Nyilvánosak a Facebook moderálási alapelvei

nlc | 2018. Április 24.
Mostantól már nemcsak sejthető, hanem tudható is, milyen sorvezető mentén moderál ki egy-egy képet, hírt vagy éppen saját posztot a Facebook.

Frissítette a Facebook a közösségre érvényes globális alapelveit, melyek most már tartalmazzák azokat a belső irányelveket is, amelyek alapján a vállalat moderátorai eljárnak a jelentett esetek kivizsgálása során. A cég azért tette a felhasználók számára is elérhetővé a moderátoroknak szánt irányelveket, hogy mindenkinek tiszta legyen, hogy egyes árnyalt kérdésekben hol húzza meg a határt a Facebook.

A Facebook folyamatosan fejlődő közösségi alapelveiért a világ 11 országában működő tartalomszabályzó csoport felelős, amelynek tagjai olyan szakértők, akik a terrorizmus és gyűlöletbeszéd felismerésére, gyermekvédelemre szakosodtak.

A felhasználóktól érkező jelentéseket a Community Operations csapat több mint 40 nyelven, köztük magyarul is értő tagjai nézik át a nap 24 órájában: az esetek többségében a jelentéseket 24 órán belül sikerül feldolgozni. Jelenleg a Facebook világszerte összesen 7500 moderátort alkalmaz, ebben a pozícióban mostanra 40 százalékkal többen dolgoznak a cégnek, mint tavaly ilyenkor.

Újdonság az oldal működésében, hogy mostantól fellebbezhet az, akinek egy posztját, képét vagy megosztását valamiért kimoderálták. Első lépésként mostantól a meztelenség, pornográfia, gyűlöletbeszéd vagy erőszakos tartalom miatt eltávolított bejegyezések kapcsán lehet fellebbezni a Facebooknál.

Így működik a fellebbezés a Facebooknál:

Exit mobile version