A fent emlegetett kérdésekre leginkább nyilván Lisbeth Salander megteremtője, az író Stieg Larsson tudna hitelesen válaszolni, de sajnos már az első regény is csak az ő halála után, 2005-ben jelenhetett meg.
A svéd szerző összesen három könyvet írt, 2005 óta mégis öt kötet jelent már meg Lisbethtel a főszerepben – az utolsó kettőt már a kiadó megbízásából dolgozó David Lagercrantz jegyezte. Ennél is figyelemre méltóbb azonban, hogy mindössze tizenhárom év leforgása alatt már öt mozifilmes adaptáció készült belőlük, ráadásul az elsőt már kétszer is megfilmesítették: elsőre a hazai, másodjára a hollywoodi verzió készülhetett el. És ami talán még ennél is különösebb: ilyen rövid idő alatt az Ami nem öl meg – A tetovált lány visszatér címet viselő folytatásban már a harmadik, Lisbeth Salandert játszó színésznő mutatkozhat be az angol Claire Foy (The Crown, Az első ember) személyében.
Ehhez hasonló bravúrra eddig talán csak Pókember volt képes. És jól jelzi Lisbeth karakterének különlegességét az is, hogy mindkét színésznőből, aki a bőrébe bújt, sztárt tudott csinálni: sem Noomi Rapace, sem Rooney Mara nevét nem ismerte a világ, mielőtt Lisbethté változott, utána viszont már semmi sem volt a régi. De mit tud ez a karakter, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk ráunni, és a róla szóló regények még azután is eladási rekordokat döntögetnek, hogy az eredeti írónak már semmi köze sincs hozzájuk?
Vonzóan kiismerhetetlen
Kevés olyan karaktert találunk a popkultúrában, akinek az életéről ugyan a róla szóló könyvekből/filmekből rengeteget tudunk, mégsem merjük azt mondani, hogy ismerjük őt. Lisbeth Salandernek pont a kiismerhetetlensége az egyik legizgalmasabb tulajdonsága. A karakterben egyszerre keverednek a feminin és a maszkulin vonások, egyszerre áldozat és a bűnöket megtorló, bosszúálló igazságosztó. Kinézetre egy nemtörődöm, lázadó punk, de a viselkedése egy kompetens, komoly nőé, aki pontosan tudja, mit csinál. Ahogy ő maga, úgy a szexuális preferenciái is rejtélyesek. Sokan abban látják a legfőbb vonzerejét, hogy ő egy olyan hős, aki egyszerre fér bele a férfiak, a nők, a melegek és a biszexuálisok szexuális fantáziáiba is. Ahogy az egyik regényben jellemzik őt:
Szereted a szexet, és nem érdekel, hogy milyen neművel csinálod.
Egy szexuálisan szabados, rendkívül gazdag, ugyanakkor mindentől és mindenkitől független figura ő, aki már csak a puszta megjelenésével is képes botrányt okozni. Lisbeth Salander nevét hallva a legtöbbünknek egy bőrruhás, agyontetovált, extrém frizurás, vadul sminkelt és piercingekkel teliaggatott lány képe ugrik be, de ez nem az igazi Lisbeth. Ez is csak egy szerep, ahogy sok minden más is a karakter életében. Sokan hajlamosak azt hinni, hogy ez az igazi Lisbeth, és a szőke, hosszú hajú, magas sarkú cipőket és csinos ruhákat viselő Irene Nesser alteregó – amit azért hozott létre, hogy bejáratos legyen a módosabb körökbe is, és intézni tudja a pénzügyeit – az álca, pedig a valóság az, hogy mindkettő egy álarc: ahogy Irene Nesser, úgy a punk Lisbeth karakterét is egy pillanat alatt le tudja dobni magáról, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi szerepében sokkal több időt tölt.
Amikor megpróbálják besorolni a besorolhatatlant
Salander besorolhatatlansága tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy a legkülönfélébb módokon értelmezzék a figuráját. Rooney Mara, aki a karaktert a 2011-es, David Fincher rendezésében készült verzióban játszotta, a premier környékén a Hollywood Reporternek adott interjúban így jellemezte:
Nem gondolok rá feministaként. Szerintem ő sem tartaná magát annak. Nem hiszem, hogy Lisbeth bármit is valamilyen csoport vagy ember nevében tenne.
A kijelentése nem maradt visszhang nélkül. Stieg Larsson egykori barátnője, Eva Gabrielsson egyenesen azt is kétségbe vonta, hogy az amerikai színésznő olvasta volna a könyveket, vagy ha mégis, akkor szerinte biztosan nem tudta értelmezni azokat. Pedig tényleg nem egyszerű értelmezni Salander karakterét: a neten is rengetegen vannak a feminista álláspont mellett, de azok sincsenek kevesen, akik ellentmondanak ennek a feltételezésnek. Egy biztos: a karakter egyik könyvben sem teszi le a voksát nyíltan a feminizmus mellett, de amúgy sem úgy ismertük meg őt, mint egy aktivistát vagy olyasvalakit, aki nyíltan kiállna bármilyen eszmeiség mellett. Amiért mégis sokan feministának tartják őt (egy elmélet szerint nem kell feministaként meghatároznia magát valakinek: ha úgy gondolkodik és úgy cselekszik, mint egy feminista, az éppen elég ahhoz, hogy feministának nevezzük), mert mindig kiáll a bántalmazott nők mellett az őket bántalmazó férfiak ellenében, ráadásul általában meglehetősen könyörtelen módon. A karakter sikerének egyik legfőbb oka pont a vágybeteljesítő funkciója: az olvasó/néző helyett oszt igazságot, ráadásul úgy, hogy nála fizikailag sokkal nagyobb és erősebb ellenfeleken kerekedik felül, de közben mégsem válik szuperhőssé. A sebezhetősége és az embersége a látványos győzelmei ellenére végig látható és nyilvánvaló marad.
Claire Foy az Ami nem öl meg című filmben
Sebezhető pont: az érzelmek
Eleve borzasztó nehéz kategorizálni valakit, aki messziről kerüli a kategóriákat. Salander nem tartozik csoportokhoz, pontosabban csak egyetlen csoportnak tagja: a Hacker Republicnak. Az apolitikus és anarchista csoportosulás a tudását leginkább arra használja, hogy segítsen a saját tagjainak, és ártson azoknak, akik ártani próbálnak nekik. Salander nemcsak a csoportokban és eszmékben, hanem az intézményekben sem hisz, mert azokat nagyrészt férfiak irányítják, és a férfiak érdekeit szolgálják egy patriarchális világban. Bár mindentől és mindenkitől független, alkalmi szövetségesei azért akadnak. Közülük a legismertebb a könyvek/filmek férfi hőse, az oknyomozó újságíró Michael Blomkvist, akivel – legalábbis magához képest – szoros barátságot ápol.
A Blomkvisttel való kapcsolata ékes példája annak, hogy Salandernél mennyire elmosódnak a barátság és a szerelem határai. Nála a szex csak szex, ezért ha megkívánja, könnyedén fekszik le a barátaival is. Távol tartja magát az érzelmektől, mert az érzelmeket gondolja a legsebezhetőbb pontjának. A legnagyobb félelme az, hogy kinevetik azért, mert kimutatja az érzéseit. Emlékezetes pillanata a történetnek, amikor az első könyv/film végén ajándékot akar vinni Blomkvistnek, akibe egy kicsit beleszeretett, de az újságíró nem észlelte az érzelmeit kimutatni képtelen Lisbeth közeledését, ezért visszament az exéhez, aminek Salander is szemtanúja lesz. Bár a jelenetben egyedül van, a filmben így is jól látszik, hogy megszégyenülve érzi magát azért, mert egyszer az életben hagyta, hogy elragadják őt az érzelmei, és mi lett belőle…
Áldozat és hős?
Már azt is borzasztó nehéz eldönteni, mondhatjuk-e Lisbeth Salandert feminista ikonnak, de talán még ennél is nehezebb a dolgunk, ha ugyanezt a róla szóló könyvek kapcsán akarjuk megállapítani. Első ránézésre egyértelműnek tűnik a dolog, hiszen már az első kötet eredeti, svéd címe is azt jelenti magyarra fordítva, hogy Férfiak, akik gyűlölik a nőket, ráadásul a főszereplő egy olyan vagány csaj, aki egyszerre testesíti meg Wonder Womant és Sherlock Holmest, és bármit képes megtenni azért, hogy bosszút álljon azokon a férfiakon, akik nőket bántalmaztak. Kissé azonban bonyolítja a kérdést, hogy Lisbeth maga is áldozat: már gyerekkorában is az volt, az első könyv/film egyik kulcspillanata pedig pont az ő részletesen leírt/megmutatott, brutális megerőszakolásához kötődik.
Valószínűsíthető, hogy ha Lisbeth helyett egy férfi lenne a sztori főhőse, neki nem kellett volna ilyesmiken keresztülmennie: ő úgy is lehetett volna vagány hős, hogy előtte a megalázott áldozat szerepkörébe kényszerítené a teremtője. Ráadásul a történetek ugyan elítélik a nőkkel szemben elkövetett erőszakot, ugyanakkor valósággal tobzódnak bennük: sok borzasztó kellemetlen bántalmazást kell végignéznie/végigolvasnia annak, aki mélyebben el akar merülni Lisbeth Salander sztorijaiban. Az is szembemegy a mai elvárásokkal, hogy Lisbeth is azáltal válik hőssé, hogy keresztülmegy ezeken a bántalmazásokon, így a történet valahol azt sugallja, hogy éppen azoktól az eseményektől vált határozottabb és jobb emberré, amik ellen küzd. Márpedig bárhonnan nézzük, ez azért kissé problémás üzenet, de sajnos a rape and revenge (erőszak és bosszú) típusú filmek gyakran elkövetik ezt a hibát.
Az Ami nem öl meg – A tetovált lány visszatér november 8.-tól látható a magyar mozikban.