Walt Disney egyik örököse ellátogatott Disneylandbe, és elborzadt attól, amit látott – írja a Forbes. Abigail Disney, a legendás rajzfilmmogul másodunokahúga akkor döntött úgy, hogy inkognitóban körülnéz a parkban, miután egy kétségbeesett alkalmazott megkereste őt a Facebookon, és elpanaszolta neki: kollégáival borzalmas körülmények között kell dolgozniuk, ráadásul igen alacsony fizetésért.
Az üzenet nagyon meglepte Abigailt, ezért úgy döntött, maga jár utána, hogy igazak-e a vádak. „Elmentem Anaheimbe, mert biztos akartam lenni abban, hogy értem a helyzetet, és a kontextussal is tisztában vagyok. De bármelyik alkalmazottal beszéltem, mind azt kérdezte, hogy mégis hogyan lehetne egész nap vidám, ha otthon mások szemetéből kell kaját csinálnia magának” – mondta a Yahoo Newsnak nyilatkozva.
A filmes nagyon megdöbbent azon, hogy mennyire semmibe veszi a cég a dolgozóit. Felháborodásában Bob Igernek, a Disney vezérigazgatójának is írt. „Bobnak meg kell értenie, hogy ő is csak alkalmazott, pont, mint a járda széléről rágógumit vakargató takarítók. És hogy pontosan ugyanolyan tiszteletet érdemelnek, mint ő” – jelentette ki.
Abigail szerint amikor nagyapja, Walt Disney fivére, Roy Disney vezette a parkot, még megbecsülték a munkatársaikat. „Azok az emberek a siker receptjének legfontosabb hozzávalói” – hangoztatta.
A Disney egy a CNN-nek küldött nyilatkozatban reagált a kritikákra. Mint írták, valamennyi parkjukban a kötelező minimálbér felett fizetnek az alkalmazottaknak, és 150 millió dollárt költenek a Disney Aspire nevű programra is, amelynek lényege, hogy a dolgozók akár főiskolára is eljuthassanak.