Biz’ isten, nem az a gondom, hogy a Halálos iramban-széria csak hírből ismeri a gravitációt, és még azzal sincs különösebb bajom, amikor a filmben az orosz külügyminiszter valami rejtélyes oknál fogva egy New York-i limuzinban egy kofferben cipeli magával az orosz atom-tengeralattjárók indítókódjait. Ebben a franchise-ban a logika már rég meghalt – lásd például a kubai nyitójelenetet, ahol két farokméricskélő főcsődör egy rozoga kocsi miatt kezd bele egy közveszélyes utcai gyorsulási versenybe, hogy aztán az ominózus kocsit már a verseny elején teljesen tönkretegyék –, vagy talán sosem létezett, de még így is akadnak a szériának saját maga által felállított szabályai, amiket nem illik csak úgy szembe köpni. Márpedig ezt most megtették Vin Dieselék.
Családi ügy
Többször írtunk már arról, hogy Vin Diesel számára mennyire fontos a család. Bölcs kollégám megszámolta, hogy az új részben is elhangzik 17-szer a szó, de maga a sorozat most szembeköpte magát. Emlékeztek még, amikor a hatodik rész végén Jason Statham kinyírta Dieselék országos cimboráját, Hant? Nos, az új epizódban ez már magasról le van tojva, hiszen akkora cimbiség lesz Diesel és Statham között, hogy abba belesajdul a kőkemény férfiszív. Szóval a nagy családbarát Halálos iramban-famíliában akkor is lehetsz tesó, ha megölsz egy másik tesót, és persze az se számít, ha amúgy egy közveszélyes tömeggyilkos vagy, aki jó néhány rendőr haláláért felelős. A Halálos iramban-széria mindig is félvilági alakokról szólt, betyárbecsületről meg ilyenekről, de azért nem túl elegáns egy közveszélyes tömeggyilkost olyan rosszfiúnak beállítani, akinek azért helyén van a szíve, különösen, hogy ennek csupán annyi az oka, hogy Jason Statham túl cool és népszerű csávó ahhoz, hogy egyetlen film után megszabaduljanak tőle.
Amikor már semmi sem marad
A Halálos iramban–filmeket sosem a csavaros történetéért, a csodás színészi játékért vagy a szépen végigvitt karakterfejlődésért szerettük, de a franchise nyolc film alatt eljutott oda, hogy mostanra már a legalapvetőbb filmes elvárásokat se próbálja teljesíteni. A Charlize Theron alakította főgonosz motivációjáról vagy céljairól az égadta világon semmit nem tudunk meg, így arról sincs fogalmunk, mi értelme van a hajszának, amiről folyamatosan beszélnek. Ahogy azt az előzetesekből láthattuk, a film fő fordulatát az jelenti, hogy Dom elárulja a családját, ám az ehhez vezető útra is csak egy olcsó, szappanoperákba illő alibiszál vezeti őt.
A hackerek “munkájának” megjelenítése nagyjából azt az összetettséget hozza, amit a Die Hard negyedik részében megcsodálhattunk – egy perc alatt ezer autó felett veszik át az uralmat, pedig még nincsenek is az utakon önvezető autók… –, és tényleg, de tényleg mindenki arról pofázik, hogy ő mennyire menő, vagy amikor nem épp magukat dicsérik, akkor biztos a Vin Diesel alakította Domról löknek dicshimnuszokat. Csakhogy a szereplők többsége – tisztelet a kivételnek – csak dumál arról, hogy menő, nézőként menő csávók helyett inkább csak borzalmas szájhősöket látunk, akik beneveztek egy két és fél órás farokméricskélő szájkarate-maratonra. Biz’ isten, az ovisok is jobbak náluk.
Már az akció sem a régi
Persze kritizálhatom itt a filmet, beleköthetek abba, hogy már a legelemibb logikai kötelékekről is megfeledkeztek az alkotók, és már tényleg ott tartunk, hogy azon sem csodálkoznánk, ha a következő filmben megjelennének az űrlények, vagy kiderülne, hogy a Halálos iramban-filmek világában létezik a mágia, de a legtöbb rajongó úgyis azt mondaná, hogy rendben, de az akciójelenetek továbbra is szuperek, nem? Hát az a baj, hogy nem. A franchise alkotói részről részre egyre inkább átszoktak arra, hogy a kaszkadőrökkel felvett klasszikus autós jeleneteket inkább CGI-vel pótolták, és furcsa módon ez a nyolcadik részre lett igazán zavaró.
A CGI használata sokszor egészen slendrián, a New York utcáin tomboló önvezető autók okozta tömegkaramboloknak egyszerűen nincs súlya, ahogy a Szibéria jégmezőin kergetőző harckocsik is teljesen valószerűtlenül robbannak és ütköznek egymással: a látvány sokszor inkább egy rajzfilmre emlékeztet, és nem arra, hogy egy überlátványos, 2017-es akciófilmet nézünk. Amíg az elmúlt epizódok csúcsjeleneteinek kikiáltott nagy akciók még működtek, a Halálos iramban 8.-ban a szibériai tengeralattjárós üldözés már annyira túlhúzott és annyira agyhalott – érdekes látni a folyton elpusztuló, de rejtélyes okokból magától újratermelődő ellenséges harckocsik tömegét –, hogy izgalom helyett inkább csak ásításra késztet. Mintha csak az számítana, hogy egyre nagyobb és egyre képtelenebb marhaságokat találjanak ki, de arra már nem jutna energia, hogy izgalmasan vászonra vigyék azokat.
Legyen már vége!
Míg az ötödik, hatodik és hetedik részbe még pont annyi ostobaságot adagoltak, hogy azért maradt hely mellettük egy félig-meddig működőképes filmnek, a nyolcadik részre már csak a tömény hülyeség maradt. Valójában nem történt nagy változás, de ez a széria már eddig is pengeélen táncolt, csak eddig valahogy mindig sikerült a jó oldalra billenniük. Most egy kicsit jobban elvetették a sulykot a kelleténél, és ez már épp elég volt ahhoz, hogy a totális agyhalál járja be a mozitermet a vetítés közel két és fél órás ideje alatt. Itt lenne az ideje véget vetni a bohóckodásnak, még mielőtt olyan szintre süllyed a dolog, hogy az már tényleg vállalhatatlan legyen. Persze ez nyilván irreális elvárás, mert amíg ez a széria pénzt hoz a házhoz, addig mindig lesz egy újabb menet. Márpedig hoz, méghozzá nagyon sokat.