101 éves korában elhunyt Katherine Johnson, a NASA legendás matematikusa

Hercsel Adél | 2020. Február 24.
Ő az egyik legendás női matematikus, akinek A számolás joga című film állít emléket. Ő számolta ki az első amerikai űrrepülés röppályáját.

A 101 éves korában elhunyt tudós, Katherine Johnson halálhírét a NASA erősítette meg.

„Az egész NASA család gyászol, amióta megtudta, hogy 101 éves korában Katherine Johnson hétfő reggelre távozott körünkből. Egy igazi amerikai hős volt, akinek emlékét és örökségét sosem fogjuk elfelejteni” – mondta el a halálhír kapcsán, Jim Bridenstine, a NASA vezetője.

 

Többek között Katherine Johnson volt az a matematikus, aki „papíron” számolta ki az első amerikai űrutazás röppályáját. Lényegében manuálisan egy szuperszámítógép munkáját végezte el.

Többek között neki állít emléket a 2016-os, Oscarra jelölt A számolás joga című film, amely az ő életét és úttörő munkáját is feldolgozza. Katherine Johnsont Taraji P. Henson amerikai színésznő alakította a filmben.

(via)

Exit mobile version