Kínai áruház lett Lenke néni ABC-jéből – A Szomszédok helyszínei 30 évvel a premier után

Fotózta: Neményi Márton | 2017. Május 07.
A presszó, ahol Alma szorgalmasan vitte a feleseket a kicsit sem szomjas vendégeknek, ma már étterem. Lenke néni imádott közértjéből pedig kínai áruház lett. Megnéztük, hogy festenek ma a Szomszédok ikonikus helyszínei.
1987. május 7-én, kereken 30 éve indult a Szomszédok. Ma már nosztalgiával tekintünk vissza a teleregényre, amelyben Julcsi kamasz cimbije 30 másodperc alatt ivott meg egy üveg vodkát, amelyben Gábor Gábor már akkor startupvállalkozásokba fogott, amikor még azt sem tudtuk, mi az, amelyben két nyugdíjas művész és egy nyomdász minden banditát elfogott a lakótelepen. Ez volt a mi Dallasunk. Szóval május 7-én mi másról írhatnánk, mint a Szomszédokról. – a szerk.

A Lantos utcai panelház (a valóságban Csíkihegyek utca 1.)

Kínai áruház lett Lenke néni ABC-jéből - A Szomszédok helyszínei 30 évvel a premeir után

Csűrös Karola, Horváth Ádám rendező, Kulka János, Ábel Anita, valamint a stáb többi tagja a gazdagréti panelházak előtt (Fotó: MTVA)

A ház, ahol mindig történik valami. Itt lakott a Szomszédok szereplőinek többsége: a Mágenheim, a Vágási, a Takács család és persze Sümeghy úr.

A ház bejárata, ahol rendszeresen összefutottak a lakók. Leginkább Sümeghy és Kutya úr mozgástere volt; vagy itt, vagy a lift előtt zsörtölődtek a lakótelepi huligánok miatt.

A postaládák és a lift, ahol szintén meg-megálltak a szomszédok egy rövid csevejre.

 

A Mágenheim és a Takács család ajtaja. Itt mindig nagy volt a nyüzsgés. Vagy Nagy Fehér rohant valami balesethez, vagy Taki bácsi fuvarozta a Szomszédok szereplőit.

Ivancsics Ilona, Kulka János és Horváth Ádám a Mágenheim-lakásban (Fotó: MTVA) 

Alma (Fehér Anna) és János (Trokán Péter) a Takács családnál (Fotó: MTVA)

Itt lakott Vágási Feri, a “gazdagréti Batman”.

Vágási Feri (Nemcsák Károly) és Vágási Jutka (Ivancsics Ilona) – Fotó: MTVA

A Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola (itt tanított Jutka, Vágási Feri felesége)

Jutka osztálya a Szomszédok egyik jelenetében (Fotó: MTVA) 

Az iskola főbejárata, megannyi izgalmas jelenet helyszíne.

 

A tanári szoba, ahol Jutkáék folyton a magyar oktatás helyzetéről és a tankönyvek botrányos állapotáról vitatkoztak.

Az igazgatói iroda, itt értesítették Jutkát telefonon, hogy az édesanyja kórházba került.

Az iskola folyosója a jellegzetes zöld szekrényekkel.

A fák, amelyeket még a Szomszédok szereplői ültettek az iskola udvarára.

Mágenheim Julcsi első középiskolája, az Ady Endre Gimnázium (akkor még Kassák Lajos Gimnázium)

Az iskola bejárata, ahol Julcsi mindig elpanaszolta, hogy nem megy a biológia, majd elindult a diszkóba.

Nem mellékesen az Ady Endre Gimnázium is harmincadik fennállását ünnepli, így még különlegesebb ez az alkalom.

Óra a biológiateremben – valamikor Ábel Anita is ezeket a padokat koptatta.

Az iskola főlépcsője is sokszor feltűnt a jelenetekben. Főleg, amikor Panni és Julcsi egy fiún vitatkoztak.

Ahogy azt sokan tudják, Julcsi nem itt végzett. Időközben átiratkozott a gazdagréti Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnáziumba.

A budafoki piac

Az új budafoki piac nem is hasonlít a régi sorozatbélire, ahol kihajthatós kempingasztalon árulta a tojást Józsi és kedvenc vendége, Etus.

A régi piac helyén ma egy park van. Mekkorákat beszélgetne itt Etus és a kofa barátja!

Lenke néni lakótelepi közértje (ma kínai áruház)

Lenke néni a közértben vásárol az egyik jelenetben (Fotó: MTVA)

A közért, ahol Takács Lenke dolgozott. Árut pakolt, üveget váltott vissza, beszélgetett a vevőkkel és fegyveres rablókkal tárgyalt.

Ma ruhabolt található a helyén. Vajon Pattogi úr mit szólna, ha megtudna, hogy csak bugyit és pólót vehet kenyér és tej helyett?

 Minden elmúlik egyszer…

Alma presszója (ma mexikói étterem)

Almáék presszója a sorozatban (Fotó: MTVA)

A presszó, ahol István és Lenke unokája dolgozott. Volt itt NAV-ellenőr és merénylet kézigránáttal is, amit persze a Szomszédok Almája akadályozott meg.

A sorozatban folyton kötekedő, részeg és türelmetlen vendégek törzshelye.

Sümeghyék törzshelye, a Muskátli presszó

Sümeghy úr és Lillácska találkahelye a mai napig üzemel, bár mi épp zárva találtuk.

 

 

Exit mobile version