Időjárás: sivatagi homokot hoz az esti eső

nlc | 2018. Január 09.
Néhány napig még kitart a szokatlanul enyhe időjárás a Kárpát-medencében, miközben Afrika felől szaharai eredetű, sivatag apró porszemcséit magával hozó légtömeg áramlik a térségbe, amit az eső ki is mos a levegőből.

Nagy mennyiségű sivatagi por érkezik a Szaharából a Földközi-tengeren keresztül hazánkba a kedd esti frontrendszerrel együtt. A Dunántúlon élők szerda reggelre vékony por-, illetve homokréteget fedezhetnek fel autóikon, a szabadban található tárgyaikon, használati eszközeiken – figyelmeztet a kiderül.hu.

Az előrejelzés szerint kedd este a Nyugat-Dunántúlon néhol előfordulhat eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül, a Dél-Alföldön és az Észak-Dunántúlon olykor meg is erősödik. Késő estére 3, 8 fokra hűl le a levegő.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak a Tiszántúlon vékonyodhat el időnként a felhőzet. A Dunántúlon többfelé, a középső országrészben helyenként várható eső, zápor, de délután a nyugati határvidéken már megszűnhet a csapadék.

A délkeleti szél kezdetben időnként megélénkül, majd délutántól tovább gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható.

Exit mobile version