Elvittem a táskát a világ végére, amit tizenegy PET-palack újrahasznosításából alkottak meg

Babicz Anett | 2020. Február 05.
Leteszteltem a környezettudatos módon készült Re-Kånken táskát egy majdnem világ körüli úttal.

Muszáj a cikk elejét egy kis vallomással és magyarázattal kezdenem. 2019. júniusa óta nem vásároltam egyik fast fashion boltban sem. A tavalyi évem arról szólt, hogy a határaimat feszegetve próbáltam a környezettudatosság minden részének eleget tenni. A konyha, a fürdőszoba átalakítása után következett a ruhatáram.

Így, több mint fél éves távlatból visszagondolva, azt hittem, nehezebb lesz ellenállni a fast fashion boltok hívogató szavának, de meglepően hatékonyan ki lehet őket kerülni. Persze ettől függetlenül nyomon követem a divat alakulását, de a gardróbom most már csak olyan ruhákból áll, amik vagy környezettudatosan készülnek (minősített pamut, környezetbarát technológiával előállított darabok, magyar tervezők által itthon varrt ruhák), vagy másodkézből (turkálók, gardróbcserék, adományboltok) kerültek hozzám.

És, bár nem nehéz lemondani egy új nadrágról vagy egy pulcsiról, igazán a táska az, amit nehéz pótolni. Erre akkor jöttem rá, amikor a négy éve nyúzott magyar tervezői táskám helyett kerestem új lehetőségeket. Végigjártam a megszokott turkálóimat, de sehol sem leltem hátizsákot. Szerencsére ekkor került a látókörömbe a Fjällräven márka, a szerkesztőségben én nyertem ugyanis a lehetőséget, hogy teszteljem az új környezettudatos táskájukat, azaz a Re-Kånkent.

Régóta nyomon követem a márkát a közösségi oldalakon, és tudom, hogy nagy rajongás övezi a rókás márka színes hátitáskáit. Én is vágytam egyre nagyon. Amikor megtudtam, hogy a Re- Kånkenek kevesebb víz, energia és vegyszer felhasználásával készülnek (a SpinDye technológiának köszönhetően) elégedetten csettintettem. Ez igen! Ez kell nekem! A Re-Kånken teljes egészében ugyanabból az anyagból készül, az egyes részek csupán szövetvastagságukban különböznek. 11 feleslegesen megvett és kidobott PET-palack kel új életre egy táskában, amit évekig viselhetek, ráadásul a táska újbóli újrahasznosításán is dolgoznak már a márkánál. Ez elég meggyőző, nem? Persze a környezettudatos táska is csak egy felesleges tárgy, ha nem használom ki teljesen, és nem tölti be a funkcióját. Nos, az én Re-Kånkenem november óta hű társam a mindennapokban (értsd: hétből hét nap ezt hordom mindenhová magammal) így volt időm tesztelni és próbálgatni. És meggyőzően teljesített!

Esőben, hóban, és trópusi kánikulában

A táska átvétele után nem sokkal egy igencsak hosszú gyalogútra mentem, mert időpontom volt a szomszédos kerület kormányablakába, ahol útlevelet csináltattam. A nagyjából négy kilométeres sétára egy nagyon esős novemberi napon került sor, így kíváncsian vártam, hogy a mérsékelten vízálló táska, hogy teljesít majd. Persze volt nálam esernyő, de azon a délutánon, ha szkafanderben indultam el volna otthonról, akkor is vizes lettem volna a szakadó esőben. A táska viszont bírta! Féltem kicsit, hogy a könyv, és a magammal vitt papírok majd eláznak, de az a minimális nedvesség, ami a táskában volt, az maximum annak volt köszönhető, hogy ki-be szaladgáltam a kinti 4 fok és a 25 fokos helyiségek között. A táskába tett vászonzsákomon érezhető volt némi nyirkosság, de belül semmi sem ázott el, ázott át. A táska első igazi esős útját tehát teljesítettnek tekinthettem.

Itt éppen egy esős napon viselem a Re-Kånken táskát

A második természeti csapás akkor érkezett, amikor szintén egy ügyintézős napomon kezdett el hullani az egész Budapestet beborító hó. Olyan nagy pelyhekben esett, hogy erre az esernyő is kár lett volna, így télikabátban, sapkában, sálban és persze a kis lila hátizsákomban róttam a környező utcákat. Ugyan a hó tényleg nagyon esett, a táskába sehol sem került be egyetlen hópihe sem.

Ha már megvolt az útlevelem, akkor a január elejére tervezett kéthetes utazásra is velem jött a Re-Kånken. Gondoltam, ha már az esőt és a havat kibírta, akkor a trópusi dzsungellel és az erős napfénnyel sem lesz semmi baj. Spoiler: nem is lett!

Elrepültünk tehát Malajziába, aztán onnan Szingapúrba, hogy felfedezzük a környéket. Szívesen túrázom, így mindig a hátamon volt a lila Re-Kånken, ami tette a dolgát. Nem vágta szét a vállam ujjatlanban sem, pedig néha rendesen megpakoltuk. Kényelmesen elfért benne minden olyan, ami egy utazáson kell, ráadásul még a páratartalmat és a napfényt is jól bírta. Vittük magunkkal a strandra, így a táska is kapott a 34 fokos napsütésből, de nem vesztette el a színét, ráadásul a homokot is könnyen le tudtuk róla rázni nap végén, amikor meguntuk a tengerparton fekvést.
Több dzsungeltúrán is voltunk Malajziában, meglátogattuk Langkawi legmagasabb hegyét, és egy csodás vízeséshez is elsétáltunk. Ott készültek a következő képek is:

A 85 százalékos páratartalom nem tett be táskának

Na, de mi van a táskámban? – avagy meglepően sok mindent elnyel a Re-Kånken

Mivel Szingapúrban minden helyen elképesztően hideg van a légkondi miatt, így a táskámban mindig volt egy pulcsi, egy literes víz (ez főként a meleg miatt kellett!) egy pénztárca, egy neszesszer, mindenféle higiéniás cuccal, iratok egy vászontáskával és persze némi élelem. Jutott hely arra, hogy belerejtsünk a táskába némi szuvenírt hazafelé menet a piacról, de cipeltem benne hordozható telefontöltőt, naptejet, szúnyogriasztót és fürdőruhát is.

A nyaraláson kívül is jól ellátja a funkcióját a táska, és meglepően sok dolog fér el ebben a 16 literes változatban. A mindennapjaim során mindig van nálam egy nagy kulacs, egy könyv, egy esernyő, egy neszesszer, némi papír zsebkendő, sapka, kesztyű, hordozható töltő, pénztárca, vászonszatyor és reggeli is. Legtöbbször még arra is van hely, hogy hazafelé a boltban vett néhány dolgot belepakoljak a táskába, ha már nincs hely a vászonszatyromban. Kipróbáltam már arra is a táskát, hogy a laptopomat viszem benne, és bár nincs kicsi gépem, még az is (ha kicsit szorosan is) de befért a táskába. Nagyon praktikus, hogy van a táska tetején egy összepatentolható hordfül, így ha a zsúfolt villamoson le kell venni a táskát, akkor ezzel a kis füllel könnyen vihetjük kézben is.

 

Íme a Re-Kånken táska hivatalos termékfotója

 

A Re-Kånkenben van egy plusz belső rekesz, ami jól megvédi a könyveimet a gyűrődéstől, de jó helye az iPadnak is. A külső kisebb zseb a táska elején tökéletes arra, hogy tollat, rágót, pendrive-ot, vagy egy csomag zsebkendőt belesüllyesszek. A kulacs mehet az oldalsó zsebbe, így bőven marad hely pakolásra belül. Régen a táskáimban csak úgy kallódtak a tárgyaim, mert mindegyik egyterű volt, de ebben rögtön megtalálok mindent, mert megvan mindennek a helye, és gyorsan átlátható a tartalma.

 

Ha te is régóta vágytál már egy hasonló táskára, és szívügyed a környezetvédelem, akkor a Re-Kånken a Fjällräven márkától jó választás lehet, hiszen strapabíró és egy jól választott színnel nagyon sok évre hű társad lehet ez a meglehetősen sok cuccot elnyelő hátizsák.

Exit mobile version