Másokat szeretne motiválni Jessica, aki karok nélkül szerzett pilótaengedélyt

Esvé | 2019. Május 21.
Jessica Cox élete legnagyobb álmát váltotta valóra azzal, hogy három évnyi várakozás és kemény munka után pilótaengedélyt szerzett. Úgy, hogy egyébként félt a repüléstől.

„Édesanyámnak teljesen normális, komplikációktól mentes terhessége volt. Képzelhetik, micsoda sokként érte őt, mikor a szülés után megtudta, karok nélkül jöttem a világra” – kezdi a CNN-nek adott interjúját Jessica Cox, akit a rendellenesség ellenére szülei éppen úgy neveltek, mint testvéreit: bátornak és függetlennek.

„Igaz, fel kellett dolgozniuk a sokkot, de soha, egyetlen pillanatra sem próbáltak visszafogni. Sőt! Még ők buzdítottak, hogy próbáljak ki minél több mindent.” Ezek után talán nem is csoda, hogy Jessica egyszerre profi búvár, fekete öves taekwondós, lehengerlő motivációs szónok, és immár hivatalos engedéllyel rendelkező pilóta. Pedig, mint mondja, félt a repüléstől. Vagyis annak a nagygépes, utasszállítós változatától.

„Rendszeresen pánikrohamot kaptam, ha repülőgéppel kellett utaznunk valahova, aztán a szüleim egyik alkalommal magukkal vittek egy kirándulásra, aminek része volt, hogy kisrepülőről nézzük meg a várost. A pilóta szuper jó fej volt: odaengedett a pilótafülkébe, sőt egy rövid időre még azt is megengedte, hogy én irányítsam a gépet – a lábammal.”

Jessica ezután esett szerelembe a repüléssel – olyannyira, hogy elhatározta, kerüljön bármibe is, pilóta lesz. „Bár a lábaimmal éppúgy képes vagyok irányítani egy kisrepülőt, mint bárki más, sok időbe telt, mire találtam egy oktatót, aki nemcsak hajlandó volt tanítani, de egyenrangú partnerként kezelt.” A hivatalos pilótavizsga és az engedély megszerzése még ennél is bonyolultabb volt: Jessicának több mint három évet kellett várnia arra, hogy megkapja a papírokat, és hivatalosan is pilóta legyen.

„Büszke vagyok arra, amit elértem, annál is inkább, mert életem során megszámlálhatatlanul sokszor kerültem olyan helyzetbe, mikor valamit a fogyatékosságom miatt nem engedtek csinálni. Csoda-e ezek után, hogy gyerekként, sőt még kiskamaszként is mindennél jobban vágytam arra, hogy olyan legyek, mint a többi gyerek? Ma már nem vágyom erre, elvégre a karjaim nélkül is remekül boldogulok” – mondja Jessica, aki az elmúlt években 20 országban járt motivációs előadásaival.

„Sokszor gondolkodom azon, hogy ha visszamehetnék az időben, változtatnék-e magamon valamit. A helyzet az, hogy ma már nem tenném, elvégre épp a hiányzó karjaim miatt lettem az, aki vagyok. Hálás vagyok azért, hogy voltak példaképeim, akik erőt adtak a legnehezebb pillanatokban, és tudom, most nekem is ez a feladatom: hogy a tetteimmel inspiráljam a következő generációt.

Exit mobile version