, úszótáborban rója a hosszakat, közben pedig élvezi a napsütést. A februári ködben kicsit azért irigyeljük.

Az amerikai Fort Lauderdale-ben gyűri a kilométereket Kapás Boglárka. Olimpiai bronzérmes úszónk két hete a napfényes Floridában edzőtáborozik, közben pedig élvezi a napsütést.

Bogi Gyurta Gergellyel és edzőikkel, Kovácshegyi Ferenccel és Virth Balázzsal utazott az amerikai edzőtáborba, ahol annak ellenére, hogy folyamatosan fülig ér a szája, keményen dolgozik. Az NSO kérdésére mondta el, “kemény a munka, vitathatatlan, de már az is előfordult, hogy a feladatok alatt és közben is mosolyogtam. Annyira szeretek itt lenni, olyan szép az idő, hogy óhatatlanul meghozta a jókedvet is, bár rám otthon is jellemző a mosolygás”.

Kapás Boglárka már a júliusi budapesti vizes világbajnokságra készül. A hazai vébé gondolata még inkább inspirálja a felkészülésben. És ahogyan mondta, “tavaly is megtettem mindent a sikerért, az idén is így lesz”. És ebben csöppet sem kételkedünk.

Kapás Bogi a floridai napfényben fürdőzik 

És keményen edz Gyurta Gergellyel

 

 

Exit mobile version