Ismét Budapesten koncertezik James Blunt

nlc | 2017. November 29.
Kevés előadó van, aki ennyire gyorsan lett világsztár, és maradt mégis szerény, póz nélküli ember, mint James Blunt. 4 évvel ezelőtti, óriási sikerű koncertje után visszatér Budapestre új, The Afterlove elnevezésű turnéjával. Az énekes 2018. május 8-án a Budapest Arénában lép színpadra.

A felső-középosztálybeli családból származó James Blunt, eredeti nevén James Hillier Blount 1974-ben született az angliai Tidworth-ben. Édesanyja háromévesen furulyázni, ötévesen hegedülni, hétévesen zongorázni taníttatta. Mivel édesapja a brit légierőnél szolgált, és a család kétévente költözködött, James 7 évesen már bentlakásos iskolában tanult, és szüleit gyakorlatilag csak a szünidőkben látta. 14 évesen vásárolta első gitárját, azon kezdett dalokat szerezni. Tanulmányai után családi hátterének köszönhetően a katonai pályát választotta. 1997-től már tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban, majd Londonban.

2002-ben szerelt le a hadseregtől és rögtön az EMI Publishinghez szerződött mint énekes-dalszerző. Debütáló albuma 2004 októberében jelent meg, és nagyrészt általános közönnyel fogadták. Majd kijött az a bizonyos harmadik kislemez, a You’re Beautiful.

Ez a nagy sláger kellett ahhoz, hogy elinduljon a karrierje: további négy album és négy listavezető sláger, öt Grammy jelölés (valamint BRIT-, Ivor Novellos- és MTV-díjak), közel 20 millió eladott lemez, 40 millió dalletöltés világszerte. Továbbá közel 6 millió like a Facebookon, és elképesztő, 412 milliós nézettség a Youtube-on.

Legújabb albuma The Afterlove címmel tavasszal jelent meg, az elmúlt hónapokban pedig Robin Schultz szerzeményével, az OK című dallal hallható folyamatosan a rádiókban.

Emellett nemes ügyeket szolgál hírnevével: jótékonysági szervezeteket támogat, valamint az éghajlati változás sürgető ügye mellett is kampányol.

James Blunt 4 év után újra Budapestre érkezik: 2018. május 9. a koncert dátuma (Fotó: Getty Images)

Az egyik legvisszafogottabb és legkedvesebb sztár, James Blunt újra Budapestre érkezik, hogy a magyar közönséget ismét magával ragadja egyedülálló zenei világába.

James Blunt 2018. május 8-i koncertjére a jegyek december 1-jén 9 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.

Exit mobile version