Mesehős – ez a kifejezés kicsit olyan, mintha nem is lenne női megfelelője. Pedig sok mesében igenis nő a hős. De hogy ki az ember kedvence mesehősnője? Nos, erre a kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni, mert egyáltalán nem biztos, hogy a kedvenc mesédben találod meg. Nekem például gyerekkorom kedvenc meséje a Frakk, de onnan semmiképp nem választanám sem Irma nénit, sem Lukréciát vagy Szerénkét, a két gonosz macskát, akik mindig keresztbe tettek Frakknak. Szóval a Frakkot imádtam, de mesehősnőm nincs belőle.
Aztán jönnek a valahogy kézenfekvő választások, hiszen ott van Piroska, Hamupipőke és persze Hófehérke is. Hát, Piroska egészen biztosan nem befutó nálam, mert ostobán bedől a farkasnak, ezt én pedig már gyerekkoromban is utáltam. Persze, sajnáltam a piros kis csajt, mégis úgy gondoltam, hogy minek állt szóba egyáltalán az ordassal. Aztán jöhetne Hamupipőke, akit mindig szántam a gonosz testvérei és a mostohája miatt, de ő meg valahogy nem tűnt igazán hús-vér nőnek. Mindig csak sodródott az eseményekkel, amolyan élettelen, akarat nélküli szépségnek látszott leginkább. Ha kötelező lenne hármójuk közül választani, akkor Hófehérke a legszimpatikusabb, mert ő jó fej volt a törpékkel, de a gonosz banya almáját elfogadni azért elég nagy baklövés volt, szóval nem is ő lesz a befutó…
És akkor eszembe jut a Winnetou. Tudom, persze, iszonyú ciki, hiszen Karl May nem is járt a Vadnyugaton, de én akkor is rajongtam és örökké rajongani is fogok az összes könyvéért. Rongyosra olvastam éjjel a paplan alatt a Winnetou minden kötetét, és persze az összes többi indiános regényét is. Igaz, amikor már egyetemista voltam, megkaptam egy nem ifjúsági kiadást a Winnetouból, és rájöttem, hogy az eredeti nem is jön be, mert tele van vallási eszmefuttatásokkal, és egészen máshol van benne a fókusz, nem az indiánok és a sápadt arcúak ellentétén meg az izgalmas kalandokon – na, az szörnyen unalmas volt. De ezután egyszerűen visszatértem az ifjaknak szóló verzióra, és azóta is szinte minden évben elolvasom a történetfüzért, a dolgot pedig nem is szégyellem, a legkevésbé sem.
És nem is vagyok egyedül. Emlékszem, filozófiaszigorlatra készültünk, amikor az egyik évfolyamtársammal valahogy kilyukadtunk a Winnetou-nál beszélgetés közben, és kiderült, hogy ő is imádja. Onnantól kezdve állandóan kérdéseket tettünk fel egymásnak a regény szereplőiről, a történetről, a helyszínekről, méghozzá éveken keresztül, úgy, hogy sosem untuk meg.
Szóval számomra a Winnetou etalon, és nekem bizony a kedvenc mesehősnőm is ebben a történetben szerepel: a címszereplő húga, Nso Csi az. Jó, a nevét kimondani szinte lehetetlen, de okos volt, szép és nagyon bátor, egyszóval egy talpraesett csaj, aki a férfiak között is boldogult. Sajnos a regényben korán meghal, még mielőtt Old Shatterhand feleségül vehetné, de én ennek ellenére is őt választom a legszuperebb hősnőnek.
Azt viszont egy pillanatig sem gondolom, hogy mindenkinek egyet kell értenie velem. Csipkerózsika, Belle, Csingiling, Alice Csodaországból, a világszép nádszál kisasszony, Pocahontas, Mary Poppins, Rapunzel, a kis hableány és még sorolhatnánk tovább a végtelenségig, ki kit és miért szerethet vagy nem szerethet, van választék bőven. Neked van kedvenc mesehősnőd? Ki az, és miért?