Stellan Skarsgård: „Amikor legközelebb pelenkát kell cserélnem, az már a sajátom lesz”

Egy nyugdíjba vonult férfit alakít a Lótolvajokban, de a való életben egyáltalán nem tűnik úgy, mint aki nyugdíjba akar menni. Lehetséges színészként nyugdíjba vonulni?

Hogyne lenne lehetséges. Több nyugdíjas színészt is ismerek. Ott van például Daniel Day-Lewis. Mondjuk nála soha nem tudhatod, hogy mikor tér vissza. (nevet) De én biztosan nem gondolkodom a visszavonuláson, azon egyszerű oknál fogva, hogy még mindig élvezem a munkám. Nagyon változatos projektekben veszek részt, ami lehetetlenné teszi, hogy megunjam a dolgot. Még mindig van mit tanulnom, és ez jó.

Volt olyan szakasza a karrierjének, amikor nem élvezte?

Nem tartott túl sokáig, de amikor elkezdtem dolgozni az Egyesült Államokban, akkor volt egy rövid periódusom, amikor azt gondoltam, hogy baszki, ez így túl kemény és fájdalmas. Lehet, hogy nem nekem való. De ez a periódus annyira rövid volt, hogy nem tartott tovább egy-két napnál.

Mi kellett ahhoz, hogy egy-két napig így érezze magát?

Komoly stresszt okozott nekem, hogy akkoriban még nem beszéltem elég jól az angol nyelvet. Úgy éreztem, nem kaptam elég időt, hogy felkészüljek a munkára, és nem kaptam elég teret ahhoz, hogy kibonthassam a szerepem.

Rengeteget dolgozik. Szüksége van pihenésre két film között, vagy simán előfordul, hogy egyik forgatásról megy a másikra?

Igazán jó vagyok abban, hogy ne dolgozzak. Minden évben négy hónapot töltök csak munkával, a további nyolc hónapban meg a gyerekeimre főzök, pelenkát cserélek, meg efféle normális dolgokat csinálok.

Nem túl nagyok a gyerekei a pelenkázáshoz?

Oké, túloztam, a legkisebb hatéves, és már nincs szüksége pelenkára. Amikor legközelebb pelenkát kell cserélnem, az már a sajátom lesz. (nevet) Elköttettem magam, már nem lesz több gyerekem. (nevet)

Hogyan viseli az öregedést?

Máshogy kezdi látni a dolgokat az ember. Csodálatos gyerekkorom volt. Nagyon nyitott kapcsolatom volt a szüleimmel, akik egyenrangú félként tekintettek rám. Nem volt olyan téma, ami tabunak számított volna nálunk, és úgy érzem, ez a fajta nyitottságuk jó felkészítést jelentett az életre, szóval olyan sok meglepetés nem ért. Persze más volt fontos a húszas éveimben, és más most.

Mi a fontos most?

A hétköznapi életem, a gyerekeim, főzni egy jó ételt, inni egy pohár jó bort, csak ülni, és nézni a gyerekeimet, ahogy játszanak. Csodálatos, hogy már nem kell olyan marhaságokon agyalnom, hogy ki vagyok én, és mi lesz belőlem.

Megnézi a gyerekei összes filmjét?

Eleinte próbáltam, de feladtam a dolgot. Kibaszott tévésorozatokat forgatnak, kinek van arra ideje? A filmjeiket azért megpróbálom megnézni, és a tévésorozataikba is bele-belenézek.

Mondhatjuk, hogy a Lótolvajok rendezője, Hans Petter Moland az a rendező, akivel a legszorosabb a kapcsolata?

Sok filmen dolgoztunk már együtt, és nemcsak munkatársak vagyunk, a családtagjaink is jóban vannak egymással, gyakran látogatjuk meg egymást családostul. De Lars von Trier is nagyon közel áll hozzám, bár vele nem látjuk olyan sűrűn egymást.

Szokta Lars kérdezgetni a más rendezőkkel való munkájáról?

A rendezők nem kérdeznek más rendezőkről. Úgy csinálnak, mintha mások nem is léteznének. Amikor együtt dolgozunk, szeretik teljes mértékben kisajátítani az embert, és úgy tenni, mintha az egész világ a kettőnk munkakapcsolata volna. És még féltékenyek is egymásra, pláne ha valami kiemelkedő sikert érsz el egy másik rendezővel. Látom, hogy zavarja őket a dolog. Pedig az istenért! Színész vagyok, egy igazi ribanc!

Hans Petterrel a közös filmek kapcsán ismerték meg egymást, vagy már korábbi az ismeretség?

Úgy ismertem meg őt, hogy felkért az Abszolút nulla fok főszerepére. Elég különleges körülmények között dolgoztunk, fent voltunk nagyon északon. Közelebb voltunk az Északi-sarkhoz, mint egy tisztességes étteremhez. Nagyon kemény volt, ugyanakkor jó móka volt megcsinálni. Gyorsan ráéreztünk arra, hogyan tudunk egymással dolgozni. Ez az élmény vezetett az összes későbbi közös filmünkhöz.

A Lótolvajok történetét nosztalgikusnak találta?

Nem vagyok nosztalgiázó típus, de arra emlékszem, hogy amikor gyerek voltam, a lovak húzták a hatalmas farönköket az erdőben. Éltem már többször is vidéken, de az évtizedek során rá kellett jönnöm, hogy én a városhoz tartozom. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném az erdő illatát és hangjait, de nincs vele annyira szoros kapcsolatom, mint Hans Petternek, aki egy vérbeli természetjáró. Izgalmasnak találom, amikor egy filmben a természet ellen nem kell küzdeni, de nem is csupán dekoráció, hanem szinte a cselekmény minden pillanatában ott van, és mindig érezteti az erejét.

Szüksége van a városi létre?

Igen. Szeretem az embereket, a jó éttermeket, szeretek moziba és színházba járni, és szeretem a városok ritmusát és lüktetését. Hans Petter és én teljesen más ritmusban élünk. Ő egy nagyon lassú ember, én meg nagyon gyors vagyok.

A filmbéli karaktere nem beszél túl sokat. Nehezebb egy ilyen csendes karaktert játszani?

A francia újhullám és az olasz neorealisták óta már nem meglepő, ha egy film nem a szavak szintjén kommunikál, hanem a képeivel. Ezt én csodálatosnak találom, mert ez különbözteti meg a filmet a színháztól. Hans Petterrel sok évvel ezelőtt forgattunk egy Hajszál híján úriember című filmet. Elkezdtem olvasni a forgatókönyvet, és bár a főszerepet ajánlotta fel nekem, már a negyvenedik oldalnál tartottam, és a karakterem még egy árva szót sem szólt. Imádtam. Sok színész úgy reagálna erre, hogy a karakter nincs is jelen a forgatókönyvben, de én tudtam, hogy ott van. Nagyon is ott volt.

Ha egy ennyire belassult karaktert alakít, mint itt, a felvételek között is ebben a tempóban és hangulatban kell maradnia, vagy könnyedén tud váltogatni?

Nem vagyok method actor, nem válok eggyé a szerepemmel. Simán váltogatom a tempót.

A való életben szeret szembenézni a problémáival, vagy inkább szőnyeg alá söpri őket, ahogy a filmben Trond teszi?

Szeretek szembenézni velük. Ahogy említettem, a mi családunkban nem voltak tabutémák. Ha akartam volna, már hároméves koromban kérdezhettem volna a szüleimet a szexről, és ők őszintén válaszoltak volna. Csak azért nem kérdeztem őket, mert akkor még nem tudtam, hogy szexelnek. Egészen három és féléves koromig. (nevet)

Bármit megtehetett gyerekként, vagy ez a tabumentes hozzáállás csak a beszédtémákra volt igaz?

Azt mindig rossz néven vették, ha elkéstem a családi vacsoráról. Továbbá nem szerették, ha címkéztük az embereket. Például biztosan szóvá tették, ha valakit lefasisztáztam, vagy szimplán csak seggfejnek neveztem. Ha valakire ilyet mondasz, az megszünteti vele a kommunikáció minden formáját, vagy legalábbis nagyon beszűkíti a lehetőségeket.

A saját gyerekeit is ilyen elvek mentén nevelte?

Igen. Bármit mondhatnak. Annyi, hogy mivel a feleségem amerikai, amikor az ő családját látogatjuk az Államokban, a két kisebb gyerekemnek mindig el kell magyaráznom, hogy ott vannak tabuszavak. Indulás előtt mindig rákérdezek náluk, hogy „ugye tudjátok, hogy milyen szavakat nem használunk odaát?”, ők meg elkezdik sorolni, hogy „cunt, fuck, motherfucker, bitch…”. Így van, ezeket ne mondjátok!

Azért ezek között van egy-két szó, ami még Amerikában sem számít tabunak…

Igaz, de nem egy olyan jó családban, mint a feleségemé. És a cunt (picsa) például tabu, bármerre is megy az ember. Az egyik nagyfiam elment Los Angelesben egy buliba. Véletlenül kicsúszott a száján a „c” betűs szó, és konkrétan kidobták a partiról. Mindenki fel volt háborodva, és mondták neki, hogy ezt a szót nem szabad használni, ő meg azzal védekezett, hogy „de hát én jó értelemben mondtam”. (nevet) Annyira buta dolognak tartom, hogy bizonyos szavakat tiltólistára tesznek. Mindig a Brian élete jut eszembe erről, amiben mindenkit megköveznek, aki kimondja a Jehova szót.

A fiai közül többen is színészek lettek. Nem versengenek egymással?

Nem, sőt nagyon örülnek egymás sikereinek. Viszont – és ez szerintem minden színészre jellemző –, ha az egyikük otthon tölt egy-két hetet munka nélkül, rögtön frusztrálva érzi magát. Ha a másik dolgozik, akkor ő miért nem.

Szoktak tanácsot kérni öntől?

Nem. De bármikor örömmel látom őket, és szoktak is jönni. Minden gyerekem sétatávolságra lakik tőlem Stockholmban, sőt három testvérem is.

Jó érzés volt a filmben láncfűrésszel bánni?

Igen, de sokat kellett gyakorolnom. Nálunk a láncfűrész használatához engedély kell, azt meg nem adják meg anélkül az embernek, hogy gyakorolna.

Ha ennyire szigorú a szabályozás, nem túl esélyes, hogy a közeljövőben svéd remake-et csinálnak A texasi láncfűrészes mészárlásból…

Ó, azt szívesen megcsinálnám. Bár valószínűleg előbb mészárolnám le magamat a láncfűrésszel, mint másokat. (nevet)

Sokat mesélt arról, milyen jól kijön Hans Petterrel. Az milyen érzés, amikor egy forgatáson nem jön ki jól a rendezővel?

Próbálom elkerülni az ilyen helyzeteket.

Azért előfordult már?

Talán egyszer-kétszer. Mielőtt elvállalok egy filmet, általában sokat beszélgetünk a rendezővel, és nem megyek bele a dologba, ha nem találom szimpatikusnak őt. Vannak olyan nagy költségvetésű amerikai filmek, amiknek a forgatásánál a rendező személye nélkülözhető. Ezek olyan óriási gépezetek, hogy rendező nélkül is elketyegnek valahogy. Ilyen esetekben kevésbé számít a rendező személye, mert ő is csak egyetlen csavar a gépezetben. Általánosságban elmondhatom: nem akarok seggfejekkel dolgozni.

Látta Az eltűnés sorrendjében című filmje amerikai remake-jét, a Dermesztő hajszát, amit szintén Hans Petter rendezett?

Még nem, de szeretném megnézni. Ugyanakkor meg nem kell megnéznem. Az Álmatlanság amerikai remake-jét például a mai napig nem láttam.

Nem szeretné összehasonlítani magát Liam Neesonnel?

Nincs értelme. Jó színész, és amit hallottam róla, az alapján nagyon kedves ember is.

Egyszer már összehozta önöket a sors, amikor réges-régen ön is esélyes volt a Schindler listája főszerepére…

Fogalmam sincs, mennyire voltam esélyes, de az biztos, hogy meghallgattak a szerepre. Spielberg végül nem választott rosszul: Liam nagyon jó volt abban a filmben. Ez a szakma nem verseny.

A Dűnével hogy áll? Tud mesélni valami érdekeset a szerepéről?

Megkaptam a könyveket és a forgatókönyvet is (az interjú még februárban, a Dűne magyarországi forgatásának indulása előtt készült – a szerző), de ha Denis Villeneuve akar dolgozni velem, akkor is igent mondok, ha nem küldi át a forgatókönyvet. Csodás fickó és nagyszerű filmkészítő.

Sokat emlegette az ételeket és a főzést. Van valami nagy kedvence?

Nincs egyetlen kedvencem, mindenevő vagyok. Talán egyetlen kivétel van: egy svéd nemzeti étel, ami gyakorlatilag rothadó hering. Izlandon is van valami hasonló, csak ott cápát rohasztanak. Ezeket sosem sikerült megszeretnem.