Gyerekkor
Mint mindenkinek, nekem is az igazi, kiapadhatatlan kincsesbányám a saját gyerekkorom, emlékeim, képzeteim, vágyaim, ábrándjaim, tapasztalataim, benyomásaim. Hiszen akkor még valamennyien zsenik voltunk. (…) Nem volt még bekasztlizva számunkra a világ, nem tanultuk meg a mórest, nem csupán olyasfajta szempontoknak akartunk megfelelni, hogy betagozódjunk, hogy megbízható, derék honpolgárok váljanak belőlünk. Evidensek voltak olyan fogalmak, mint a születés, halál, képzelet, tárgyi valóság, hit, tudás, értette egymást ember, állat, növény. Mesélni annyit jelentett, mint birtokba venni a világot.
Az is lehet, hogy elfelejtettem felnőni, és gyerek maradtam… De ez csak önáltatás volna a részemről. Persze hogy sok mindent elvesztettem én is abból a régi nyitottságból, befogadókészségből, szabadságból, amilyen akkor voltam…
Sokszor elvert az anyám, és bátran állíthatom, hogy egyetlen alkalommal sem ok nélkül. Biztosan nagy gazfickó lettem volna, ha nem kerülök be a békéstarhosi, akkor legendás zeneiskolába.
Fotó: MTI /Kollányi Péter
Nevelés?!
Nagyon jó, hogy egy gyerek elmegy sportolni, fejleszti az izmait, de ugyanúgy kell edzenie a fejét is. Gyerekként minél többet, mert felnőttként beszűkül a gondolkodás.
Sok gyerek egyszerűen túl van fegyelmezve. (…) Ezért kell a gyerekkornak szabadnak, elevennek, vidámnak és szertelennek lennie. Egy nem létező személyiséget hagyni kell kialakulni. Megmondom őszintén, én a fegyelmezetlen gyerekeket szeretem.
Írni jó
Mesélni ösztönösen tud, mesét írni viszont csak megtanulhat az ember.
A kreativitás érdekelt. Olyat csinálni, ami lehet, hogy nem is olyan jó, de még senki más nem csinált.
Nem vagyok az a sírós alkat, talán kétszer sírtam egész életemben, akkor is a kutyáim halála miatt. (…) A múltkor a feleségemmel megnéztük a „Feketeszárú cseresznyét”, ő végigsírta, én viszont, azt hiszem, nem mertem. Lehet, hogy gátlásosabb vagyok annál, mint hogy teljesen szabadjára engedjem az érzelmeimet.
Röhögni nagyon tudok, és merek. Hangosan, tele pofával. Sokszor írás közben azért csukom be a szobám ajtaját, mert félek, hogy furcsákat gondol rólam a család. Írok, és közben fel-felvinnyogok…
A siker titkai
A formák, kulisszák, előadásmódok változhatnak. Változhat a nyelvhasználat is, de a lényeg mindig ugyanaz marad. Igényünk az igazságra, a szeretetre.
Az igazi mesék, ifjúsági történetek mind ezekről szólnak. Tanítanak élni. Ideig-óráig lehet divat, elkápráztathat az üres technika, a forma, de a gyermeki lélek alapvetően nem változik.
Arra hamar rájöttem, hogy nagyon fontosak a mesében a karakteres jó nevek. Például az Oriza Triznyák. Arra kifejezetten büszke voltam.
Hogy mennyire fontos a megjelenítés, azt mutatta a Keménykalap és krumpliorr megfilmesítésének sikere. Emmy-díjat nyert, ami a tévéfilmek Oscar-díjának számít. Egészen kis költségvetésből Óbuda utcáin forgattuk, és világsiker lett belőle.
Forgatás közben az akkor operatőrként dolgozó Ráday Misi egy méternyire a földtől tartotta a kameráját, és biztatott, hogy nézzünk időnként bele! Belenéztem, és onnan egy egészen más perspektívából kezdtem látni a világot. Egy méternyiről, ahonnan a gyerekek nézik az életet, egészen más minden. (…) Bármilyen furcsa, nem összemegy, hanem kitágul ilyenkor a világ.
A Hűvösvölgyi Gyermekotthon lakói hallgatják Csukás István meséjét (Fotó: Gabriella Steindl, smagpictures.com)
Értük, nekik
Felelősséggel kell írni, mert a gyerek mindent elhisz. Van egy határ, ahol érzékenyen figyelek arra, hogy mi az, amit a gyerek még kellemesen fog fel.
A legnagyobb kitüntetés, amelyet kaptam, amikor három éve Teskándon, Zala megyében egy iskola diákjai nevet választhattak a sulinak, és rám szavaztak, így lett az iskola Csukás István Nevelési és Oktatási Gyermekközpont. Akkor fogadtam el, amikor megtudtam, hogy tényleg a gyerekek szavaztak meg.
Nekünk
Milyen türelmetlenek vagytok ti, emberek! Az idő sohasem fogy el. Mindig ugyanannyi lesz előtted, mint mögötted! Vagyis mindig középen fogsz állni. Mindig ugyanannyi lesz az emléked, mint amennyi a kíváncsiságod! Erre ti mit csináltok? Naptárakat rajzoltok és ébresztőórákat szerkesztetek, gyűjtitek, méritek és zsugorgatjátok azt, ami elfogyhatatlan.
Végül
Szeretnék ennyire talpraesett, bölcs, derűs és főként szerethető lenni, mint amilyennek kitaláltam és megírtam Süsüt. Sajnos a napi életben nem mindig tudok. Igen, meg kell állapítsam, hogy kedvenc hőseim különbek, mint én magam vagyok.
Annyiszor játszottam a boldogot, most végre boldog lehetnék, nyugtalanul figyelem magamat, vajon mi hiányzik még (…) s a boldogot csak játszani lehet, és az élethez ennyi is elég.
Források: Nők Lapja, nlc