Örökre elaltatták Nonját, a „facebookozó” orangutánt

NLCafé/MTI | 2018. Május 22.
Saját fényképezőgépe volt, de festeni is nagyon szeretett. Veseelégtelensége miatt kellett elaltatni.

Elpusztult Nonja, a „facebookozó” orangután, a bécsi állatkert első olyan állata, amelynek saját profilja volt a közösségi portálon.  A 42 éves nőstény majom veseelégtelenségben szenvedett, állapota a hétvégén drámaian megromlott, ezért az állatorvosok nem láttak más megoldást, mint hogy örökre elaltassák – jelentette be kedden a schönbrunni intézmény.

Nonja 2009-ben kapott egy robusztus, vastag műanyag tok által védett digitális fényképezőgépet, az ezzel készült fotókat pedig a gondozók feltöltötték a Facebookra

Kis motivációul, illetve hogy ne unja meg a fotózgatást, minden egyes gombnyomására egy szem mazsola hullott ki számára a gépre szerelt eleségadagolóból. Rövid időn belül Nonjának több tízezer követője lett a közösségi portálon.

Íme az egyik szelfije:

Nonja egyébként már korábban, az 1990-es években megcsillogtatta kreativitását, amikor egy foglalkoztatási program keretében ecsettel és festékekkel 250 képet festett.

Nonja 1976. április 21-én született Schönbrunnban. Anyjának nem volt elég teje, ezért gondozói is táplálták, ami az emberekhez való szoros közelségének alapja lehetett. 

Nonja mindannyiunknak hiányozni fog, minden bizonnyal azoknak a törzslátogatóknak is, akik kapcsolatot építettek ki vele. Az állat szerette megfigyelni az embereket, kommunikált velük, kérte őket, hogy mutassák meg neki a zsebük tartalmát

– idézte fel közleményben az állatkert igazgatója, Dagmar Schratter.

Az orangutánok DNS-készlete 97 százalékban megegyezik az emberével. A majomfaj ma már csak a délkelet-ázsiai Borneó és Szumátra szigeteken fordul elő. De még ezeken a területeken is a kihalás veszélye fenyegeti őket az esőerdők folyamatos pusztítása miatt.

Fotó: HARALD SCHNEIDER / APA (AFP)

Exit mobile version