Nem engedték fel a repülőre a nőt, mert ezt a ruhát viselte

Suhajda Zoltán | 2019. Július 14.
A houstoni háziorvos szerint mindez csak azért történt, mert afroamerikai.

Az American Airlines elnézést kért attól a nőtől, akit állítása szerint megaláztak, mert a ruhája miatt addig nem engedték fel a repülőgépre, amíg nem takarja el a vállát és a karjait – számolt be a CNN.

Latisha Rowe a jamaicai Kingstonból repült Miamiba, amikor a személyzet egyik tagja azt mondta neki, szálljon le a gépről, hogy beszélgessenek egy kicsit. A légiutas-kísérő nő végül kijelentette, hogy ebben a ruhában nem utazhat a repülőn:

Rowe egy pánt nélküli, rövid kezeslábast viselt, ami szerinte teljesen megfelelő volt. Végül egy takarót kapott a személyzettől, azt csavarta magára, hogy felszállhasson.

„Olyan érzés volt, mintha arcul csaptak volna. A fiam előtt mondták a szemembe, hogy nem megfelelő az öltözetem, ami burkoltan annyit tesz, hogy úgy nézek ki, mint egy ribanc”

– fakadt ki az eset után a nő.

A Houstonban háziorvosként dolgozó nő azt mondja, a gépen sokkal rövidebb sortban is felszálltak fehér nők, de velük nem foglalkoztak. Szerinte afroamerikaiként kétszer olyan magas elvárásnak kell megfelelnie, mint a fehéreknek, 8 éves fiát pedig nagyon megviselte az eset.

Az American Airlines elnézést kért Rowe-tól és a fiától, visszafizetik a jegyek árát, valamint kivizsgálják az esetet.

Exit mobile version