Európa-szerte ismert szélhámos és hamiskártyás volt Karinthy Frigyes sógora

A Karinthyak és különféle legendás vagy kevésbé legendás művészbarátaik lebilincselő kalandjait már nagyjából egy teljes évszázada követi lankadatlan érdeklődéssel az egész ország, még úgy is, hogy egy ideje azért inkább csak az ismétlések mennek, szóval néha okkal érezhetjük úgy, hogy talán valamivel többet is tudunk a nevezetes család tagjainak szerelmi ügyeiről, pénzgondjairól, gyerekkori traumáiról, szorongásairól és egyéb viselt dolgairól, mint amennyit illene, vagy mint amennyit feltétlenül szükséges.

Régi jó ismerős itt mindenki, mint valami szappanoperában: a szeszélyesen csapongó és reménytelenül szétszórt Karinthy Frigyes, akinek épp nincs ideje megírni a magyarság nagy eposzát, élete mesterművét, mert még gyorsan le kell gyártania fél tucat kabaréjelenetet, mielőtt jönnek a hitelezők; a súlyos családi-művészi örökséget mindig nagyon férfiasan cipelő, fesztelenül anekdotázó Karinthy Ferenc, Cini, aki kifinomult, érzékeny bölcsészdoktorként, legyőzhetetlen sportemberként és túlkoros telefonbetyárként egyaránt emlékezetes alakítást nyújt; Karinthy Gábor, akit egyre súlyosbodó pszichés problémái előbb majdnem nagy költővé emelnek, majd lassan fel is emésztenek; a szép, szilaj, magával ragadó és elviselhetetlen Böhm Aranka; továbbá azok a fantasztikus és lehetetlen figurák az irodalom peremvidékéről, akiket részben a Karinthyak révén ismerünk, mint mondjuk az Oscar Wilde titkárából Prielle Kornélia férjévé előlépő Rozsnyay Kálmán vagy a család monomániás titkára, a Sicc szerzője, a pénzügyi tanácsadóként és kerítőként is aktív Grätzer József. Csoda, hogy ezt nem lehet megunni?

Ám a szűk családhoz tartozik még valaki, akivel sajnos kevesebbet foglalkozunk, noha kvalitásai alapján feltétlenül megérdemelné a kitüntető figyelmet. Ő Böhm Tibor, a köztiszteletben álló zsidó ponyva- és zsinegkereskedő, Böhm Ignác egyetlen fia, Böhm Aranka öccse, Karinthy Frigyes sógora, az élénk társasági életet élő playboy és nagystílű nemzetközi bűnöző, akiről unokaöccse, Ferenc a Béla bátyám című novellájában emlékezett meg. Mivel ez utóbbi elsősorban egy irodalmi alkotás, és nem tényfeltáró riport, így óhatatlanul is keveredik benne a valóság és a fikció (naná, hát eleve nem is Béla, hanem Tibor), de korabeli újságcikkek és rendőrségi hírek segítségével, illetve Perényi Roland alapos levéltári kutatásai alapján már nem is olyan nehéz felgöngyölíteni a rossz útra tévedt Karinthy-rokon életútját.

Mondjuk az pont nem teljesen egyértelmű, hogy Böhm Tibor mikor született. A 8 Órai Újság 1930-ban 35 évesnek mondja, a Népszava egyik 1929-es cikke szerint meg csak 28; alighanem inkább az utóbbi áll közelebb az igazsághoz. Mint látható, már ekkoriban is igen eredményes és mozgalmas törvényen kívüli karrier állt mögötte:

Jó megjelenésű fiatal ember a vádlott. Böhm Tibor a neve, mindössze 28 esztendős. Az elnök azt kérdi tőle, volt-e büntetve, azt mondja, igen, hogy hányszor, nem emlékszik már rá, sokszor. Elfogulatlanul mondja ezt, mintha társalogna, látszik, hogy gyakorlata van a vádlotti foglalkozásban(…) Néhány esztendővel ezelőtt került bajba először ez a Böhm, magántisztviselő volt, jóformán még gyerekember. Valami társas alapon elkövetett sikkasztásban való részesség miatt akkor néhány hónapi fogházra ítélték. Emlékszünk, akkor még remegve, hebegve állott a bíróság előtt, ugyanennél a tanácsnál, és sírva fogadkozott, hogy többé soha nem követ el rosszat. Letöltötte a büntetését, és azóta ez a fiatal ember kisebb-nagyobb megszakításokkal állandó lakója a fogházaknak.

A hétköznapokban többnyire hamiskártyázással, csalással, sikkasztással, szélhámossággal és hasonlókkal foglalkozó Böhm Tibor máskülönben elragadó fickó lehetett, a társaság középpontja, mindig elegáns, mindig gavallér, szóval egy igazi fénypofa, ahogy akkoriban mondták. A kis Cini is valósággal rajongott a legfrissebb divat szerint öltözködő, finom kölniillatú, vékony, mozgékony, eleven pillantású nagybátyjáért, aki a ligetbe, a cirkuszba, az Angolparkba vitte őt, vagy kávéházba habos csokoládét inni, és akinek remek történetei voltak, számos kártyatrükköt tudott, ráadásul személyesen ismerte Hirzert, a Hungária aranylábú balszélsőjét. Néha akár hosszú hónapokra is eltűnt; ilyenkor rendszerint szívélyes levelekben tudatta családjával, hogy jól van, épp külföldön utazgat, Nizzában, Monte-Carlóban, Deauville-ben, esetleg valami sikeres vállalkozásba kezdett, és sokat dolgozik, ám sokkal valószínűbb, hogy a tisztes polgári mókuskerék hajtása helyett inkább nemzetközi kaszinókat fosztott ki, álnéven bujkált, vagy a rendőrség elől menekült, esetleg börtönben, fogházban csücsült.

Első komolyabb balhéját egészen fiatalon, jóformán még gyerekfejjel követte el. Böhm Tibor soha nem szívelte különösebben az iskolát, úgyhogy a gimnáziumnak hamar búcsút is intett (bezzeg a hétköznapi kötöttségeket ugyancsak nem tűrő nővére, Aranka orvosi diplomát szerzett), és egy szállítmányozási céghez került gyakornoknak, ahol többek közt a postázást bízták rá. A munkahelyén hamar megkedvelték, előmenetellel is biztatták, de valamivel több mint fél év után rajtakapták, hogy bélyeg nélkül küldi szét a leveleket, a bélyegeket meg elsikkasztja. Bár az így lenyúlt összeg nem volt éppen jelentéktelen, a fiatalember viszonylag olcsón megúszta; apja, a feddhetetlen életű zsinegkereskedő kezességet vállalt érte, és kifizette a kárt, a cég pedig nagyvonalúan visszavonta a feljelentést.

De ez még csak egy apró kis stikli volt, afféle gyerekcsíny a későbbi húzásaihoz képest. 1919-ben egy Mezei Ernő nevű banktisztviselővel és közismert nemzetközi kalandorral (aki egy évtizeddel később már párizsi kloroformos merénylőként tűnik fel a szalagcímekben) karöltve nagyüzemi csekkhamisításba fogott, hogy hazárd kártyázással züllött életmódját finanszírozhassa. A páros összesen 166 000 koronával károsította meg a Magyar Általános Ingatlanbankot és a pórul járt számlatulajdonost, bizonyos Nagy Imrét. Mezeit letartóztatták, ám Böhmnek sikerült kereket oldania. Ahogy a Pesti Napló írta pár évvel később, 1925-ben:

Párizsba ment, ahol letartóztatták ugyan, de rövid fogság után kiszabadult. Ettől az időtől kezdve egész Európát bebarangolta. Úgynevezett frakkos bandita volt: jó megjelenésű, jól öltözködő, de annál veszedelmesebb betörő, aki a legjobb helyeken kereste áldozatait. Különösen előkelő szállodákban dolgozott szívesen. Berlinben nagy szállodai lopást követett el, emiatt le is tartóztatták, és kilenc hónapig ült vizsgálati fogságban. Amikor kiszabadult, Pozsonyba ment, ahol másfél évig szélhámoskodott, onnan Párizsba, Nizzába és egyéb előkelő helyekre járt el, mindenütt a legelőkelőbb emberek között keresve áldozatát.

Hogy mennyivel jobban hangzik a frakkos bandita, mint a fehérgalléros bűnöző! És hogy miért foglalkozott 1925-ben a Pesti Napló Böhm Tiborral? Ami azt illeti, alig akadt olyan újság, amelyik ne foglalkozott volna legalább egy szenzációhajhász cikkben a szokás szerint éppen valahol Európában bujkáló férfival, valamint bűntársaival, az atlétakülsejű, félelmetes Salgó Bélával és a majomügyességű luxuszsebtolvajjal, Krizsanovics Antallal. A gyanú szerint ez a Krizsanovics, aki kifejezetten gazdag turistákra specializálta magát, Párizsban ellopta egy Rolla N. Watt nevű San Franciscó-i idős milliomos asszony (más források szerint középkorú bankár, de ezen ne akadjunk fenn) tárcáját, benne néhány száz dollár készpénzzel, az útlevelével és egy 10 000 dollárról szóló hitellevéllel.

A pénzt, ahogy azt kell, el is verte, majd alvilági ismeretségein keresztül kapcsolatba lépett Böhmmel és Salgóval, akik hamis papírjaikat, illetve a hitellevelet lobogtatva előbb Innsbruckban vettek fel nagyjából hétezer dollárt, a maradék pénzt pedig Steiner József számlájára utalták át Bécsbe; ez a Steiner természetesen Böhm Tibor volt. Mindeközben olyan izgalmas részletek is napvilágra kerültek a sajtóban, miszerint Böhm Tibor egy Szőke Mimi nevű artistalánynak mindenki szeme láttára 10 milliós borravalót adott Bécsben, vagy hogy Salgó Béla, a volt díjbirkózó Brindisiben összevert egy Fraenkel Hugó nevű hamiskártyást. Ezt követően, ha hihetünk a Pesti Napló beszámolójának, a három gengszter nyakig merült a férfidivat világában. De hát melyikünk ne vásárolna azonnal drága, finom fehérneműket egy jól sikerült bűntény kivitelezése után?!

Együtt felkeresték a Lamm céget, Bécs egyik legelőkelőbb szabóját, akinél 35 millió értékben csináltattak többrendbéli ruhát, azután a legelőkelőbb fehérneműszalonokban 25 millió korona értékben a legfinomabb minőségű fehérneműket vették. Tetőtől talpig újonnan felöltözve elhatározták, hogy most már igyekeznek becses személyeiket biztonságba helyezni.

A rendőrség végül egy váratlan húzással őrizetbe vette Böhm Tibor édesapját, a világéletében tisztességes üzletet vezető, bizonyára ebben az ügyben is teljesen ártatlan Böhm Ignácot. Azzal gyanúsították, hogy részt vett fia kétes üzelmeiben, és az egész családra nézve megalázó hír már másnap az újságok címlapjain virított. Az ötlet állítólag a bécsi rendőrfőnöktől származott, aki személyes jó viszonyban állt Tiborral, és nagyra becsülte annak képességeit; természetesen az egész csak arra ment ki, hogy az ifjabbik Böhm, látva apja méltatlan meghurcoltatását, önként feladja magát. Ez 24 órán belül meg is történt, hisz Böhm Tibor – Karinthy Ferenc szavaival élve – mindig jó fiú volt.

Az ügy ettől függetlenül évekig húzódott, és egyre zavarosabbá vált, ami Böhmék malmára hajtotta a vizet, ráadásul ügyvédje, dr. Virág is kitett magáért. A védelem tanúi (akiket az isten tudja, honnan húztak elő) azt vallották, hogy Böhm és Salgó abban az időben, amikor Innsbruckban a hitellevelet értékesítették, Bécsben tartózkodtak, és Banda Marci cigányprímás koncertjén vettek részt. Böhm azt is nagyon szabatosan megmagyarázta a tisztelt bíróságnak, hogy honnan volt annyi pénze:

Az az én bűnöm, hogy mindig kártyáztam, lóversenyeztem és tőzsdéztem. Ezzel magyarázható, hogy egyik nap fillér nélkül állottam, a másik nap pedig sok millió koronám volt. Azért gyanúsítanak ezzel a hitellevéllel elkövetett csalással, mert abban az időben sok pénzem volt, és Bécsben voltam. Akkor Bécsben sok pénzt nyertem kártyán, és ugyanakkor nyert Salgó Béla is. A banktisztviselő vallomása szerint az a fiatalember, aki a pénzt felvette, szürke puha kalapot hordott. Annak idején nekem is ilyen szürke kalapom volt, és ez a legfőbb bizonyíték ellenem.

A tékozló fiút első fokon felmentették, majd másodfokon három év szigorított dologházra ítélték. Lehetett volna rosszabb is.

Aztán lett is. Ugyanis Böhm közben belekeveredett egy pitiáner és roppant stílustalan lopássorozatba. A vádak szerint a férfi, a kaszinók királya, a nagypályás csekkhamisító, az Európa-szerte ismert szélhámos kisstílű zsebtolvajként kezdett dolgozni Budapesten. Módszere meglehetősen primitív volt: bűntársával betértek a kiválasztott üzletbe, a drogériába, az optikushoz vagy a szabóműhelybe, egyikük elterelte a tulajdonos vagy az alkalmazott figyelmét, a másik pedig kifosztotta az akasztón lógó, őrizetlenül hagyott kabátokat. Unokaöccse szerint ártatlan volt: Bizonyosra veszem, hogy most valóban igaztalanul vádolták. Nem az ő stílusa volt holmi hitvány kis zsebtolvajként kabátokba nyúlkálni: mindig lenézte az ilyen piszlicsári, tisztátalan, nem elegáns munkát.

Végül mint többszörösen büntetett, megrögzött, visszaeső csalót és tolvajt nyolcévi fegyházra ítélték. Szabadulása után jóformán rá sem lehetett ismerni: megkomolyodott, lehiggadt, talán kissé meg is öregedett. Csendesen, udvariasan beszélt, mindig nyájasan és előzékenyen viselkedett. Pecsétgyűrűjével és nyolc évvel azelőtti divat szerint készült ruhájában inkább kispolgárnak nézte volna az ember, kereskedőnek, hivatalnoknak vagy más effélének. Átvette apja zsinegüzletét, és Karinthy Frigyes halála után már nővérét és unokaöccsét is ő tartotta el; utóbbi egyébként szintén a családi üzletben dolgozott. Böhm Tibor pedig egyre komfortosabban érezte magát a rafinált zsinegkereskedő szerepében. Olyannyira, hogy hamarosan felszínre bukkantak a régi szélhámosreflexei; a törvényesség határán mozgott, ügyeskedett, feketézett, kiskapukat keresett, hajtotta a pénzt szüntelen, még a legvészterhesebb időkben is. De a háborút még évtizedes rutinjával sem tudta kicselezni. Egy eltévedt német akna ölte meg valamikor Budapest ostromának végnapjaiban. Nővére, Böhm Aranka Auschwitzban halt meg.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: C. S. Fly / Wikipedia