105 éve született Gobbi Hilda, az örök öregasszony és örök forradalmár

Egy mozzanat – és egy betűt tett ahhoz a szóhoz, hogy „kommunista”. Először csak kom, kommu, kommuni… és mindig adódott egy betű: a saját nyomorúságomból, vagy mások szenvedéseiből. Az élet naponta két kézzel szórta rám a „betűket”, hogy ki tudjam írni: kommunista vagyok

Bizony, hosszú és kacskaringós volt az út, amíg Gobbi Hilda, a gondtalan, nagypolgári fényűzésben nevelkedett úrilány koldusszegény színésznövendékké, illegalitásba vonuló, bányászoknak szavaló mozgalmárrá, majd a háború utáni évtizedek kulturális életének egyik legmeghatározóbb alakjává vált.

Felmenői közt találhatunk lengyel arisztokratát, osztrák gyárost, dúsgazdag német örökösnőt, olasz muzsikust és gavallért; apai nagyapja, Gobbi Alajos Erkel Ferenc barátja és első hegedűse volt, később a Nemzeti Zenede igazgatója, anyai ágon pedig Sieburger dédnagypapa és Schneckenburger nagypapa alapozták meg a családi vagyont a Klotild palota földszintjén terpeszkedő, drága selyemtapétákat forgalmazó vállalatuk élén. Azonban Gobbi apuka, Ede Alajos, a nyalka huszártiszt, aki páratlan rámenősséggel csavarta el az alig 16 éves Schneckenburger Margitka fejét, az üzletnél sokkal többre tartotta szórakoztató, ám rendkívül költséges hobbijait, a drága bélyegek gyűjtését, saját díszpáholyát a Fradi-pályán, a kaszinózást és a változatos hölgytársaságot, így aztán pár évtized alatt sikeresen csődbe is vitte a vállalatot és a családot, majd kényszerárverést kért maga ellen.

A mi világunk úri muri volt. A hitelezők tömege senkit nem zavart, igaz, nem is tudott róluk senki, csak apám. Folyt a pezsgő, Gerbeaud-mignonokkal részegen célozgatták hajnalban a Duna-part gesztenyefáit, a fürdőkádban piás tábornok horkolt, az erkélyen elázott méltóságos asszony ölelkezett egy ludovikás fiúval, zabáltak, ittak, mindenki jól érezte magát. Éjfélig én is ott téblábolhattam közöttük rózsaszín krepdesin ruhámban, fekete lakkcipőmben – és azt hittem, ez így szép és jó.

Gobbi Hilda természetesen jó házból való kisasszonyoknak járó oktatást kapott egy putnoki leánynevelő intézetben, ahol jószágigazgatók, földbirtokosok lányai és Károlyi grófok ivadékai tanultak művelődéstörténetet, esztétikát, irodalmat, francia és német nyelvet, valamint a dísznövénykertészettől a hímzésen át a főzésig mindent, amire egy tisztességes hajadonnak szüksége lehetett akkoriban. És ami még fontosabb: 1930-ban itt, az intézetben lépett először színpadra Kisfaludy Károly Három egyszerre című darabjában, Balkay Móric szerepében.

Bár drága ajándékok és nyájas levelek továbbra is érkeztek otthonról, de tandíj egy idő után már nem. Gobbi Hilda pedig egy nap arra ért haza, hogy a lakást kipakolták a végrehajtók, apja elköltözött egy másik nőhöz, lányát pedig nagykorúsíttatta, hogy ne kelljen utána gyerektartást fizetnie. Nélkülözéssel, éhezéssel és sok költözködéssel teli időszak következett. A régi barátok elmaradtak, a dúsgazdag Gobbi nagymama nem volt hajlandó segíteni az elszegényedett rokonokon, így azok svábbogaras, villany és gáz nélküli szükséglakásokban húzták meg magukat: az anya, Margit, az egykori mágnáskisasszony kártyavetésből próbált megélni, Gobbi Ede, a kaszinók királya pedig kávét és pirítóst árult melósoknak a Nagycsarnok mellett. Végül a szerencsének, vagy az isteni csodának volt köszönhető, hogy egyetlen lányuk be tudott iratkozni a színiakadémiára; élete első és utolsó osztálysorsjegy-nyereményéből fedezte a díjat.

Bár a felvételire egy igazi klasszikussal, a Rómeó és Júlia méregjelenetével készült (nem aratott vele osztatlan sikert, de utána egy Ady-verssel szépített), az már ekkor is világos volt, hogy a – bizonyára a sok dohányzás miatt is – rekedtes hangú, szabálytalan, már-már férfias megjelenésű, a valós életkoránál rendszerint jóval idősebbnek tűnő Gobbi Hildából soha nem lesz az a fajta primadonna, akinek a Színházi Életből kivágott fotóit daliás honvédek gyűjtik áhítatos rajongással. De ez a felismerés annyira nem rázta meg:

Nem voltam soha szép, akkoriban azt mondták: érdekes. De valljuk be, ez annyit jelentett, hogy csúnya. Hallatlan luxus, fényűzés volt ez, mert nem okozott gondot az öregedés.

Már pályája elején, huszonévesen is nadrágszerepeket (Nyilas Misit, Ferenc herceget a Sasfiókból) és főleg öregasszonyokat játszott; utóbbiban végül verhetetlennek bizonyult, karrierje során gyakorlatilag végigjátszotta a magyar és az egyetemes drámairodalom összes emblematikus néniszerepét, ijesztő boszorkányokat, kedves nagymamákat, roskatag aggszüzeket, tiszteletre méltó matriarchákat, előkelő matrónákat, fejkendős anyókákat, buggyant nyanyákat, a Csongor és Tünde Mirigyétől Karnyónén, Lady Markbyn, York hercegnén és Iluska mostoháján át a Peer Gynt Aase-jáig. Ha pedig nem volt éppen szerep, akkor csináltak neki: hosszú évtizedekig ő volt mindenki kedvenc Szabó nénije a Szabó családban, és az Öregasszony Spiró György Csirkefejében, halála előtti utolsó nagy alakításában, amit kifejezetten neki írt a szerző. (Érdekes, hogy Spiró ekkoriban Gobbi volt harcostársát, az idős Major Tamást is megkínálta egy rá szabott, szép karrierösszegző főszereppel az Imposztorban.)

Hogy pontosan miért is lett színésznő, azt talán maga sem tudta: Putnoki éveim szereplései, „Balkay Móric” szelleme, az ünnepélyeken elmondott versek, a magyartanárnő dicsérete és az irodalomrajongó szeretete bennem éltek. Hirtelen ötlettől eldöntöttem, színésznő leszek. Ennyi volt az egész. De hogy miért lett elkötelezett kommunista és hivatásos forradalmár, az talán már könnyebben kibogozható. Gobbi Hilda nem volt kifejezetten az a kávéházakban Lukács Györgyről vitatkozó, felkészült, ideologikus alkat, inkább a fáradhatatlan tettvágy és rendíthetetlen (persze nem csalhatatlan) igazságérzete vezérelte; a testközelből tapasztalt nyomor, a társadalmi visszásságok, majd a háború szörnyűségei miatt sodródott ösztönösen és fokozatosan a bal szélre.

Bár Marx, Engels és Lenin írásait nem ismertem, a szocializmusról, a marxizmusról fogalmam sem volt, de a fiatalságom, az akkori baráti köröm, értelmiségiek, munkásfiatalok, akik körülvettek, ezeknek az élete, emberi magatartása, kultúrája, az elhangzott beszélgetések érlelték meg bennem azt, hogy ha ez a kommunizmus, akkor én kommunista vagyok! Furcsa is volna, ha egy fiatal művészpalánta, aki Baudelaire-en, Shelley-n, Petőfin, Adyn és a többi költőn nőtt fel, aki éppen nekilendül, hogy ostobaságából kirántsa magát, ne lenne forradalmár. Húszéves korában? Hát akkor mi legyen?

Aztán hamar az események sűrűjében találta magát. A harmincas évek végén már politikailag aktív volt, radikális művészbarátaival (a csoport élén az ugyancsak decens polgárcsaládból származó Major Tamással) forradalmi előadásokat szervezetek, Ady-verseket szavaltak munkásoknak és baloldali értelmiségieknek, majd miután 1944 márciusában bejöttek a németek, illegalitásba vonultak. Gobbi Hilda álruhában járta a várost, röplapokat osztogatott, háborúellenes és antifasiszta szlogeneket festett a házfalakra, titkos találkozókon vett részt Rajkkal, Kádárral, Gerővel, szervezkedett, üzeneteket vitt, hamis papírokat szerzett. A háború vége felé, a felszabadulás után aztán rögtön felvételét kérte a Magyar Kommunista Pártba, majd tevékenyen részt vett a szó szerint romokban heverő színházi élet újjászervezésében;

fedél és pénz nélkül maradt színészkollégáknak segített, társulatot toborzott és saját két kezével segített újjáépíteni a súlyos bombatalálatot kapott Nemzeti Színház épületét.

Noha aktív politikai szerepvállalása és mindig büszkén vállalt meggyőződése miatt megítélése ma már talán ellentmondásos, az biztos, hogy kapcsolatait és jelentékeny befolyását a háború utáni megváltozott klímában nem pitiáner személyes bosszúkra használta fel, mint a Nemzetit csaknem két évtizedig valóságos diktátorként vezető Major Tamás. Ő inkább üzemi konyhát szervezett a Nemzetiben és létrehozta a nyugdíjas, sokszor nyomorúságos körülmények között élő színészeknek teljes ellátást biztosító Jászai Mari Színészotthont (és később az Ódry Árpád Színészotthont), a múlt nagy magyar színművészeinek emléket állító Bajor Gizi Színészmúzeumot, valamint a színinövendékeket felkaroló Horváth Árpád Színészkollégiumot. 1949-ben kapta meg a Kossuth-díjat. Jellemző, hogy történelmi és személyes sérelmeit később rendezni tudta a nyilas- és németbarátnak bélyegzett, ’45-ben külföldre távozó Szeleckzy Zitával vagy a hasonló vádakkal illetett Muráti Lilivel, aki 1979-ben, három évtizedes emigráció után látogatott haza.

Azért az új rendszer sem bánt vele mindig kesztyűs kézzel. 1956-ban kilépett a pártból, három évvel később pedig Major Tamás kirúgatta a Nemzeti Színháztól, holmi átszervezésre hivatkozva, bár a valódi ok elsősorban alighanem Gobbi Hilda szexuális irányultsága lehetett, ami nehezen fért össze a szocialista erkölcsökkel. A színésznő soha nem titkolta különösebben, hogy a saját neméhez vonzódik, hosszú évekig élt Temessy Hédi színésznővel, majd Galgóczi Erzsébet írónővel, amit a bohém művészekkel teli környezetben (pláne, ha egy ilyen kipróbált, megbízható mozgalmárról volt szó) még ideig-óráig toleráltak, de aztán valahogy elfogyott körülötte a levegő.

Ezután a József Attila Színházba került, majd vissza a Nemzetihez, és végül, már 70 fölött, a Katona József Színházban alakította talán legemlékezetesebb szerepeit – immáron tényleg öregasszonyként. A filmekkel már nem volt ilyen szerencséje. Ahogy a Criticai Lapok írta: „Egyes becslések szerint több mint száz filmben játszott, és ebben nincsenek benne a televíziós szerepei. Hatalmas és többnyire megbízhatatlan filmográfiái arról árulkodnak, hogy a filmgyártás elsősorban sablonos öregasszonyszerepekben foglalkoztatta, amelyek legfeljebb abban különböztek egymástól, hogy hol süket volt, hol kleptomániás, hol mindkettő.”

1988-ban hunyt el, családja, örökösei nem voltak, végrendeletében megalapította a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, illetve egy rászoruló, idős színésztársait támogató alapot hozott létre, vidéki nyaralóját a Nemzeti Színháznak ajánlotta fel.

források: Gobbi Hilda: Közben/Fábián Titusz: Halálos Tavasz ’45 – Gobbi Hilda története/Balogh Géza: A Gobbi