A Homo sapiensre utaló eddigi legrégebbi bizonyítékokat az etiópiai Omo Kibisben találták, koruk 195 ezer évre tehető. Az újonnan, egy marokkói ásatáson talált Homo sapiens csonttöredékei viszont ennél jóval régebbiek, 300 ezer évesek lehetnek – közölte Jean-Jacques Hublin, a lipcsei Max Planck evolúciós antropológiai intézet kutatója a Nature című tudományos lapban.
Az új felfedezés révén a korábban vitatott fosszíliákat teljesen új fényben látják a tudósok, így a dél-afrikai Florisbadban talált 260 ezer éves koponyatöredéket is immár a Homo sapienshez sorolják.
Sokáig úgy hittük, hogy az emberiség bölcsője 200 ezer éve Kelet-Afrikában volt. Adataink szerint azonban a Homo sapiens már 300 ezer éve elterjedt az egész kontinensen
– érzékeltette a felfedezés horderejét Hublin, aki azt is hozzátette, hogy a kutatások szerint a modern ember már jóval azelőtt benépesítette egész Afrikát, hogy százezer éve elhagyta a kontinenst.
Marrakechtől mintegy száz kilométerre északnyugatra, Dzsebel Irhudban találtak rá az ezt bizonyító 22 megkövesedett csontmaradványra: koponyákat, állkapocscsontokat és fogakat ástak elő, amelyek legalább öt ősembertől származnak. Különösen a koponyatöredékeket vizsgálták meg nagyon aprólékosan modern komputertomográfiával és alávetették statikai elemzéseknek is.
Az új ismeretek azonban nem csak az időbeli besorolásra vonatkoznak. A leletek szerint a korai Homo sapiens arca teljesen kifejlett volt, a fej hátsó része viszont jóval hosszúkásabb, és inkább a Homo nem korábbi képviselőiére hasonlított. “Ez azt jelenti, hogy az arccsontok formája már fajunk evolúciójának kezdetén kifejlődött. Ellenben az agy formája és valószínűleg funkciója is csak a fejlődés későbbi részében változott meg” – mondta Philipp Gunz, a tanulmány társszerzője.
A régészeti ásatások során a szakértők több állati csontot is találtak, például gazellákét és olyan eszközöket, amelyek segítették a fosszíliák korának azonosítását. “Dzsebel Irhudban szerencsénk volt, mert a kőszerszámok közül egykor sok felhevült, így a leletrétegek datálásához alkalmazhattunk a termolumineszcencia módszerét” – mondta Daniel Richter kutató. A termolumineszcencia olyan fizikai jelenség, amelynek során elektromágneses sugárzásnak kitett minta később, felmelegítése során fényt bocsát ki magából. Az eljárással a természetes radioaktív elemek szétesése által meghatározható a mesterséges felhevülés óta eltelt idő is.