Ülj fel velünk a nosztalgiavonatra: 7 emlékezetes jelenet a Szomszédokból

Petrás Gabriella | 2019. Július 30.
Az ország kedvenc teleregényén generációk nőttek fel, és bár a sorozat 10 évvel ezelőtt véget ért, a mai napig is képes megnevettetni. Ülj fel velünk te is a nosztalgiavonatra!

Ma 13 éve, 86 éves korában halt meg Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze, az ország Taki bácsija. A Jászai Mari-díjas színművész olyan kultikus mozifilmekben szerepelt, mint a 2×2 néha 5, a Kölyök vagy a Fapados szerelem. A Tenkes kapitánya, a Tüskevár, a Rózsa Sándor és a Princ, a katona című sorozatok után a Szomszédokban pedig végleg a szívébe zárta az egész ország.

A Szomszédokban soha nem mentek el az embereket foglalkoztató társadalmi kérdések mellett, Lenke néni és Taki bácsi sokszor kimondta azt, amit a tévé előtt mi, nézők is gondoltunk. Így volt ez a népszaporulattal is: a gyerekszületés ösztönzése ma is központi kérdés, de az ezermester, örökifjú Taki bácsi erre is tudott megoldást:

Vágási Feri, aki épp jól fizető, maszek munkán dolgozik, egy Win95-re vágyik, amit akkoriban kerek 10 ezer forintért árultak. De miért minden álma egy új operációs rendszer? Mert, ahogy mondja, azzal nemcsak tudna otthonról dolgozni, hanem egy csomó más csodát is művelhetne:

Lenke néni, a kisnyugdíjas és egyben lelkiismeretes kisbolti eladó a közösségépítésben is szívesen részt vett. Böhmmel, a  közös képviselővel például cserebere-helyiséget is kialakítottak a ház alagsorában, aztán megérkezett egy kamaszfiú, aki olyat kért, ami balesetveszélyes:

Természetesen, a legjobb jelenetek közül Janka néni sem maradhat ki, akinek a víz klóros, így a biztonság kedvéért inkább alkoholtartalmú folyadékot vesz magához. Persze mindig csak egy kicsit, csak mert pont megszomjazott!

Magenheim doktor, Vágási Feri és Taki bácsi rendet tesznek a házban, ahol Sümeghy áriájától nincs egy perc nyugalom sem. Megoldás gyanánt random megalakítják a lakóközösség népi tánccsoportját, és az operaénekes ajtaja előtt gyakorolnak. A hatás nem marad el:

Etus, a jó tyúkanyó a fiatalok rendelkezésére bocsátotta a kéglijét éjfélig, és még italra is adott pénzt – egyfélére, mert a jelenetben mindenen a szponzor neve virít: az üdítők, a pezsgő és a bor is balatonboglári. A buli be is indulna, ha nem csak m1 és m2 lenne Etus televízióján, mert a party hangulatát megalapozó egyetlen videokazettán nincs elég pörgős szám – de ez persze nem zavarja a ritmus mellé lépőket. Aztán meg már senkit sem érdekel a zene:

Az átalakulóban lévő, egyre inkább felgyorsuló világgal Taki bácsi nemigen békélt meg, ráadásul még csak be sem akarták engedni, amikor elment Almáért a munkahelyére, helyette elküldték a piacra. A jelenet külön érdekessége, hogy feltűnik benne Kaszás Géza is sudár termetű pénzszállítóemberként:

Exit mobile version