Kutyáknak ritkán jut főszerep egy hollywoodi filmben. Ne kerteljünk, ez az emberek játéka, így ha nagy ritkán mégis feltűnik egy ilyen lehetőség, meg kell becsülni. Nem csoda, hogy az olyan filmekre, mint a Kutyám, Jerry Lee, a Beethoven, Marmaduke vagy a Marley meg én, sokáig emlékszünk: ezekben a filmekben a kutya majdhogynem egyenrangú főszereplő az emberekkel. Ilyen film lehetett volna Jack London híres regényének, A vadon szavának legújabb filmfeldolgozása, A vadon hívó szava is, aztán az alkotók gondoltak egyet, és úgy döntöttek, nem kívánnak lehetőséget adni a tehetséges színészaspiráns kutyáknak. Egyszerűen fogtak egy, a rendező felesége által egy menhelyről örökbefogadott kutyát, elkészítették a száz százalékig élethű számítógépes modelljét, és azt használták a filmben. Igaz, hogy részben emiatt a büdzsé százmillió dollár fölé kúszott, de legalább a kutya pont azt és pont úgy csinálta, ahogy azt a stáb elvárta tőle.
Harrison Ford azért kicsit megszenvedett a helyzettel, lévén még a Star Wars filmekben az űrlény Chewie-t is egy maskarába bújt színésszel játszatták, nem a semmivel kellett együtt játszania, de ő akarta ezt, ne sajnáljuk már érte. Ha mi nem is, a stáb azért megsajnálta kicsit: kapott maga mellé egy emberi segédet, aki négykézláb játszotta el a kutya szerepét Ford mellett csak és kizárólag azért, hogy a színész mindig jó helyre nézzen, amikor szemkontaktust kell teremtenie az állattal. Természetesen az emberkét később törölték a képekről, hogy helyére a száz százalékban számítógép által előállított kutya léphessen. Amikor megjelent az első előzetes, biztos minden Hollywoodban dolgozó állatidomár a szívéhez kapott.
Nem A vadon hívó szavával kezdődött
Igazából sem Harrison Fordot, sem A vadon hívó szava alkotóit nem lehet megvádolni azzal, hogy ők tettek a legtöbbet azért, hogy a hollywoodi kisállatok és idomáraik középtávon munkanélkülivé váljanak. A dolog egy bizonyos Jon Favreau nevéhez köthető, akinek nemcsak az első Vasember filmet és a Marvel filmes univerzumának születését, hanem a filmstúdiók CGI-állatok iránti beteges vonzódását is köszönhetjük. Bár a CGI a 2012-es Pi életében gyakorlatilag az Oscar-díjig menetelt, igazából Favreau az, aki először 2016-ban dobbantott nagyot A dzsungel könyve élőszereplősnek nevezett változatával, amiben egyedül a Mauglit játszó kisfiú volt élő szereplő, a többi állatot pedig olyan részletgazdag és élethű animációval hozták létre, hogy sokszor valóban össze lehetett őket keverni egy valódival. A sikertől Favreau és a Disney is megrészegült, és tavaly megcsinálták Az oroszlánkirály „élő szereplős” változatát is, ami ugyan mérföldekkel rosszabb lett a régi animációs filmnél, de a technikai csoda, azaz az élethű állatok hatására mégis annyi ember váltott jegyet a pénztáraknál, hogy az egeres cégnél máig az ebből származó bankjegykötegeket számolják.
Oroszlánkirály (2019)
Persze a vadállatok animálása mögött van tényleges logika, főképp, ha nagy számban van rájuk szükség. Bár bizonyos mértékig mondjuk egy oroszlán vagy egy hiéna is idomítható, a velük való munka sosem lesz veszélytelen, és a szakértő idomárok szerint az is megnehezíti a dolgot, hogy szinte csak étellel motiválhatók. Márpedig egy idő után a jutalomfalatokkal megtelik a bendő, az állat pedig elveszti a motivációját, és mivel a forgatási napok hosszúk, már jöhet is a következő, az előzőre nagyon hasonlító állat, majd ha az ő pocakja is megtelt, akkor a következő, és így tovább. Vagyis a vadállatok esetében számos előnyt hordoz, ha inkább a számítógépes változat mellett döntenek az alkotók. De mi a helyzet az olyan kiválóan háziasított és rendkívül együttműködő állatainkkal, mint a kutya meg a ló?
Hollywood, te control freak!
Természetesen nem A vadon hívó szavában láthatjuk az első CGI-kutyafőszereplőt, de korábban az ilyen esetekben nem volt cél, hogy az animált kutya valódinak tűnjön, sőt inkább kifejezetten törekedtek a rajzszerűségre. Erre jó példák az élőszereplős Scooby Doo-filmek. A CGI mostanáig leginkább abban segített a filmeseknek, hogy ha egy kutyának olyan mutatványt kellett megcsinálnia, ami veszélyes, vagy olyasmit kellett tennie a kamerák előtt, amit amúgy egy kutya nem tenne meg, akkor jöhetett a számítógépes segítség. A filmekben tehát nagyrészt valódi kutyákat láthattunk, akiket, ha szükség volt rá, a digitális változatukkal helyettesítettek. Ez egy elég logikus hozzáállás, de Hollywood CGI-mániája itt is kezd teljesen eluralkodni.
A filmstúdiók azért imádják nagyon a CGI-t, mert minél több a digitális kép egy filmben, annál könnyebben tudják utólag kontrollálni. Ha például a tesztvetítéseken rossz reakciókat kap egy jelenet, borzasztó macerás és drága újra összerántani a stábot, hogy újraforgassák, viszont ha a jelenet nagy része CGI-jal készült, már sokkal egyszerűbb a dolog. Bármilyen jól idomított egy kutya, sosem lesz képes mindent megcsinálni, amit egy rendező kitalál, és ha hihetünk a régi filmipari mondásnak, állattal és gyerekkel forgatni kész rémálom. A forgatási idő és a stábtagok napidíja borzasztó drága, és sokszor óriási luxus, ha egy rosszkedvű állat miatt nem haladnak a munkálatok.
Teresa Ann Miller, a Fehér Isten című Mundruczó Kornél-mozi amerikai kutyatrénere például egy amerikai weboldalnak adott interjúban elmondta, hogy azért is imádott dolgozni a magyar filmben, mert amerikai producerek sosem mentek volna bele az utcákon kétszáz kutyát futtatós jelenetbe, mivel még senki sem csinált ilyet korábban, túl sok volt a bizonytalansági tényező és rengeteg időt emésztett fel. Szerinte Amerikában egészen biztosan CGI segítségével készítették volna el a jelenetet.
A CGI állatok elveszik a munkát
Persze vannak, akik örülnek az új trendnek: főképp az állatvédő szervezetek. Ők már egy ideje azt mondják, hogy a technológia elég fejlett ahhoz, hogy számítógépes animáció vagy robottechnológia segítségével hihetően lehessen helyettesíteni az állatokat a forgatásokon. Tény, hogy régen, ha mondjuk arra volt szükség, hogy egy ló elessen egy jelenetben, akkor fogtak egy gerendát, és futás közben egyszerűen odatették a lába elé: a ló látványosan elesett a kamerák előtt, súlyosan megsérült, majd kivégezték. Egy jó jelenetért akár több állat is elpusztult. Azonban ez már jó ideje nincs így. Szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogyan kell bánni egy állattal a forgatáson, milyen biztonsági intézkedéseknek kell eleget tenni, és tényleg úgy vigyáznak a testi épségükre, mint a színészekére. Ha jól bánnak velük, az állat játéknak fogja fel a dolgot, ráadásul pont a kutya számít az egyetlen olyan állatfajtának, amelyiknek kifejezetten célja, hogy boldoggá tegye a gazdáját és a kedvére tegyen, így ha ez a kamerák előtt valósul meg, nem igazán zavarja meg a sikerélményben.
A vadon hívó szava (Fotó: Profimedia)
Persze egy jó színészkutyának nem elég egy-két ügyes trükköt tudnia, rendkívül együttműködőnek is kell lennie, nagyon szeretnie kell az embereket, és annyira tudatosnak kell lennie, hogy a céljáról a forgatáson jelen lévő rengeteg különféle inger (szagok, emberek, hangok…) se terelje el a figyelmét. Ezek a kutyák, és a rájuk épülő kicsiny iparág kerülhet most bajba A vadon hívó szava után. Persze egy CGI-állat egyelőre elég drága, szóval azt még ne várjuk, hogy minden film teli lesz animált négylábúakkal, és a kedvenc sorozatainkban sem fogják a kutyákat rögtön CGI-kutyusokra cserélni, mert a legtöbb produkció költségvetése ezt még nem bírja el. Most még csak a méregdrága hollywoodi blockbusterekben és drága látványsorozatokban találkozhatunk majd velük, de idővel, ahogy csökken a technológia ára, egyre ritkábban fognak valódi, idomított kutyákat, lovakat stb. alkalmazni a kamerák előtt. Eltűnni persze sosem fognak teljesen, mert mindig lesz pár rendező, aki ragaszkodni fog az igazihoz, de még pár év, és az lesz a kuriózum, ha valódi állatot láthatunk egy filmben/sorozatban. Jönnek a CGI-állatok, és elveszik a munkát!