Hatvankilós felnőtt üldögélt a tündérrózsa levelén a Füvészkertben – fotó

nlc | 2018. Augusztus 06.
Korábban be kellett zárni az óriás-tündérrózsa üvegházát, mert a látogatók tönkretették a leveleket. Most viszont ki lehetett próbálni, mekkora súlyt bírnak el.

A múlt héten különleges program volt az ELTE Füvészkertben: a látogatók ráülhettek az üvegház egyik ritkaságának számító Viktória óriás-tündérrózsa hatalmas levelére.

Idén 60 kilogrammig jutottak a teszten, egy ilyen súlyú nőt bírt el az egyik hatalmas levél. (A fotón egy másik hölgy látható, ő 52 kilogramm.)

Az üvegházat júliusban be kellett zárni, mert a látogatók kilyuggatták a tündérrózsa leveleit, ráadásul tavaly kísértetiesen hasonló eset történt. Ezért sokan nem értették, most miért teszik tönkre nyilvános tesztelgetéssel a leveleket.

A Füvészkert megnyugtatta őket, hogy a Viktória tündérrózsa nagyjából hetente hoz egy új levelet, a medencében pedig 5 levélnél több nem fér el. A régi leveleket ezért le szokták vágni.

A mostani teszt során is két ilyen, régi levél teherbírását lehetett kipróbálni. A rongálással viszont az volt a baj, hogy az új leveleket is érintette.

A Füvészkert azt írta, ha lesz még nagy levele a növénynek augusztusban, rendeznek még egy tesztet.

Exit mobile version