iPhone 8: nem az X jelöli a kincset

Andersen Dávid | 2017. Szeptember 13.
Az Apple bemutatta a soron következő iPhone-t, a világ pedig egy emberként vont vállat: jó, és? Egy valamitől azért felszaladt a kollektív szemöldökünk: az új csúcstelefon árától.

Az Apple-lel eggyé váló Steve Jobsról elnevezett előadóteremben, az UFO-t formázó Apple Campuson mutatták be tegnap a legújabb iPhone-okat és a legújabb kiegészítőket. Tim Cook, a cég első embere elődjéről tartott beszédével kezdte a bemutatót, majd a kötelező statisztikák után Jeff Williams, az Apple műszaki igazgatója vette át a stafétát, hogy bemutassa a legújabb Apple okosórákat, az Apple Watch Series 3-at, illetve az órák megújult operációs rendszerét.

Az Apple-vezér Tim Cook az elődjéről elnevezett Steve Jobs Theater színpadán (Fotó: Getty Images)

A legnagyobb újdonság, hogy mostantól már nem kell a telefonunkhoz csatlakoztatni az okosórát, az ugyanis képes lesz mobilnetet használni – cserébe vehetünk egy újabb előfizetést a csuklónkra. Ez a változat 399 dollárba (valamivel több mint százezer forintba) kerül majd, a mobilnet nélküli verzióért 329 dollárt (közel 85 ezer forintot) kell majd fizetni. Az elsőszériás Apple Watch ára csökkent, 249 dollárért, vagyis nagyjából 64 ezer forintért lesz majd kapható.

Bemutatták az Apple TV legújabb fejlesztéseit is, röviden: jön a 4K felbontásban streamelhető videó és a HDR-támogatás, de sokat elmond, hogy a bemutató legjobban várt része a legújabb Pókember-film egyik részlete volt.

iPhone 8 és iPhone 8 Plus

Az eddigiektől eltérően nem iPhone 7S-nek nevezték a korábbi változat ráncfelvarrott változatát, hanem új számozást vezettek be: az iPhone 8-ért és az iPhone 8 Plusért állhatnak majd sorba a rajongók az Apple-boltok előtt. Az új telefonokat három színben: arany, „asztroszürke” és ezüst változatban lehet majd kapni, a számításokat a cég szerinti legerősebb, telefonokhoz fejlesztett, 64-bites, hatmagos A11 Bionic chip végzi majd, az ígéret szerint 25 százalékkal nagyobb teljesítményre képes, mint az elődje. Az iPhone 8 Plusra már dupla objektíves, 12 megapixeles hátlapi kamera is került, amellyel az Apple a kiterjesztett valóság (augmented reality) alkalmazások érkezésére készül. A kamera képes a 4K felbontású videók készítésére is, emellett az eddigi mobilnetes hálózatoknál gyorsabb LTE Advanced technológiát is megkapta, valamint a Bluetooth legújabb, 5.0-s verzióját. További újdonság, hogy az iPhone 8-hoz már elérhető lesz a vezeték nélküli töltés is, igaz, ehhez külön kiegészítő egységre is szükség lesz.

Az új „jövevények” (b-j): iPhone 8, iPhone X és iPhone 8 Plus (Fotó: Getty Images)

A 64 gigás iPhone 8 699 dollárért (közel 180 ezer forint), az iPhone 8 Plus 799 dollárért (több mint 205 ezer forint) lesz majd kapható. Arról egyelőre nincs hír, hogy a 256 gigás verzióért mennyit kérnek majd.

Arcunkról ismer majd fel az iPhone X

A fent leírt fejlesztések java részével az Apple nem hozott semmilyen forradalmi újítást, hiszen ezeket az idei év során más, androidos készülékeket fejlesztő gyártók már bemutatták. A katarzis a novemberben érkező iPhone X (vagyis „ten”) bemutatója során is elmaradt, annak ellenére, hogy az Apple épp az első, 2007-ben bemutatott iPhone tizedik évfordulójára szánta a nagy leleplezést.

Az iPhone X-ről eltűnt a fizikai home gomb, kijelzője szinte a teljes előlapot befedi (Fotó: Getty Images)

A legszembetűnőbb újdonság a csaknem a teljes előlapot lefedő, 2436 x 1125 pixeles felbontású OLED-kijelző, amelyen már nem találunk fizikai Home gombot. Az ujjlenyomatos azonosítás után pedig megérkezett a FaceID nevű fejlesztés, amely gyakorlatilag egy arcfelismerőt jelent: a telefon kamerája „megnézi” a felhasználó arcát, és csak akkor oldja fel a telefont, ha a tulajdonost „látja”. Igaz, ez a funkció nem működött tökéletesen a bemutató során, de nem ez volt az első eset, amikor egy több milliárd dolláros cég a nagy bemutató közben felsül.

A kor követelményeinek megfelelően az iPhone X is már teljesen vízálló, a központi egysége pedig a fent említett A11 Bionic chip kifejezetten gépi tanulási algoritmusokhoz fejlesztett neural engine változata: a hat magból kettő másodpercenként akár 600 milliárd műveletet is képes elvégezni. Az Apple ígérete szerint az arcfelismerő rendszer egyébként a szemüveget, sapkát vagy épp sminket viselő felhasználókat is gond nélkül képes érzékelni. Fejlesztették a kamerát is, a hátlapi, két objektíves eszköz 12 megapixelre képes, a vakuzást pedig egy négyledes, úgynevezett True Tone villanófény teszi majd lehetővé, az ígéretek szerint ez szebb fotókat eredményez. Az iPhone X szintén tölthető lesz vezeték nélkül, a cég szerint pedig két órával hosszabb ideig bírja majd, mint a mostani iPhone 7-esek.

A végére hagytuk az árat, amihez érdemes picit megkapaszkodni: a 64 gigás háttértárral szerelt iPhone X ára 999 dollár, vagyis a „fapados” modellért több mint 256 ezer forintot kell majd fizetni. Az új készüléket Magyarországon várhatóan novembertől lehet majd előrendelni.

Exit mobile version