A NASA, vagyis a National Aeronautics and Space Administration az USA szövetségi kormányának egy önálló ügynöksége, amely a polgári űrprogram végrehajtásáért és az ehhez kapcsolódó kutatásokért felelős. A szervezetet 1958. július 29-én hívta életre a National Aeronautics and Space Act nevű törvény, amely ezzel megszüntette a NASA elődjét, a National Advisory Committee for Aeronautics (NACA) nevű bizottságot.
Az amerikai űrkutatási hivatal ezután számos hősies küldetést hajtott végre, és bár Jurij Gagarin után Alan Shepard csak a második ember lehetett a világűrben, a NASA űrhajósainak a nevéhez olyan legendás missziók kötődnek, mint a holdra szállás, a Hubble-űrteleszkóp telepítése, majd néhány évvel később a nyílt űrben történő javítása, hogy az űrsiklóprogramról vagy épp a Tom Hanks főszereplésével megfilmesített Apollo–13 drámájáról ne is beszéljünk.
De mi a helyzet a nőkkel?
A férfiközpontú világ a nőket eleinte száműzte az űrkutatás közeléből, de legalábbis kisegítő munkakörökbe sorolta őket. Ettől függetlenül dolgozott a NASA-nál egy-két olyan nő, aki kitartása és szaktudása miatt örökre beírta a nevét az űrkutatás történelmébe. Bizonyára sokan ismerik Margaret Hamilton nevét, aki csapatával együtt az Apollo-űrhajók, valamint a Skylab-űrállomás szoftvereit fejlesztette ki. Róla készült az az ikonikus fotó, amelyen az általuk írt programok listája mellett áll – a papírtorony csak egy kicsivel magasabb nála.
Margaret Hamilton a NASA számára fejlesztett szoftverek listájával (Fotó: NASA)
Az NLCafé olvasói is találkozhattak már Katherine Johnson nevével, akinek a személye és küzdelmei ihlették a 2016-ban nagy sikerrel vetített A számolás joga című filmet. Johnsonról nemrég akkor írtunk, amikor betöltötte századik életévét. Hamilton és Johnson, valamint az első amerikai űrhajósnő, Sally Ride és az első színes bőrű asztronautanő, Mae Jemison ihlették a LEGO Women of NASA elnevezésű készletét is, amelybe sajnos jogi problémák miatt Johnson végül nem került be, helyette viszont Nancy Grace Roman csillagász figurájával játszhatnak a tudományos élet fontos női alakjaira kíváncsi gyerekek.
A Women of NASA figurák – Margaret Hamilton figuráját a fenti fotóról mintázták (Fotó: LEGO)
A NASA elfeledett űrhajósnői
A fenti nevek többé-kevésbé közismertek, nem voltak ilyen szerencsések azonban az úgynevezett Mercury 13 tagjai. A csapat 13 olyan nőből áll, akik a XX. század hatvanas éveiben végigmentek ugyanazon a kiválasztási folyamaton, amelyen a férfi űrhajósok is. Vagyis elvégezték rajtuk az összes szükséges fizikai és pszichológiai vizsgálatot, és elvileg alkalmasnak találták őket az űrutazásra. Azért csak elvileg, mert a nemük miatt sosem juthattak el a világűrbe.
Tény, hogy a Mercury 13 nem a NASA hivatalos programja volt, hanem a NASA egyik kutatójának, William Randy Lovelace-nek a projektje, aki a Mercury-program első hét űrhajósának kiválasztásában is részt vett.
A Mercury 13 projekt William Randy Lovelace nem hivatalos kezdeményezése volt (Fotó: Netflix)
Lovelace-nek is feltűnt, hogy az amerikai űrprogramból hiányoztak a nők. Ez részben abból fakadt, hogy a legtöbb korabeli űrhajós az amerikai légierő vadászpilótái közül került ki, a XX. század közepén pedig ez még kifejezetten olyan terület volt, ahová a nőket nem engedték be. A kutató viszont pontosan tudta, hogy az USA akkori nagy ellensége, a Szovjetunió simán beengedte a nőket saját űrprogramjába. Ezért Lovelace felvetette, hogy toborozzanak nőket is, hogy megnézzék, milyen eredményekkel tudják teljesíteni az űrhajósok számára előírt állóképességi teszteket. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a nők éppen úgy részt tudnának venni az űrprogramban, mint a férfiak, azonban mielőtt erre sor kerülhetett volna, a NASA leállította a projektet. Így lett a szovjet Valentyina Tyereskova az első nő, aki eljutott a világűrbe 1963-ban.
A Mercury 13 tagjai – név szerint Myrtle Cagle, Jerrie Cobb, Janet Dietrich, Marion Dietrich, Wally Funk, Sarah Gorelick, Jane Hart, Jean Hixson, Rhea Hurrle Woltman, Gene Nora Stumbough, Irene Leverton, Jerri Sloan és Bernice Steadman – nem kapták meg ezt a lehetőséget. Többségük a világ számára teljesen ismeretlen maradt, amíg az amerikai Eileen Collinst 1995-ben ki nem nevezték a Discovery űrsikló parancsnokának az STS-63 kódjelű küldetés során. Collins ugyanis a Mercury 13 tagjait hívta meg díszvendégként a kilövésre.
A Mercury 13 hét tagja az Eileen Collins által irányított Discovery űrsikló előtt 1995-ben (Fotó: NASA)
„Nem egyedül jutottam el idáig” – mondta Collins később, 1998-ban egy sajtótájékoztatón. „Előttem annyi nő emelkedett már a levegőbe, az első pioníroktól kezdve a légierő pilótáin át a Mercury 13 tagjaiig. Ezek a nők a példaképeim, akik nélkül nem lehetnék ma itt.”
A Mercury 13-ról a Netflix idén készített egy egész estés dokumentumfilmet, amelyben bemutatják a programot, és megszólaltatnak 4 nőt a csoport tagjai közül. Közülük talán a legemlékezetesebb Jane Hart, akit egy újságíró arról kérdezett, hogy mennyire lenne nehéz egy űrhajósnő dolga, ha a családjával is kellene közben foglalkoznia. Hart válasza egészen tökéletes:
Nos, összesen nyolc gyereket szültem, és most épp nevelem őket, ez idő alatt pedig meg tudtam oldani, hogy körülbelül 2000 repült órát összegyűjtsek, megszerezzem az ehhez szükséges elméleti tudást, közben pedig segítsem a férjem kampányát is (Hart egy michigani szenátor felesége – a szerk.). Ez elég jól jelzi, hogy a gyerekeim nevelése mellett is képes vagyok hatékonyan befektetni az időmet.
A Mercury 13 a személyes történetek mellett az űrverseny, az űrkutatás, így a ma 60 éve működő NASA legfontosabb mérföldköveit is bemutatja a nézőknek.