Sztárok

Csukás István elmesélte, hogyan katonáskodtak Bodrogi Gyulával

Mindez a Süsü új részei kapcsán jutott eszébe.

Azt írja a Bors, hogy a Süsü-trilógia harmadik része, a Süsüke világot lát jövő karácsonyra elkészül. Megjegyzik, hogy tizenhárom részt már megírt Csukás István, és hogy Süsü története ezzel az etappal fejeződik be. „Természetesen Bodrogi Gyuszi lesz Süsü hangja – mondta a lapnak Csukás István, és mesélt egy anekdotát a Bodrogi és közte lévő évtizedes barátságról. – Gyuszi főiskolára járt, én egyetemre, amikor megkaptuk a behívót a seregbe. Együtt katonáskodtunk, ahol ko­moly felkészítést kaptunk a háborúra. Nyáron összevonták az ér­telmi­sé­gi­e­ket Kecskemét mellé, majd Lentibe, a ha­tárhoz. Futottunk, fára másztunk, ké­zi­grá­ná­tot dob­tunk lövészárokból, és na­gyon utáltuk az egészet. Gyula ak­kor már is­mert színész volt, és én mindent megnéztem, amiben játszott. Amikor a Vidám Színpad igazgatója lett, műsorra tűzte a Süsü színpadi változatát. Mindig telt házzal ment. Gyuszi még verset is írt az egyik születésnapomra. Többek közt azért szeretem, mert ő mindent tud, mindent játszik, a drámától a komédiáig, és énekel, táncol is. A Sü­sühöz csinált egy külön hangot. Remek színész, mindenki szereti. Nyáron meglátogatott Szárszón, a Sárkány Fesztiválon. Hál’ isten teljesen fitt, nagyon jól bírja magát.”

Budapest, 2012. január 13. Csukás István és Bodrogi Gyula az MTVA 1-es stúdiójában / MTVA Fotó: Zih Zsolt

Csukás azt is elmondta, hogy gyorsan halad az írással, majd a sorozatról is mesélt: „Az első sorozatban Süsü, a sárkány története az emberek földjén játszódott, a második, a kis Süsüvel a sárkányok földjén, a harmadik részben a világűrbe megyünk el. Az em­berek, a sárkányok földjét már is­merik, hát ho­vá men­jenek? Felnéznek az égre, és úgy döntenek, hogy a csillagok kö­zé. A va­rázsló va­rázsol két űr­hajót, amit tüsszentésmeghajtású hapci­rakéta működtet, mert tüsszenteni mindenki tud, sosem fogy ki az üzemanyag. A második rakéta kétütemű, mert a kancel­lár köhögni tud. Nagyon vidám, röhögős történet lesz. Süsüke és a kis királyfi utazik a végtelen űrben. Meglátnak egy bolygót, ami felrobban, mert az ott élők mindig veszekedtek. A gyerekek a bolygó darabjait összeszedik, összegyűjtik a lakókat is, összerakják, és elnevezik Boldogság bolygónak, mert megszűnt a civakodás. Hálából Süsüke páratlan, a kis királyfi pedig páros napokon lesz király, vasárnap meg szünnap van. A tanulság, hogy szeressük egymást. Igazi gyerekparadicsom bolygó jön össze. Úgyis a gyerekeké lesz a világ. A tizenhárom részt nem akarom elmondani, tessék megnézni mindet!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top