Csalással akarták győzelemre juttatni a tehetségkutatóban egy milliomos kislányát

nlc | 2019. Május 17.
Több ezer hamis szavazatot küldtek egy milliomos orosz lányára a The Voice Kidsben.

Megsemmisítették a The Voice Kids orosz zenés televíziós tehetségkutató műsor eredményét, mivel kiderült, hogy a versenyben több ezernyi hamis szavazattal akarták győzelemhez juttatni egy milliomos kislányát – írta meg a BBC News.

A tízéves Mikéla Abramova a telefonos szavazatok 56,5 százalékával győzött, de az eredmény ellen óvást nyújtottak be. A gyermek Alszou Abramova popénekes és Jan Abramov gazdag üzletember kislánya.

Az esetet követően az orosz állami 1-es csatorna bejelentette, hogy a jövőben biztonságosabbá teszik a szavazási rendszert. A televízió a Group-IB kiberbiztonsági céggel vizsgáltatta meg Mikella Abramova szavazatait, miután a kislány az orosz televízióban hatodik évada futó The Voice Kids győztese lett. A vizsgálat megállapította, hogy kívülről befolyásolták a telefonos szavazás eredményét.

300 telefonszámról 8000 üzenet

A csatorna hangsúlyozta, hogy először fordult elő ilyen csalás, és ez volt egyben az utolsó alkalom is, hogy bárki megpróbálhatta befolyásolni a közönség választását. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy az ilyen akciók miatt nem szabad a gyerekeket hibáztatni. Azt viszont nem hozták nyilvánosságra, hogy ki állt a csalás mögött. A vizsgálat kiderítette, hogy a telefonos szavazás alatt 300 telefonszámról több mint 8000 szöveges üzenetet küldtek, tehát valaki „botokat használt” (ezek automatikus programok, amelyek több ezerszer tudnak végrehajtani egy utasítást.)

A Grup-IB szerint több mint 30 ezer szavazat érkezett az egyik versenyzőre az említett telefonokról. A rivális énekesek viszont egyenként alig kaptak több mint 3000 szavazatot. A csatorna közölte, hogy az új szavazási mechanizmust még a tehetségkutató műsor új évada előtt bevezetik.

(MTI)

(Kiemelt kép: YouTube)

Exit mobile version