Átadták a Magyar Filmdíjakat, a magyar Oscart

Sz.N. | 2018. Március 12.
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása tarolt, ami nem meglepő. Viszont maga a gála érdekesen indult...

Nacsa Olivér csöppet sem rövid, viszont kevéssé vicces show-jával indult a gálaműsor, amin kicsit meghökkentem, majd megijedtem, de aztán a helyükre kerültek a dolgok, és végre elkezdődött az, amiért az egész szakma ott ücsörgött.

A magyar film jó, ahogyan eddig is az volt. Idén is színvonalas alkotások kapták a díjakat, mondjuk, utána többen megállapítottuk, hogy ennél biztosan több film készült. Igazából öt-hat alkotás versengett egymással a különböző kategóriákban. Nagy örömmel láttam, hogy a színészek mellett, velük a különböző kategóriában dolgozó szakemberek is beszéltek, díjat adtak át, amitől hiteles lett a díjátadó. Kedves, vicces, időnként megható szavakkal méltatták kollégáik, tanítványaik munkáját, különösen Kovács György hangmérnök beszéde tetszett, akin látszott, hogy felkészült, hogy fontosnak tartja a szakmáját.

Rudolf Péter, amikor átvette a játékfilmes kategóriában a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat az 1945 című filmért, akkor megköszönte a feleségének, hogy elviselte fél évig abban az állapotában, ahogyan akkor a film kedvéért kinézett. A slusszpoén az volt, hogy utána pont Nagy- Kálózy Eszter konferált, és előtte húsz másodpercben gratulált a férjének, és azt is mondta, hogy mennyire szereti. A jelenet nagyon kedves volt, és cseppet sem giccses.

Elsősorban a feleségének köszönte meg a díjat (MTI/Balogh Zoltán)

Ahogyan Enyedi Ildikó videóüzenete is nagyon megható volt, mert nem tudott jelen lenni, de mindenképpen meg akarta köszönni a szakmának a film sikerét, és nagyon emberi, őszinte, hiteles szavakkal tette ezt. Herendi Gábor rendező a Kincsemmel elvitte a közönségdíjat, és remek humorral és némi iróniával köszönte meg, hogy szakmai díjat ugyan idén sem kapott, de a közönségdíjnak nagyon örül.

A Testről és lélekről című alkotás, Enyedi Ildikó rendezése nyerte el a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat, az elismerést vasárnap este, a Vígszínházban megrendezett gálán adták át, amelyen összesen 23 kategóriában hirdettek győztest. A 3. Magyar Filmdíj gálaestjén az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában adtak át díjakat. A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai a 4. Magyar Filmhéten bemutatott alkotások közül választották ki a díjak jelöltjeit és a győzteseket. A legjobb játékfilm díját elnyert Testről és lélekről producerei Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő. Az elismerést – a rendező távollétében – a film stábja vette át. A filmért Enyedi Ildikó elnyerte a legjobb forgatókönyvért és rendezésért járó díjat is, valamint női főszereplőjét és mellékszereplőjét is díjazták.

A legjobb tévéfilmnek járó díjat az Árulók, Fazakas Péter rendezése nyerte el, ez a film kategóriájában további négy díjat kapott. Legjobb dokumentumfilmként az Egy nő fogságban, Tuza-Ritter Bernadett rendezése kapta a díjat. A legjobb kisjátékfilmnek járó elismerést a Földiek, Freund Ádám rendezése kapta, míg az animációk között a Pataki Szandra rendezte WireLess lett a győztes. A játékfilmes kategóriában a legjobb női főszereplőnek járó díjat Borbély Alexandra nyerte el a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért, míg a kategória legjobb férfi főszereplője Rudolf Péter lett az 1945 című filmért.

A legjobb tévéfilmnek választott Árulókért Fazakas Péter kapta a legjobb rendezés díját is, Köbli Norbert pedig a kategória legjobb forgatókönyvért járó díját vette át. A tévéfilmes mezőnyben az Árulókban való játékáért legjobb női főszereplőként Sztarenki Dóra, legjobb férfi főszereplőként pedig Hegedűs D. Géza nyerte el az elismerést. A legjobb operatőr Rév Marcell lett, aki a Jupiter holdja című alkotásért vette át a díjat, a filmben való munkájáért Ágh Mártonnak a legjobb látványtervezőnek járó elismerést ítélték oda. A legjobb jelmez díját Bárdosi Ibolya kapta a Kincsem című filmért, Fekete Rita, Makk Ildikó és Jónás Kata pedig a legjobb smink és fodrász kategória díjat nyerte a filmben nyújtott munkájáért. A legjobb játékfilmes női mellékszereplő díját Tenki Réka vehette át a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb játékfilmes férfi mellékszereplőnek járó díjat Znamenák István kapta Az állampolgár című filmért. A legjobb zeneszerző díját Szemző Tibor kapta az 1945 című filmért. A legjobb hangmester Balázs Gábor lett A Viszkis című alkotásért, amelyért Kovács Zoltán a legjobb vágó díját vitte el. A legjobb maszk díját Tesner Anna, Halász Judit és Görgényi Réka vehette át a Budapest Noir című filmben való munkájáért. Gratulálunk mindenkinek!

Exit mobile version